Azt vártam volna, hogy szépen kisétálunk a házból, és beszállunk Edward ezüst Mazdájába, de nem így történt. Átengedtem a vezetést Bellának és Edwardnak, és Apámat magam után húzva elindultam utánuk. Elsétáltunk a ház másik végébe, és bementünk az ajtón. Lámpákkal végig ki volt világítva a folyosó, és végül egy hatalmas garázsba jutottunk. Tátott szájjal léptem be a fényesen kivilágított terembe, ahol minden olyan jármű helyet kapott, amire vágytam.
Az terem olyan nagy volt, hogy az egész ház alatt terült el. Garázs a ház alatt… nekem is kell egy ilyen… Végignéztem a kocsikon, és meghökkenve nyugtáztam, hogy legalább tíz jármű áll itt bent. A vicces az volt, hogy kb. a garázs felét foglalta el ez a rengeteg jármű.
- Hűha… - pislogtam körbe, a garázs közepéről. – Ez mind a tiétek?
- Igen. Tudod, mi vámpírok szenvedélyesen rajongunk az autókért. – válaszolta Bella mosolyogva.
- Hmm… van, amiben nagyon is egyeztek a farkasokkal… - mondtam vigyorogva, miközben Jacobra pillantottam, aki szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát.
- Ott… - mutatott Edward a lépcső melletti részhez. – Vannak a motorok.
Megfordultam, és tényleg minimum négy motor állt a lépcső melletti falnál szépen, egymás mellett. Felismertem az egyiket, ami kísértetiesen hasonlított az én Suzukimra. Amúgy mindegyik a legújabb modellek volt. Kicsit elöntött az irigység, de hát aki megteheti…
- Jake, hogy van Billy? – kérdezte Bella, félénken pillantva Apám felé.
- Khm… jól van. – válaszolta szűkszavúan a nagy alfa. Furcsa volt ez a helyzet. A halhatatlan vámpír és a nagy és erős farkas úgy viselkedett, mint két ovis…
Edwarddal találkozott a tekintetünk, és úgy éreztem, hogy ő is észrevette, hogy milyen vicces ez a helyzet. A számat harapdálva igyekeztem elfojtani a vigyoromat, miközben odasétáltunk az egyik legszebb kocsihoz.
- Úúúú… ez egy új Audi! – csodáltam meg az álomszép fekete autót.
- Igen, az. Akár mehetünk ezzel is, ugye Anya? – mosolygott Edward Bellára.
- Hát persze, életem. – mondta, és egy szempillantás alatt kinyitotta az ajtót, hogy beszállhassunk hátra. Edward már épp besegített volna a kocsiba, amikor Jacob megszólalt.
- Én ülök hátra veled. – mondta nekem, és betessékelt az autóba. Bosszúsan néztem rá, de szemmel láthatóan ez őt egy cseppet sem érdekelte.
- Jake, el fog férni hátul a lábad? Nem lenne jobb, ha előre ülnél? – kérdezte Bella kedvesen.
- Nem. Elférünk így is. – makacskodott Apám, és bepasszírozta magát a hátsó ülésre.
- Hűha, Jake. Megnőttél, mióta utoljára láttalak. – próbált Bella valami beszélgetést kezdeményezni, de szemmel láthatóan nem járt sikerrel.
- Én öregszem… - mondta gúnyos hangon Apám, mire Bella döbbent arcát bámulta. Mérgemben fújtattam egyet. Nem lehet igaz, hogy ennyi év után is ennyire gyerekesek. Ami volt, elmúlt… Jake miért nem érti már meg?!...
- Jake… - suttogta Bella pislogva.
- Szerintem inkább menjünk. A falka már vár minket. – fordította el a fejét Apám, jelezve, hogy jobb, ha nem beszélgetnek.
Az út további részében nem nagyon szólaltunk meg a kocsiban. Dühös voltam Jacobra, amiért így viselkedik. Nem hittem volna, hogy ennyire makacs, önfejű és haragtartó Apám van. Bella próbált közeledni, folyamatosan nyitott felé, ezt a vak is láthatta. Apa mégis egyből elutasította, mintha nem is ismerné őt. Pedig nagyon is jól ismerte. Érthető volt, hogy Bellának hiányzik Jake, és én azt is láttam, hogy ez fordítva is így van. Valahogy puhítanom kell még Apát, de addig nem nyugszom, amíg ki nem békülnek. Elvégre béke van (elvileg), és igazán kedves volt Cullenéktől, hogy megkaptam az engedélyt, hogy a területükön lehessek.
Új tervem szövögetésével ment el a fél út, de hirtelen eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt. Csodálkoztam is, hogy eddig nem kérdeztem rá Jacobnál…
- Tony hogy van? – törtem meg a csendet, és igyekeztem lenyelni a torkomban egyre dagadó gombócot.
- Nem akar senkit se látni. – húzta el a száját.
- De te hallottad a gondolatait. Mit gondol? – nyaggattam, mert minél pontosabb választ akartam tőle hallani.
- Muszáj neked mindig mindent tudnod? – forgatta a szemét.
- Igen, mert a te véred folyik az ereimben. Szóval ki vele Jacob Black! – követeltem csak azért is.
Nem válaszolt rögtön, csak nagyot sóhajtott, és bámult kifelé az ablakon. Azt hittem már nem is fog semmit se mondani, de végül csak kibökte az igazat.
- Tony el akar menni. – nézett rám szomorúan, de amikor kinyitottam a számat, csendre intett. – Úgy érzi, hogy veszélybe sodort téged (ami igaz is…), és nem akarja, hogy itt bárkinek is bántódása essen. Így engedélyt kért tőlem arra, hogy elhagyja a falkát. Tudja, hogy Brian rajta akar bosszút állni, és nem akarja, hogy emiatt bárkinek is bántódása essen.
- De ugye nem engeded el? Sokan vagytok, simán lenyomjátok azt az egy szem vámpírt! – rángattam meg a karját, de nem nézett rám. Bellát nézte a visszapillantó tükörben.
- Nem kell segítség. – morogta halkan.
- Gondolkozz rajta, Jake. Így legalább meghálálhatom mindazt, amit értem tettél. – kérlelte Bella.
Közben megérkeztünk a „határhoz”, és Jacob egyből kiszállt a kocsiból. Edward villámgyorsan az ajtómnál termett, és kinyitotta nekem. Minden porcikám bizsergett, és küzdenem kellett, hogy ne érjek hozzá. Olyan hatást gyakorolt rám, mint a gravitáció. Muszáj volt megérintenem, mert annyira vonzott, hogy az már fájt. Egy aprócska kézfogás volt, semmi több, de Apám figyelmeztető morgása megrémisztett, így ennyiben maradt a dolog.
Ahogy Jacob mellé értem, védelmezően átkarolt, mintha Cullenéktől kéne félnünk…
- Jake… kérlek… - suttogta Bella, és végig Apám szemébe nézett.
- Nem! Megmondtam… Ezt mi kapjuk el. – feszült meg minden izma, ahogy kipréselte magából a szavakat.
- Gondolj Lilyre! Vagy a nagyapjára… Ez a MI területünk. Megvédjük őket, ha a nomád itt vadászna. – szólalt meg most először Edward. Mindenki nagy szemeket meresztett rá, mintha csak most jelent volna meg.
- Ezek szerint nem fogjátok engedni, hogy mi átjöjjünk… - morogta Jacob villámló szemekkel. – Hát jó. Akkor Lily és George is átköltözik La Pushba. Probléma megoldva…
- Jaj, Jake, nem úgy értette… - nyúlt Bella Apám karja után – ami biztosan régi beidegződés lehetett nála –, de ahogy a jéghideg érintkezett a tűzforróval, Jacob hátrahőkölt, Bella pedig félénken húzódott hátrébb mind a két kezét feltartva.
Egy pillanatig úgy tűnt, hogy Jacob ráveti magát, de óvatosan megfogtam remegő karját, és egy csapásra megszűnt a remegése. Tudtam, hogy nyugtató hatással vagyok Apára, de most derült csak ki – számomra is –, hogy mennyire. A tekintetét levette régi szerelméről, és egyenesen a szemembe nézett. Tudtam, hogy engem sose bántana, és amíg a közelében vagyok, nem csinál semmi meggondolatlanságot.
- Gyere, menjünk haza. – húztam őt teljes erőmből, de persze meg se mozdult, csak nézett. – Hahó! Föld hívja Jacob Black-et… Gyere már… - legyeztem az arca előtt a tenyeremmel.
- Rendben, menjünk. – mosolygott rám, mint aki azt se tudja, hogy hol van, és mit akart csinálni alig fél perce.
- Engedd, hogy segítsenek nekünk. – játszottam ki a helyzetet. – Nagyapa nagyon nem örülne neki, ha át kéne költöznie. Tudod milyen… - vontam meg a vállamat, mintha semmiség lenne az egész.
- De… - tért magához egy kicsit a nyugtatásból.
- Jaj, ne már. Légyszi, Apuuuuu…
- Nem, Lily. A biztonságotokból nem engedek. – rázta meg a fejét. Tudtam, hogy nagy szemétség lesz, amit mondani fogok, de nem akartam még többet nála lenni, és asszisztálni a Leah-féle ügyhöz.
- Ne felejtsd el, hogy mi volt reggel. Haza akarok menni! – mondtam egy fokkal dühösebben.
Csak elképedve nézett rám, de tudta, hogy nekem van igazam, és hogy ezt az egészet nem így kellett volna csinálni. Végül – bár húzta a száját – bólintott.
- Jó, legyen. – mondta bűnbánó arccal, aztán Bellához fordult. – Este találkozzunk itt, és megbeszéljük az egészet. Hajlandóak vagyunk együttműködni.
Bella és Edward tátott szájjal néztek rám, ami egy kicsit zavarba hozott, hiszen nem szép módon győztem meg őt.
- Öhm. Oké… Itt leszünk. – pislogott párat Bella, aztán betessékelte a fiát a kocsiba, és elhajtottak.
Büszke voltam magamra, hogy megakadályoztam egy lehetséges katasztrófát, és kicsikartam Apámtól, hogy otthon maradhassak. Bár az utóbbinál nem volt teljes a büszkeségem, mert némi bűntudat is társult hozzá, így félve pislogtam Jacob felé, azt várva, hogy majd most kikel magából, és jól megkapom a magamét az előbbi miatt.
- Jézusom, Lil. Úgy nézel rám, mintha embert öltél volna, és most akarnád nekem elmondani. – tört ki a nevetés belőle.
- Sajnálom, hogy a reggeli dolgokkal jöttem. De tényleg nem tetszik ez nekem…
- Tudom, tudom. Ezért sem akartam még elmondani. Még semmi se biztos.
- De Leah?! Miért pont ő?! Hiszen te utálod…
- Nem tudom, Lily. Fogalmam sincs.
- Sose fogom elfogadni őt, remélem tudod. – néztem komolyan a szemébe, aztán elindultam haza. Nem volt messze a házunk, így bátran lépkedtem az erdőben észak felé.
- Várj, Lily… - fogta meg a karomat, és fellendített a hátára, hogy ne kelljen ilyen lassú tempóban haladnunk. Minél gyorsabban hazaérünk, annál jobb, hiszen egy veszélyes vámpír szabadon mászkál Forksban…
- Sajnálom az egészet. – fordította hátra a fejét, amennyire csak tudta.
- Az utat figyeld. – mondtam már félig mosolyogva.
- Vigyázok rád… vigyázunk rád. – túrt bele a hajamba, és elkezdett még gyorsabban futni. Tudtam, hogy ilyenkor kiürül a feje, és elfelejti minden gondját, de mégis muszáj volt feltennem azt a kérdést, ami jelen pillanatban a legjobban foglalkoztatott.
- Ugye nem engeded, hogy Tony elmenjen?
Az terem olyan nagy volt, hogy az egész ház alatt terült el. Garázs a ház alatt… nekem is kell egy ilyen… Végignéztem a kocsikon, és meghökkenve nyugtáztam, hogy legalább tíz jármű áll itt bent. A vicces az volt, hogy kb. a garázs felét foglalta el ez a rengeteg jármű.
- Hűha… - pislogtam körbe, a garázs közepéről. – Ez mind a tiétek?
- Igen. Tudod, mi vámpírok szenvedélyesen rajongunk az autókért. – válaszolta Bella mosolyogva.
- Hmm… van, amiben nagyon is egyeztek a farkasokkal… - mondtam vigyorogva, miközben Jacobra pillantottam, aki szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát.
- Ott… - mutatott Edward a lépcső melletti részhez. – Vannak a motorok.
Megfordultam, és tényleg minimum négy motor állt a lépcső melletti falnál szépen, egymás mellett. Felismertem az egyiket, ami kísértetiesen hasonlított az én Suzukimra. Amúgy mindegyik a legújabb modellek volt. Kicsit elöntött az irigység, de hát aki megteheti…
- Jake, hogy van Billy? – kérdezte Bella, félénken pillantva Apám felé.
- Khm… jól van. – válaszolta szűkszavúan a nagy alfa. Furcsa volt ez a helyzet. A halhatatlan vámpír és a nagy és erős farkas úgy viselkedett, mint két ovis…
Edwarddal találkozott a tekintetünk, és úgy éreztem, hogy ő is észrevette, hogy milyen vicces ez a helyzet. A számat harapdálva igyekeztem elfojtani a vigyoromat, miközben odasétáltunk az egyik legszebb kocsihoz.
- Úúúú… ez egy új Audi! – csodáltam meg az álomszép fekete autót.
- Igen, az. Akár mehetünk ezzel is, ugye Anya? – mosolygott Edward Bellára.
- Hát persze, életem. – mondta, és egy szempillantás alatt kinyitotta az ajtót, hogy beszállhassunk hátra. Edward már épp besegített volna a kocsiba, amikor Jacob megszólalt.
- Én ülök hátra veled. – mondta nekem, és betessékelt az autóba. Bosszúsan néztem rá, de szemmel láthatóan ez őt egy cseppet sem érdekelte.
- Jake, el fog férni hátul a lábad? Nem lenne jobb, ha előre ülnél? – kérdezte Bella kedvesen.
- Nem. Elférünk így is. – makacskodott Apám, és bepasszírozta magát a hátsó ülésre.
- Hűha, Jake. Megnőttél, mióta utoljára láttalak. – próbált Bella valami beszélgetést kezdeményezni, de szemmel láthatóan nem járt sikerrel.
- Én öregszem… - mondta gúnyos hangon Apám, mire Bella döbbent arcát bámulta. Mérgemben fújtattam egyet. Nem lehet igaz, hogy ennyi év után is ennyire gyerekesek. Ami volt, elmúlt… Jake miért nem érti már meg?!...
- Jake… - suttogta Bella pislogva.
- Szerintem inkább menjünk. A falka már vár minket. – fordította el a fejét Apám, jelezve, hogy jobb, ha nem beszélgetnek.
Az út további részében nem nagyon szólaltunk meg a kocsiban. Dühös voltam Jacobra, amiért így viselkedik. Nem hittem volna, hogy ennyire makacs, önfejű és haragtartó Apám van. Bella próbált közeledni, folyamatosan nyitott felé, ezt a vak is láthatta. Apa mégis egyből elutasította, mintha nem is ismerné őt. Pedig nagyon is jól ismerte. Érthető volt, hogy Bellának hiányzik Jake, és én azt is láttam, hogy ez fordítva is így van. Valahogy puhítanom kell még Apát, de addig nem nyugszom, amíg ki nem békülnek. Elvégre béke van (elvileg), és igazán kedves volt Cullenéktől, hogy megkaptam az engedélyt, hogy a területükön lehessek.
Új tervem szövögetésével ment el a fél út, de hirtelen eszembe jutott, hogy miért is vagyunk itt. Csodálkoztam is, hogy eddig nem kérdeztem rá Jacobnál…
- Tony hogy van? – törtem meg a csendet, és igyekeztem lenyelni a torkomban egyre dagadó gombócot.
- Nem akar senkit se látni. – húzta el a száját.
- De te hallottad a gondolatait. Mit gondol? – nyaggattam, mert minél pontosabb választ akartam tőle hallani.
- Muszáj neked mindig mindent tudnod? – forgatta a szemét.
- Igen, mert a te véred folyik az ereimben. Szóval ki vele Jacob Black! – követeltem csak azért is.
Nem válaszolt rögtön, csak nagyot sóhajtott, és bámult kifelé az ablakon. Azt hittem már nem is fog semmit se mondani, de végül csak kibökte az igazat.
- Tony el akar menni. – nézett rám szomorúan, de amikor kinyitottam a számat, csendre intett. – Úgy érzi, hogy veszélybe sodort téged (ami igaz is…), és nem akarja, hogy itt bárkinek is bántódása essen. Így engedélyt kért tőlem arra, hogy elhagyja a falkát. Tudja, hogy Brian rajta akar bosszút állni, és nem akarja, hogy emiatt bárkinek is bántódása essen.
- De ugye nem engeded el? Sokan vagytok, simán lenyomjátok azt az egy szem vámpírt! – rángattam meg a karját, de nem nézett rám. Bellát nézte a visszapillantó tükörben.
- Nem kell segítség. – morogta halkan.
- Gondolkozz rajta, Jake. Így legalább meghálálhatom mindazt, amit értem tettél. – kérlelte Bella.
Közben megérkeztünk a „határhoz”, és Jacob egyből kiszállt a kocsiból. Edward villámgyorsan az ajtómnál termett, és kinyitotta nekem. Minden porcikám bizsergett, és küzdenem kellett, hogy ne érjek hozzá. Olyan hatást gyakorolt rám, mint a gravitáció. Muszáj volt megérintenem, mert annyira vonzott, hogy az már fájt. Egy aprócska kézfogás volt, semmi több, de Apám figyelmeztető morgása megrémisztett, így ennyiben maradt a dolog.
Ahogy Jacob mellé értem, védelmezően átkarolt, mintha Cullenéktől kéne félnünk…
- Jake… kérlek… - suttogta Bella, és végig Apám szemébe nézett.
- Nem! Megmondtam… Ezt mi kapjuk el. – feszült meg minden izma, ahogy kipréselte magából a szavakat.
- Gondolj Lilyre! Vagy a nagyapjára… Ez a MI területünk. Megvédjük őket, ha a nomád itt vadászna. – szólalt meg most először Edward. Mindenki nagy szemeket meresztett rá, mintha csak most jelent volna meg.
- Ezek szerint nem fogjátok engedni, hogy mi átjöjjünk… - morogta Jacob villámló szemekkel. – Hát jó. Akkor Lily és George is átköltözik La Pushba. Probléma megoldva…
- Jaj, Jake, nem úgy értette… - nyúlt Bella Apám karja után – ami biztosan régi beidegződés lehetett nála –, de ahogy a jéghideg érintkezett a tűzforróval, Jacob hátrahőkölt, Bella pedig félénken húzódott hátrébb mind a két kezét feltartva.
Egy pillanatig úgy tűnt, hogy Jacob ráveti magát, de óvatosan megfogtam remegő karját, és egy csapásra megszűnt a remegése. Tudtam, hogy nyugtató hatással vagyok Apára, de most derült csak ki – számomra is –, hogy mennyire. A tekintetét levette régi szerelméről, és egyenesen a szemembe nézett. Tudtam, hogy engem sose bántana, és amíg a közelében vagyok, nem csinál semmi meggondolatlanságot.
- Gyere, menjünk haza. – húztam őt teljes erőmből, de persze meg se mozdult, csak nézett. – Hahó! Föld hívja Jacob Black-et… Gyere már… - legyeztem az arca előtt a tenyeremmel.
- Rendben, menjünk. – mosolygott rám, mint aki azt se tudja, hogy hol van, és mit akart csinálni alig fél perce.
- Engedd, hogy segítsenek nekünk. – játszottam ki a helyzetet. – Nagyapa nagyon nem örülne neki, ha át kéne költöznie. Tudod milyen… - vontam meg a vállamat, mintha semmiség lenne az egész.
- De… - tért magához egy kicsit a nyugtatásból.
- Jaj, ne már. Légyszi, Apuuuuu…
- Nem, Lily. A biztonságotokból nem engedek. – rázta meg a fejét. Tudtam, hogy nagy szemétség lesz, amit mondani fogok, de nem akartam még többet nála lenni, és asszisztálni a Leah-féle ügyhöz.
- Ne felejtsd el, hogy mi volt reggel. Haza akarok menni! – mondtam egy fokkal dühösebben.
Csak elképedve nézett rám, de tudta, hogy nekem van igazam, és hogy ezt az egészet nem így kellett volna csinálni. Végül – bár húzta a száját – bólintott.
- Jó, legyen. – mondta bűnbánó arccal, aztán Bellához fordult. – Este találkozzunk itt, és megbeszéljük az egészet. Hajlandóak vagyunk együttműködni.
Bella és Edward tátott szájjal néztek rám, ami egy kicsit zavarba hozott, hiszen nem szép módon győztem meg őt.
- Öhm. Oké… Itt leszünk. – pislogott párat Bella, aztán betessékelte a fiát a kocsiba, és elhajtottak.
Büszke voltam magamra, hogy megakadályoztam egy lehetséges katasztrófát, és kicsikartam Apámtól, hogy otthon maradhassak. Bár az utóbbinál nem volt teljes a büszkeségem, mert némi bűntudat is társult hozzá, így félve pislogtam Jacob felé, azt várva, hogy majd most kikel magából, és jól megkapom a magamét az előbbi miatt.
- Jézusom, Lil. Úgy nézel rám, mintha embert öltél volna, és most akarnád nekem elmondani. – tört ki a nevetés belőle.
- Sajnálom, hogy a reggeli dolgokkal jöttem. De tényleg nem tetszik ez nekem…
- Tudom, tudom. Ezért sem akartam még elmondani. Még semmi se biztos.
- De Leah?! Miért pont ő?! Hiszen te utálod…
- Nem tudom, Lily. Fogalmam sincs.
- Sose fogom elfogadni őt, remélem tudod. – néztem komolyan a szemébe, aztán elindultam haza. Nem volt messze a házunk, így bátran lépkedtem az erdőben észak felé.
- Várj, Lily… - fogta meg a karomat, és fellendített a hátára, hogy ne kelljen ilyen lassú tempóban haladnunk. Minél gyorsabban hazaérünk, annál jobb, hiszen egy veszélyes vámpír szabadon mászkál Forksban…
- Sajnálom az egészet. – fordította hátra a fejét, amennyire csak tudta.
- Az utat figyeld. – mondtam már félig mosolyogva.
- Vigyázok rád… vigyázunk rád. – túrt bele a hajamba, és elkezdett még gyorsabban futni. Tudtam, hogy ilyenkor kiürül a feje, és elfelejti minden gondját, de mégis muszáj volt feltennem azt a kérdést, ami jelen pillanatban a legjobban foglalkoztatott.
- Ugye nem engeded, hogy Tony elmenjen?
