24. Fejezet: Titokzatos fiúk (1. rész)

Visszatértem, remélem lesz időm és energiám, hogy tovább folytassam. Remélem tetszik, kommentekben várom a véleményeteket :)

Ahogy ültem egymagamban, elhagyatva a szobámban, még halványan rémlett, hogy valami miatt aggódnom kéne, de az űr, amit maga után hagyott Tony, és az a bűntudat, amit a csók miatt éreztem teljesen romba döntött, így nem volt már kapacitásom több dologgal megbirkózni.

Aznap már csak a plafont néztem, így nem telt sok időbe, míg elaludtam.

A következő reggel Jake ébresztőt fújt egy órával indulás előtt, így egy hosszú fürdő alatt volt időm végiggondolni a történteket, és úgy határoztam, hogy ezt kivételesen nem osztom meg senkivel. Ez maradjon a mi titkunk Tonyval. Akármennyire is tagadtam, valahol legbelül a szívem mélyén egy icipicit szerettem azt az átkozott, idegesítő farkast.

Leah hála istennek aznap reggel nem bukkant fel, így valamennyivel megkönnyebbülten búcsúztam el Jacobtól, bár tudtam jól, hogy egész úton velem lesz majd.

Ahogy elindultam, már el is tűnt a fák között, de itt-ott előbukkant néha a bronzszínű bunda az erdőből.

A parkolóhelyem üresen állt, amin kicsit azért meglepődtem. Jacqueline ennyivel feladta volna a játékot? Ezt valószínűtlennek tartottam az elmúlt napok alapján… tuti, hogy készül valamire.

Összehúzott szemöldökkel trappoltam a suli felé, és annyira lekötöttek a gondolataim, hogy véletlenül nekimentem valakinek.

- Héj, Lil. – fordult hátra meglepődve Jason. – Jól vagy?

- Szia Jason. Bocsi, nem akartam… - mondtam megszeppenve.

- Valami nagyon leköthette a gondolataidat, ha még az én széles hátamat se vetted észre. – fürkészett összehúzott szemekkel. – Na, gyere, elkísérlek az órádra, addig meg szépen mondj el mindent Jason bácsinak.

- Nem, nem, nincs semmi baj. – néztem rá ártatlanul, amire egy „ezt mondd annak, aki nem ismer ennyire” nézést kaptam. – Hát jó… A minap Jacqueline-nel volt egy szóváltásunk, és most arra gyanakszom, hogy készül valamire.

- Ja, a francica… az a kiscsaj néha hátborzongató. De milyen szóváltásotok volt?

- Féltékeny… - mondtam komoran.

- Esetleg hozzak egy harapófogót, vagy kibököd végre, hogy mi is volt konkrétan? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, mire a terem ajtajához értünk.

- Őfelsége igényt tart Edwardra. – fújtattam egyet, és rájöttem, hogy mennyire feldühít még a gondolata is annak, hogy a pasimra pályázik. Elvégre is az én barátom, joggal gondolhatnám, hogy ha egy srácnak van barátnője, akkor a többi csaj békén hagyja a „házinyúlra nem lövünk” szabály alapján, de a mai világban már egészen máshogy működnek a dolgok. Ráadásul ez a félelmetes nőszemély foggal-körömmel küzd az én kis nyulacskámért, és én bármennyire is játszom a kiskutyát, aki körbepisili a területét, ő akkor is ott lesz, hogy elvegye tőlem azt, akire olyan rég vártam. Erre mit lehet mondani? Hogy ha sikerül neki, akkor meg is érdemlik egymást? Nem, Edward soha nem tenne ilyet velem.

- Áh, szóval itt van a kutya elásva… Figyi, a kiscsirke mérföldekkel mögötted van. Okos, szép és bátor nő vagy. – nézett a szemembe, és tudtam, hogy – bár mindig viccelődik, de - ezt most komolyan is gondolja. – Küzdelem nélkül is csak győzhetsz. Ha Edward van olyan bolond, hogy őt választja… akkor meg is érdemlik egymást. – a végét már majdhogynem dühösen mondta, pontosan ugyan úgy, ahogy én gondoltam az előbb. Adott egy puszit a homlokomra, és elment az órájára. Hálás voltam neki, hogy lelket öntött belém, napok óta most először éreztem magam jobban.

Ahogy beléptem a terembe, rögtön kiszúrtam, hogy valami nem stimmel. Történelem óra előtt voltunk, és a helyem Edward mellett már foglalt volt. Na, kettőt lehet találni, hogy ki trónolt a székemen. Bézs színű kivágott felsőjétől már-már én is zavarba jöttem, de az a tűsarkú, ami rajta volt, már túltett mindenen. Miss Francica kihívó tekintetétől majdhogynem elnevettem magam, de valahogy sikerült visszafogni a kitörő hisztérikus rohamot. Tulajdonképpen még egy kicsit örültem is, hogy nem kell Edward mellett ülnöm, mert a bűntudat kissé mardosott ott bent. Tegnap megbocsájthatatlan dolgot műveltem, semmi jogom nincs rá, hogy féltékenykedjek. Szegény fiú várakozó tekintettel nézett kitartóan, ahogy odasétáltam egy üres asztalhoz, és leültem egy ismeretlen fiú mellé. Egész órán ittam a tanár szavait. Annyira lekötött hirtelen a történelem, hogy szinte semmi más nem járt a fejemben. Végül a csengő hangos robajjal törte meg a csendet, amire már nagyon vártam, hiszen a szünetben végre láthatom a barátaimat.

- Hát ez… - csatlakozott hozzám Jason a folyosón.

- Szexi!

- Undorító! – mondták egyszerre Daviddel.

- Ez tényleg belehúzott… - füttyentett elismerően Jason.

- Héj, elvileg az én oldalamon kéne lenned! - néztem rá rosszallóan.

- Lehet, hogy mégse úszod meg harc nélkül.

- Csinosítsuk ki! – érkezett meg Emma is Natalieval.

- Na, arról ne is álmodjatok! Én nem fogok bohócot csinálni magamból Edward kegyeiért. Ha engem akar, akkor így akarjon, ne pedig egy tonna sminkkel az arcomon. – fontam keresztbe a karom.

- Ez jogos, lányok. Ha a pasi ennyire a külsőségek rabja, akkor inkább legyen a szöszié. – nézett rám David, én pedig hálás mosolyt küldtem felé a segítségéért.

- Pedig megnéztelek volna ilyen ruciban. – húzogatta a szemöldökét felhívásként Jason.

- Még egy szó, és kupán váglak, esküszöm.

- Majd szólok a varrónőnek, hogy a koszorúslány ruhád ilyen mélyen dekoltált legyen. – mosolygott Emma huncut mosollyal az arcán.

- Most már tuti, hogy júniusban lesz az esküvő? – kérdeztem izgatottan, kapva az alkalmon, hogy végre témát váltsak.

- Elvileg, ha vége lesz a sulinak, a rákövetkező nap.

- Ó, az de soká van… - biggyesztettem le az ajkamat.

- Deeeeee… lesz eljegyzési parti! Arra is ki fogunk öltözni meg minden, szóval ez tudod, hogy mit jelent! – nézett rám csillogó szemekkel.

- Shopping! – örültünk meg egyszerre Natalieval.

- A vacsi viszont jövő héten lesz, mert a szüleim elutaznak valami konferenciára utána. Apropó, egy hétre mennek el, így nálam lehetnétek, csinálhatnánk egy csajos hetet!

- Ez… - kezdtem elgondolkodva, de Nat félbeszakított egy hangos sikkantással.

- Csodálatos ötlet! Már alig várom. Remélem, elengednek a szüleim. Lily, nagyapád biztos elenged.

- Jelenleg még Jacobnál vagyok, de addigra már tuti visszarázódunk a régi kerékvágásba. – erőltettem magamra egy halvány mosolyt. Emmáék még Cullenék területén laktak, de Edwarddal nem nagyon tudok majd találkozni, hiszen a lányok – és lehet, hogy a farkas barátaik is – ott lesznek velem mindig.

- Sziasztok! Miről folyik a nagy eszmecsere? – futott be Edward is végül.

- Emma eljegyzési partijáról… na és persze a hatalmas shopping túránkról. Jason és David rendkívül lelkes. – szurkálódott Nat.

- Ez felettébb szellemes kisanyám, de nincs az a pénz, hogy én Veled – mutatott Nataliera – és Veled – aztán Emmára – valaha is elmennék vásárolni! Lilyvel még csak-csak, mert ő gyorsan megveszi, amit akar, de ha hárman mentek, akkor még katasztrofálisabb lesz a helyzet.

- Meg amúgy is van más dolgunk… - mondta sejtelmesen David.

- Na, és mi az a hiper-szuper titkos dolog, amit pont akkor kell csinálnotok? Egyáltalán nem értem, hiszen még időpontot se mondtunk… - ráncolta a homlokát Emma.

- Ne üsd bele mindenbe az orrodat. – szólalt fel David mindent tudóan, aztán legnagyobb meglepetésemre a következő szavait Edwardhoz címezte. – Szeretnénk veled beszélni egy kicsit hatszemközt.

- Őőőő… rendben. – pislogott meglepetten.

- Szerintem ez felesleges fiúk. – nézett egyikükről a másikra Natalie. – Edward úgyis elmondja majd Lilynek, Ő pedig nekünk.

Hirtelen mindenki próbált pókerarcot vágni, amíg David és Natalie farkasszemet néztek egymással. Végül David kapta el a tekintetét a dühödt lány pillantásától, de csak intett Edwardnak, hogy kövesse.

- Ez nem jött be, Nat. – csóváltam a fejem.

- De ha elmondja neked, akkor azonnal hívj.

- Honnan veszed, hogy el fogja mondani?

- Onnan, hogy szeret… - mondta nemes egyszerűséggel, mintha ez olyan természetes lenne.

- Egy: ezt nem tudhatjuk pontosan, kettő: ha az előző állításból igaz is valami, az nem jelenti azt, hogy el is mondja majd...

- Mi mindent elmondunk egymásnak Chris-szel. – replikázott.

- Mi viszont nem vagyunk bevésődve. – húztam össze a szemem. – De ha már itt tartunk, akkor ne légy benne olyan biztos, hogy mindent elmond neked. Ha például az életed múlna azon, hogy nem tudhatsz meg valamit tőle, akkor tuti, hogy hazudna. – mondtam ki a szomorú igazságot, és elballagtam a következő órámra.

Emma loholt utánam, de nem szólt semmit. Natalie azt hiszi, hogy a mindent elsöprő vak szerelem a legjobb, de szerintem az a legjobb, amikor magadat adhatod a másik ember mellett, és az a másik úgy szeret, ahogy vagy. Régen vágytam az olyan szerelemre, mint amilyen Emmának és Natalienak van, de annyi mindenen mentünk már keresztül Edwarddal ilyen rövid idő alatt, hogy mára már teljesen máshogy gondolom.

- Szóval sikerült megszervezni az eljegyzési partit. – váltott témát Emma, hogy enyhítsen a körülményeket. – Ééééés jövőhéten el kell jönnöd. Edward is ott lesz… - tette hozzá jelentőségteljesen.

- Komolyan? – kerekedtek el a szemeim. – Hogy a búbánatba vetted rá a bundásokat, hogy Ő is ott lehessen?!

- Történt egy pár dolog, amíg te ki voltál ütve, Lily.

- De EKKORA dolog…

- Hát igen. De tudod, én vagyok az ara. Hatalmas képességekkel bírok, és senki egy percig se hezitált, amikor feldobtam a témát.

- Ja, mert Tyler tudja, hogy ha nem tesz a kedvedre, akkor ki vered a hisztit. – vigyorgott Natalie.

- Ez nem is igaz.

- Na jó, annyira ne fogalmazzunk durván. Én úgy mondanám, hogy az ujjad köré csavartad. – vigyorodtam el én is.

- Az megeshet…

- És ha esküvőről van szó: az menyasszony szava szent. Ez a Te napod, akármennyire is mondogatod, hogy a tiétek.

- Jó, ebben van valami. De azért bírom ezt a helyzetet.

- Naná, hogy bírod! Melyik nő ne bírná?

Közben odaértünk a tanteremhez. A fiúknak sikerült még az óra megkezdése előtt becsúszniuk, de most irigyeltem csak igazán Edwardot, mert lyukas órája volt. A két srác nagyon sutyorgott valamiről, de amint a közelünkbe értek, elhallgattak.

- Hű, milyen titokzatosak vagytok. – néztem rájuk komoly fejjel.

- Néha nekünk is kijár. – vont vállat Jason.

Emma és Natalie összehúzott szemekkel nézték, ahogy a két fiú összemosolyog.

Az óra rém unalmas volt, és a nap többi része is. A lányokkal megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk vásárolni, viszont se Edwardot, se a francia macát nem láttam. Már azon morfondíroztam, hogy felhívom, amikor a szokásos helyünk felé vettem az irányt. Átvágtam a parkolón, és az épület sarkához érve befordultam a suli mögé. Edward és Jacqueline egymás mellett ült, és éppen elkaptam a beszélgetés végét.

- Miéht kellett elmennie? – szipogott a szőke.

- Mert valami történt a családjával. Pontosan nem tudom, hogy mi, de azt mondta, hogy nagyon fontos, és sajnálja, hogy el kell mennie. – hazudta Edward úgy, mintha könyvből olvasná.

Most Tonyról van szó? Komolyan? Ha tudom, hogy ennyire hiányozni fog francicának, akkor sírva könyörögtem volna Tonynak, hogy maradjon.

- Lily miátt ment el. Én tudom…

- Honnan veszed?

- Áz a lány mindig á középponthban ván. Neked is elcsávárta a fejedet. De én miéht nem?

- A szerelem kiszámíthatatlan. Én sem hittem volna, hogy Őt fogom szeretni. De így alakult, és neked is biztos lesz majd egy olyan férfi az életedben, aki tiszta szívből szeret.

- Ezt csák úgy mondod… - küldött felé egy csábos pillantást.

Ez mi?! Idáig megpróbálta lecsapni a kezemről, aztán Tonyt szemelte ki, de ahogy elment, itt jó pofizik Edwarddal?! Értem én a taktikaváltást, teeee… olcsó nőszemély!

Egy gondolat zakatolt a fejemben miközben a kocsim felé trappoltam: ha nem csinálok valamit, de gyorsan, akkor megszerzi Edwardot. És én azt nagyon nem akartam… elvégre Tony helyett Őt választottam…