3. fejezet: Az engedély (1. rész)

Mire haza értem, apa már a konyhában várt. A házban síri csend volt, csak a kávéfőző hangját lehetett hallani. Nagyapa a konyhapultnak támaszkodott, és mérgesen nézett az apámra. Egyből tudtam, hogy vitáztak.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet, Jake? - kérdezte nagyapa, abban bízva, hogy Jacob meggondolja magát.
- Elég volt. - vágtam közbe. - vállaltam, hogy elmegyek vele. Nem lesz semmi baj! - kezdtem kiborulni az állandó féltéstől. Nem kell engem óvni még a széltől is. Oké, a vámpírok nem egyenlők a széllel, de ha apa velem van, akkor tuti nem eshet bajom. A motorozásról nem is meséltem nagyapának, ami miatt bűntudatom volt. De hát akkor is ott volt velem Jacob, és elkapott, amikor majdnem elestem. Persze nem szívesen ment bele a motorozásba, de megfenyegettem, hogy akkor majd kipróbálom egyedül. Ez megtette a hatását, így végül beadta a derekát.
- Talán igaza van Lily. A lányom vagy, az életemnél is fontosabb vagy nekem - nézett rám bűnbánó szemekkel. - Nem veszíthetlek el...
- Befejeznétek végre?! Nem lesz semmi baj! Téma lezárva. De ha nyuszi vagy és félsz eljönni Cullenékhez, akkor egyedül megyek... - vigyorogtam.
Ez nem volt szép tőlem, de minél hamarabb túl akartam lenni ezen. Ők meg itt azon veszekednek, hogy engedélyt kapok-e az "engedély kérésre".
- Mehetünk végre? - mutattam fel a kocsikulcsomat, mire Jacob lemondóan sóhajtott, és bocsánatkérően nézett nagyapára.
- Olyan makacs, mint az anyja volt... - sóhajtott nagyapa, majd beleegyezően bólintott, mert tudta, hogy úgyse adok ultimátumot.
Beszálltunk a kocsimba, és beindítottam a motort.
- Nos, akkor pontosan hová is megyünk? Navigálj! - mosolyogtam rá.
- Észak felé. Majd szólok, hogy hol kell lefordulni - mondta lehunyt szemmel.
Elindultunk, és a szívem majd' kiugrott a helyéről. Igyekeztem nyugtatgatni magam, hogy barátságosak lesznek és nem lesz nézeteltérés.
- Félsz? - kérdezte az arcomat fürkészve.
Hiába tanulmányozott, mert az arcom semmit se árult el rólam. Hosszú évek munkájába telt, de megtanultam, hogy hogyan tüntessek el minden érzelmet az arcomról.
- Izgulok... Meg kíváncsi vagyok. - húztam el a számat, hiszen semmit se tudtam róluk. - Van valami, amit feltétlen tudnom kell Cullenékről?
- Nos... van egy pár dolog - motyogta.
Kérdően húztam fel a szemöldököm.
- Hallgatlak. Ne kímélj.
- Szóval, nekik vannak különleges képességeik. - a szemeim elkerekedtek, de nem hagyott szóhoz jutni. Gyorsan hadarni kezdett - Carlisle a család feje, ő orvos és szerintem az a képessége, hogy nem hat rá olyan intenzíven a vér illata. Esme a felesége, akinek valószínűleg az a képessége, hogy nagyon tud szeretni. Aztán a "gyerekeik": Emmett, aki erős; Rosaile, aki (Emmett párja) és gyönyörű (bár én ezt valahogy nem vettem észre); Alice, aki látja a jövőt (kivéve a félvérekék, azaz a farkasokét); Jasper, aki (Alice párja) felismeri és képes irányítani mások érzelmeit; Edward, aki tud olvasni mások gondolataiban (szóval vele nagyon vigyázz); és végül... - nagyot nyelt, és halkabban folytatta - Bella (Edward felesége), akinek pajzs képessége van, vagyis az elméje védett például a férje képességétől. Na meg persze a gyerekük, akit nem tudom hogy hívnak.
Próbáltam feldolgozni azt a rengeteg információt, ami az imént elhangzott. Jövőbelátás, gondolatolvasás, és egy védőpajzs, ami megvéd az előző kettőtől. Hát ez fantasztikus! Ennyi tehetséges vámpírt egy rakáson... Mondjuk a gondolataimat inkább megtartanám magamnak, de majd vigyázok.
- Oké. Majd vigyázok arra is, hogy mit gondolok - mondtam ki hangosan is az utolsó mondatot.
- Ennyi? Elmondom ezt a sok furcsa dolgot, és te csak egyszerűen azt mondod, hogy oké?! - nézett rám hitetlenkedve.
- Mit vársz? Hogy majd sikítozok félelmemben vagy bepánikolok? Az semmit se oldana meg, ezt te is tudod.
- Úgy látom kihalt belőled a félelem...
- Inkább miattad aggódom - pillantottam rá.
- Ugyan miért? - nevetett keserűen.
- Hogy elveszíted a fejed. Láttalak reggel, úgy remegtél, mint aki bármelyik percben alakot válthat.
- Lily! Ígérem, hogy uralkodom magamon, bármi is történik. Megvédelek...
- Nyugi. Akkor tisztázzunk még valamit: ki beszél majd?
- Természetesen én - húzta ki magát az ülésben.
- Akkor én majd állok ott, mint Kuka, és meg se szólalok - vigyorogtam.
- Itt fordulj balra - morgott hangosan.
- Hű... - ennyit bírtam kinyögni, amikor az út végére érve megpillantottam a házat. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem el egy vámpír tanyát. Volt olyan oldala a háznak, ami teljes egészében üveg volt. Hol marad a filmbéli hatás? A kastély, a tornyok, a vizes árok, és a hatalmas kapu, amit lánccal eresztenek le? Hiába, Hollywood se a régi már...
Kipattantam a kocsiból és tátott szájjal lépkedtem a ház felé, de Jacob elkapta a karom.
- Odabent azt teszed, amit mondok. Nem szólsz semmit, csak ha kérdeznek. Értve vagyok? - nézett rám fenyegetően.
- Igen is, uram. - haptákba vágtam magam és közben szalutáltam.
- Nem viccelek. Szobafogságra leszel ítélve kis hölgy. - mondta komolyan.
- Sajnálom, de már csak nagyapa ítélhet szobafogságra - vigyorogtam győzelemittasan.
- Vigyázz, mert megmutatom neki a motorodat - vigyorgott most már ő is.
- Azt úgysem mered Jacob Black - húztam össze a szemeimet. Már a lépcsőhöz értünk közben.
- Fogadjunk? - csillant fel a szeme, mert tisztában volt vele, hogy ő győzött.
Kopogott az ajtón, mire az rögtön ki is nyílt, és végre megbizonyosodhattam róla, hogy vámpírok igenis léteznek.