Fent van a 23. fejezet második része! :)

2010. február 23., kedd

19. fejezet: A fogadás (2. rész)

- Szó se lehet róla!!! – csattant fel dühösen.
Tudtam, hogy ez lesz…
- De hát miért? – próbáltam felemelni a hangom, de nem sikerült, csak halkan tudtam beszélni. Viszont így jobban is jártam, mert hatásosabb volt a halk beszéd, mint az ordítás.
- Lily, nem vagy jól. Még nem engedhetlek sehova.
- Jól vagyok. Szóval miért nem? – néztem rá esdekelve.
- A doki azt mondta, hogy minimum egy hét még. – próbált kibúvót találni.
- Ja, igen. Miért nem Carlisle vizsgált meg? – kérdeztem számon kérően, így nem derült ki, hogy Tony mondta el az egészet.
- Nincs szükség itt vérszívókra. – válaszolta ellenségesen. Kezdett bosszantani, hogy így beszél Cullenékről.
- Carlisle orvos! Apa, tudnak arról, ami történt?
- Igen. Tudnak róla, hogy elkaptuk azt a…
- És arról is tudnak, hogy engem elrabolt és… és… - nem bírtam kinyögni végül, még az emlék halvány foszlányai is elegendőek voltak ahhoz, hogy összerezzenjek.
- Sajnálom kincsem. Arról nem tudnak.
Nem akartam már beszélni erről az egészről. Ami volt, elmúlt. Elintézték a farkasok, és én igyekszem úgy tenni, mintha ez az egész meg se történt volna.
- Mehetek holnap iskolába? – néztem rá könyörgő szemekkel.
- Muszáj? Nem lehetne, hogy maradj még pár napot? – könyörgött halkan, de én már tudtam, hogy győztem.
- Nem. Szeretnék felejteni, és a barátaim is hiányoznak. Meg a suli fontos dolog ám…
- A barátaid meg tudnak látogatni…
- De az iskola tudod nagyon fontos dolog egy fiatal lány számára.
- Na jó, nem bánom. De Tony elkísér! – adta meg végül magát.
- Köszönööööööm, Apu!!! – borultam a nyakába.
- Szeretlek, prücsök. – simogatta meg a hajamat.
- Én is téged. Jaj, de jó! Megyek pakolni.
- Pakolni? – nézett rám zavartan.
- Hát nem mehetek vissza Nagyapához? – húztam fel a szemöldököm.
- Én szeretném, ha még a héten itt maradnál nálam. – sütötte le a szemét.
- Ja, oké. Akkor bepakolok holnapra. – vontam vállat nagyvonalúan. Ha már megengedi, hogy iskolába járjak, akkor ez a legkevesebb fizetség.
- Csak így egyszerűen belemész? Semmi hiszti vagy ordítozás? – pislogott nagyokat, de persze nem értette, hogy egy fogadást már megnyertem. Odamentem hozzá, és adtam egy puszit a homlokára.
- Majd megtudod, Édesapám, hogy miért…
Ezzel a mondattal otthagytam a konyhában, és felsétáltam a szobámba. Remek nap volt a mai, hiszen nyertem egy fogadást, ezáltal nem kellett átadnom a vezetőülést egy kamasz farkasnak, és nem kellett vele randiznom sem. Ja, és azt se felejtsük el, hogy mindezt nemsoká a képébe is vághatom, és holnap újra láthatom Edwardot. Erre a gondolatra összerándult a gyomrom, de aztán melegség öntötte el a mellkasomat, gyorsabban szedtem a levegőt, és a szívem őrült tamtamba kezdett. Vajon megbocsájt nekem, ha elmondom, hogy mi történt? Tudom, a Tony ügyre nincs mentség, de a helyzet már korántsem ugyan az, ami régen volt. Mennyi minden változott kis idő alatt…
Próbáltam lehajolni a táskámért, de úgy néz ki, hogy a bordáim ellenálltak mindenféle komolyabb mozgásnak. Lábbal felügyeskedtem a táskámat az ágyra, és elkezdtem bepakolni másnapra. A tankönyvek súlyosak voltak a még gyenge karjaimnak, alig-alig tudtam felemelni őket. Igaza volt Apámnak… tényleg gyenge vagyok még. De nem! Hát nem hiszem el, hogy még bepakolni is képtelen vagyok. A düh segített talpra szökkennem, és gyorsan telepakoltam a táskámat. Majd holnap Tony nyakába aggatom, mert elvégre miért is cipelném én, ha Ő is ott van?
Ráérősen üldögéltem az ágyam szélén, pedig rám tört a tettvágy. Unatkoztam, nem volt már semmi dolgom. Visszaemlékeztem, hogy mik történtek velem az elmúlt napokban. Éppen csak felépültem, aztán megint veszélybe kerültem, a legjobb barátnőm férjhez megy, Tonyval nem tudok mit kezdeni, Edward valószínűleg utál… ja, és el ne felejtsük, hogy Leah szerelmes Jacobba. Apropó… azt sem tudtam, hogy Jake mit érez iránta. Rettegve dobbant nagyot a szívem, és csak remélni tudtam, hogy nem jönnek össze. De tényleg ennyire önző lennék? Azt kéne szem előtt tartanom, hogy Apa boldog legyen. De Anya halála után nem volt soha egy nővel sem olyan kapcsolatban, pedig nagyon jól nézett ki. Csak azt nem értem, hogy miért pont Leah. Nem szép szerintem, és a stílusa is érdekes… egyáltalán nem volt olyan, mint Lily Brooks. Ki kell derítenem, hogy mi ez az egész kettőjük között…
A gondolatsor kellős közepén kopogást – inkább dörömbölést - hallottam a bejárat ajtón, ami pont az ablakom alatt volt. Mozdulatlanul ültem az ágyon, és füleltem. Nem sokat hallottam, ezért olyan halkan, ahogy csak tudtam, az ajtóhoz mentem, és hallgatóztam.
- Jake, meg kell értenie. Nem kislány már. Tizenhét éves elmúlt.
- Nem baj. Nekem Ő a legfontosabb. Nem akarom elveszíteni. – csendült fel Apám ideges hangja.
- Nem fogod. Okos lány, idővel elfogadja majd. – mondta lágyan Leah.
- Talán, ha egy kicsit kedvesebb lennél és beszélgetnél vele…
- Most komolyan azt akarod, hogy legyek a pótmamája?! – fakadt ki a farkas lány. – Lily már elhagyott téged. A nagyapjával él. Térj észhez Jake.
Ökölbe szorult a kezem. Legszívesebben odarohantam volna, és jól képen töröltem volna azért, amit most mondott. Megérdemelné…
- Nem! – ordított Jacob. – Ebből elég volt. Menj el!
- De Jake…
- Megparancsolom, mint az alfád! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, aztán halkabban hozzátette. -  Most menj el, kérlek…
Ezután csak annyit hallottam, hogy halk sóhaj hagyja el valamelyikük száját. Szélesre tártam az ajtót, és lerohantam a lépcsőn. Nem kellett volna…
A szemem elé olyan látvány tárult, amit nagyon, de nagyon nem akartam látni. Jacob Leah csípőjét ölelte át, szorosan magához húzta, és az ajkuk épp összeért. A szívem felgyorsult, a düh szélsebesen ömlött szét az ereimben, hogy eljusson a testem minden pontjára. Ökölbe szorult ismét a kezem, és már felkészültem arra, hogy letépem apámról ezt a némbert, aki bitorolja Édesanyám helyét, és sárba tiporja az emlékét. Jacob ekkor vett észre, és ha nem ismerném annyira, azt hittem volna, hogy fél tőlem. Mondjuk, lehet, hogy tényleg megijedt, mert a szemeim szikrákat szórtak, és az egész testem megfeszült, felkészülve bármire.
- Lily… mi csak… - hebegte Apám.
- Azt látom. – sziszegtem.
- Valami nem tetszik? – kérdezte a nő nagyképűen.
- Kérlek, Leah… - nézett rá Jacob kérlelően.
- Az nem tetszik, hogy itt vagy. Menj innen. – mondtam határozottan.
- Azt nem te… - kezdte, de félbeszakítottam.
- De, pontosan én fogom megmondani. – mondtam mosolyogva, és várakozóan Apámra néztem.
- Leah, menj. Gyerünk… - tolta ki az ajtón a nőt.
Felmentem az emeletre, és megvártam, amíg hallom bezáródni a bejárati ajtót, és jó hangosan becsaptam a szobám ajtaját. Előkotortam a kulcsot, és magara zártam az ajtót. Tudom, gyerekes dolgokat műveltem mostanság, de nem volt kedvem ezek után Apával beszélgetni. Anya meghalt, Ő pedig egyedül volt. Lehet, hogy megérdemelne egy esélyt a szerelemre? De hát Leah nem hozzávaló. Egyáltalán nem való senkihez, mert olyan mogorva és megkeseredett…
Ekkor ugrott be, hogy most mit is csinálok. Ugyan azt, amit Apám velem és Edwarddal. Szomorúan vettem ezt tudomásul… nem akartam beleszólni, de ez egészen más helyzet volt. Nekem nem volt egy tökéletes társam, akit még mindig szerettem, és nem vonzódtam egy másikhoz, aki soha nem érhet fel a nagy Ő-vel. Na, itt megint az volt a bibi, hogy rám is igaz az egész. Hiszen ott van Edward, aki tökéletes… és Tony mégis olyan érzéseket ébresztett fel bennem, amitől nagyon megijedtem. De Edward nem halt meg! Igen, így még rosszabb volt, amit műveltem. De Tony nem érdekel. Jó barát, de nekem Edward kell, és vissza is fogom szerezni, ha megszakadok is! Nem fogom feladni a harcot, még ha el is kell szöknöm, ki is kell játszanom a szeretteimet, és hazudnom kell mindenkinek!
Lecsaptam az asztalra az egyik újságot, ami az ágyamon volt, és éppen megágyaztam volna, mikor halk kopogást hallottam.
- Hagyjál békén most légy szíves! – mondtam normálhangon. Úgyis hallotta…
- Tony vagyok, kislány. – kiabált az illető az ajtó másik oldaláról.
- Jól van, nyitom már. És ne ordibálj, nem vagyok süket. – mondtam neki, miközben elfordítottam a kulcsot a zárban, és kinyitottam az ajtót. Szívdöglesztő mosolyát láttam meg először, és minden erőmmel kapaszkodnom kellett a kilincsbe, hogy össze ne csússzanak a lábaim.
- Na mi van? Be se invitálsz? – kérdezte nevetve, de a huncut mosoly ott maradt az arcán.
Nyeltem egy nagyot, és odébb álltam, hogy be tudjon jönni.
- Elvitte a cica a nyelved? Vagy inkább a nagy, gonosz farkas? – kérdezte, miközben lehuppant az ágyamra. Odamentem hozzá, és egy elegáns mozdulattal lelöktem a földre.
- Ott a fotel, ha le akarsz ülni. És amúgy a csúnya, gonosz farkas ma volt itt. – húztam el a számat, és amennyire sebesült testem engedte, elegánsan leültem az ágyamra.
- Ez nem volt szép tőled. – kelt fel a földről, és leporolta a nadrágját, mintha nem is a szőnyegen landolt volna.
- Nem piszkos a szőnyegem… - húztam fel a szemöldököm.
- Rutin. Szóóóóóval… ki a gonosz farkas?
- Leah. – mondtam szűkszavúan, és éreztem, hogy újra elönti a testem a düh.
- Mi van vele? – kérdezte pókerarccal. Nálam nem volt jobb, de tudott egy s mást a srác.
- Nagyon jól tudod te azt, és ne add nekem itt az ártatlant! Tudom, hogy belelátsz a fejükbe! – mondtam szemrehányóan. – Igazán elmondhattad volna nekem, hogy mi a helyzet.
- És mégis mikor? Amikor mondjuk eszméletlenül feküdtél itt? Vagy amikor Edward miatt zokogtál, miután Emma és Tyler bejelentette, hogy összeházasodnak? – jött egészen közel hozzám, és a végén megragadta a csuklómat forró kezével, hogy ráfigyeljek.
- Engedj el! – suttogtam. Elengedett.
- Én igyekszem, de sose jó, amit csinálok. Próbáltalak kímélni, de neked sose jó semmi. – mondta szemembe a kegyetlen igazságot.
- Sajnálom.
- Én sajnálom, még nem megy annyira az önuralom. Ezt nem kellett volna. – fogta meg gyengéden a csuklómat, és néhányszor végigsimított rajta.
- Majd megszokod. – mondtam, és elhúztam a kezem a kezéből.
- Miért utálod ennyire Leaht?
- Mert olyan, amilyen. Nem való Jacobhoz. Főleg nem Anya után…
- Ebben van valami. De persze én még új fiú vagyok, nem tudok sokat a régi dolgokról…
Volt egy pár perc szünet, és én igyekeztem nem arra gondolni, hogy semmi jogom beleszólni Jacob szerelmi életébe. Pedig igeis volt hozzá egy-két szavam, mert a lánya vagyok!
- És mesélj, farkas királylány… hogy ment a könyörgés-kérlelés? Nyertem? – vigyorgott rám, mire nekem is mosolyognom kellett.
- Peched van Tony fiú… ugyanis nyertem. – hajoltam hozzá egészen közel, hogy minél jobban lássam a meglepetést az arcán.
- Nem… az nem lehet. – hüledezett.
- Márpedig jobb, ha elhiszed. Esetleg menj le, és kérdezd meg Jacobtól. Itt kell még laknom egy hétig, és neked el kell kísérned a suliba, de mehetek. Szóval kénytelen leszel egy nőneműre bíznod minden áldott reggel és délután az életed. Élvezni fogom minden egyes percét.
- Te szórakozol velem? Nem ülök be melléd, ha te ülsz a kormány mögé. – tiltakozott hevesen.
Imádtam, hogy ezt a játszmát megnyertem…
- Háleluja… akkor majd ráveszem Colint, hogy kísérjen el. Úgyis jobb fej, mint te, és Ő legalább nem ilyen idegesítő, hanem vicces… - mondtam megkönnyebbültséget színlelve.
- Még hogy én nem vagyok vicces? Ugyan kérlek… tudod hány lány adná oda a fél kezét azért, hogy szóba álljak vele? – nézett végig rajtam gőgösen.
- Látod Tony… én pont nem vagyok olyan lány. Nekem Colin is megfelel. Csak egy kísérő kell nekem.
- Én megyek veled. Nincs apelláta. Holnap reggel hétre itt vagyok érted. Addigra legyél kész. – mondta dühösen, és kiviharzott az ajtón.
- Ne erőlködj. Nélküled is megleszek… - mondtam vihorászva.
- Még hogy nem vagyok vicces… - hallottam a halk morgását, az ablakom alatt.
Elégedetten dőltem hátra az ágyamon. Ennél jobban nem is sikerülhetett volna ez a fogadás. Köszi Apa… bár most inkább másra akartam gondolni. Kellett egy terv, amivel visszaszerezhetem Edwardot. Holnap mindenképpen beszélnem kell vele… de vajon engedni fogja? Vagy elutasít?
Pár óra múlva a tervem már kész volt, és alig vártam, hogy reggel tovább idegesíthessem Tonyt, találkozzak a barátaimmal, és beszélhessek életem szerelmével…

Leah:

6 megjegyzés:

Gooffy írta...

Szia!

:D Nagyooooon kész ez a fejezet! :D Leah tényleg unszimpi... :D Bírom, hogy Lili egyre jobban rád üt. :D Várom a kövit!
Pusz!

Dorothea írta...

Szia!

Nagyon jó lett. Nem győztem nevetni Tony reakcióján. És nem mellesleg kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a suliban, és hogy mi a következő lépést Edward-dal. :D

kinguci írta...

szia...szerintem is nagyon jo lett...csak igy tovabb...ja meg remenykedek hogy minnel hammarabb lesz fojti...

juliette. írta...

szia niki :))

húú. hát ez. ááá. szóhoz sem jutok :D
annyira jó lett hogy ez már művészet :D

kedvenc részem amikor tonyt elkezdi szivatni mekkora jó már:D kezdem megkedvelni a karakterét... csak nem Lily mellett :P

jacob és leah kapcsolat nagyon fura nekem :S én mindenkivel elképzeltem már jacobot csak leahval nem xD de hogy jöttek össze? jacobnak már nem is tetszett nem? :S

mindenesetre jó volt nagyon köszi szépen :)

puszi*

Névtelen írta...

jó lett de annyira hiányzik Edward:(
remélem hogy "holnap" megint jóba lesznek
már nagyon kétlem hogy a következő részbe minden ilyen happí lenne :(
Katta

Névtelen írta...

Ez a történet nagyon tuti!!!
Várom a frisset!!!

Megjegyzés küldése