Fent van a 23. fejezet második része! :)

2010. március 29., hétfő

21. fejezet: Önuralom (1. rész)

 Sziasztok!
Köszönöm szépen, hogy ilyen türelmesek voltatok. :) Nos, bevallom nőiesen, azért van ma a friss, mert ezen a napon születtem, immáron 21 éve. Így köszönöm mindenkinek, hogy olvassa az írásomat, és az ismerőseimnek, barátaimnak, családomnak, kiskutyámnak, kiscicámnak, és a sok állat haveromnak, hogy az életem részesei :D
A történettel kapcsolatban annyit szeretnék mondani, hogy igen, nagy titok van, és nemsoká ki is fog derülni. :P Még egy kicsit húzom az agyatokat, de ígérem, nem sokáig. Lily pedig változik, ne rójátok fel nekem, hiszen keményednie kell, hogy el tudja viselni mindazt, ami még lesz, és fel tudja dolgozni azt, ami volt.
 Jó olvasást! :) Remélem tetszik azért. Most nem lett függővég annyira, ez is ajándék!

Tony morcosan méregetett, miközben egyre közelebb értem hozzájuk. Mellette egy magas, fekete hajú férfi állt, nekitámaszkodva a kocsimnak. Fekete kabátja alól kilátszott a kék inge. Sötétkék farmert viselt, és fekete sportcipőt. Barna szemei huncutul csillogtak, a szája hatalmas mosolyra húzódott, ahogy meglátott. Ha bárki más végignézne rajta, egy elbűvölő, helyes férfit látna… Nekem viszont inkább a sötétszürke farkas képe ugrott be, valahányszor megláttam.
- Colin! Hát te mit keresel itt? – kérdeztem tőle mosolyogva, és ahogy odaértem hozzá, lehajolt, és megölelt.
- Szia kislány. Hogy vagy? – kérdezte kérkedő arccal.
- Megvagyok. Szóval… mit keresel itt? – nem tágítottam.
- Ő kísér haza téged. – szólt közbe Tony.
- Hogy-hogy nem te? – húztam fel a szemöldököm.
- Nekem most dolgom van. Colin, vigyázz rá! – bökte oldalba a haverját, és odajött hozzám, hogy adjon egy puszit. – Holnap reggel megyek érted. – ígérte, és otthagyott Colinnal.
- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva az új kísérőm.
Nem válaszoltam, csak kinyitottam a kocsiajtót, és beültem. Colin helyet foglalt az anyósülésen. Nem követelte a kormányt, nem szólt semmit, csak ült, és vidáman nézte az utat. Sokkal jobban éreztem magam, hogy nem kell tartanom semmiféle beszólástól, vagy piszkálódástól. Ha Tonyval voltam, akkor mindig volt egy kis feszültség a levegőben…
- Mi dolga van Tonynak? – törtem meg a csendet pár perc hallgatás után.
- Fogalmam sincs. Hívott, és kért egy kis szívességet. Én meg éppen ráértem, és már amúgy is régen láttalak. – vonta meg a vállát.
Csak néztem az utat, és gondolkodtam. Vajon miben sántikál Tony? Mi dolga lehet?... És ez egyáltalán miért érdekel engem?! De ha valami baja esik? Miért aggódom érte? Szerettem volna ezt a kérdést egyszerűen megválaszolni… nem ment. Talán azért, mert a lelkem egy kis eldugott zugában szerettem őt. Talán…
Idő közben már La Push utcáira értünk. A faházak különböző méretekben helyezkedtek el az út mentén, de a formájuk ugyan olyan volt: egyszerű. Olyasmi hatást keltett, mint Londonban a külvárosi házak, azzal az egy kivétellel, hogy ezeket nem közvetlenül egymás mellé építették, hanem hatalmas kertek választották el egymástól. Kisház-kert-nagyház-kert. Apa La Push szélén lakott, viszonylag távol az ilyen népes területtől. Ahogy leparkoltam a ház előtt, minden olyan volt, mint tíz évvel ezelőtt, csak én nem. A garázs ugyanúgy, romosan tornyosult felém, mint anno, a ház is ugyanolyan hatalmas, és mégis barátságos volt. Furcsa ezt egy házra mondani, de tényleg nem tudtam volna máshogy leírni. Itt mindig otthon éreztem magam. Mégis nagyon szerettem volna már visszamenni Nagyapához. Nem csak azért, mert Edward ott esténként is meg tudott látogatni, hanem mert tisztában voltam vele, hogy itt Colinon kívül más is figyel engem. Ismertem Apámat… egy testőr nem testőr. Viszont Nagyapánál nem nagyon mászkálhattak, mivel az a Cullen család területe.
Bementem a házba, és füleltem. Senki se volt otthon.
- Hol van Jacob? – kérdeztem Colintól, aki máris megtámadta a hűtőt.
- Nem tudom. De nekem addig itt kell maradnom, amíg nem jön vissza. – fordult felém egy tállal az egyik kezében, a másikban egy csirkecombot tartott, aminek a fele a szájában volt már, és teli szájjal dünnyögött. A fél falat kipotyogott a szájából, mire megrovóan először a padlóra, aztán rá néztem.
- Ezt feltakarítod, remélem. – mutattam a húsdarabokra.
- Bocsánat. – nyelte le a szájában lévő ételt, és már nyúlt is a seprűért.
Átsétáltam a nappaliba, és lehuppantam a kanapéra. Bekapcsoltam a TV-t, és váltogattam a csatornákat. Semmi jó műsor nem volt, bár annyira nem voltam otthon az ilyen dolgokban, mert nem nagyon néztem TV-t. Colin leült a mellettem lévő fotelbe, és tovább majszolta a tálban lévő egész csirkét. Hiába születtem bele ebbe az egész falka-ügybe, még mindig rácsodálkoztam néha, hogy mennyit esznek. Teltek-múltak a percek, a szemhéjam egyre nehezebb lett, és végül elaludtam a kanapén. Hirtelen zajra ébredtem. Az éles hang úgy hasította át az éjszakát, mint olló a papírt. Colin mellettem ült a kanapén, és csak csóválta a fejét.
- Semmi baj. Nyugodtan aludj vissza. – mondta halkan, és felkelt mellőlem.
- Mi történt? Mi volt ez a zaj? – kérdeztem teljesen éberen. Annyira megijedtem, hogy az álom egyből kiment a szememből. Biztosan az adrenalin hatása.
- Még én se egészen értem. Kimegyek, és beszélek a srácokkal. Te maradj itt, légy szíves. – mutatott a kanapéra, és kiment a többiekhez.
Ültem csöndben, próbáltam hallgatózni, de nem hallottam semmit. Hiába erőlködöm, az farkasok hallása sokkal jobb, mint az enyém, és ha nem akarják, akkor úgyse fogok hallani semmit. Már tíz perce üldögéltem egymagamban, de nem történt semmi. Odasétáltam az ablakhoz, és kikukucskáltam. Az égen már fenn volt a hold, a csillagok apró gyémántokként csillogtak a nagy feketeségben. Itt-ott felhők vonultak át az égen, de derűs esténk volt. A ház körül nem volt világítás, és így eléggé ijesztőnek tűnt a környék. Ha nem lett volna itt senki, akkor biztosan féltem volna. Na persze azt a tényt se felejtsük ki, hogy a környék legveszélyesebb élőlényei a barátaim. Így semmi okom nem volt az aggodalomra.
Elszántan kutattam valami mozgás után, de a szemem is csődöt mondott, akárcsak a fülem. Csak a hold és a csillagok világították meg az éjszaka sötétjét, és éppen csak annyi fényt adtak, hogy lássam az udvart. Nagyot sóhajtva sétáltam fel a szobámba. Nem voltam éhes, leckém nem volt, így már csak a fürdés maradt mára és aztán alvás. Bepakoltam másnapra, és ráérősen elpakoltam a maradék füzetet és tankönyvet, amik nem kerültek be a táskámba. Vártam, hátha jön valaki, és elmondja végre, hogy mi történt. Húztam az időt, de már nagyon cikinek éreztem, hogy itt szöszmötölök, így bevonultam a fürdőszobába, és magamra zártam az ajtót. Vettem egy forró fürdőt, és csak most örültem igazán annak, hogy zúzódásaim vannak és nem horzsolásaim. Így nyugodtan végigfeküdtem a kádban, és teljesen ellazultam. Legszívesebben elaludtam volna ismét, de erőt vettem magamon, mert egy puha, meleg ágyban jobb aludni, mint a kádban… a víz egy idő után kihűl.
Nagyon elálmosodtam, de még utoljára kinéztem az ablakon és füleltem, hátha hallok vagy látok valamit. Az éjszaka csendjén kívül semmit se érzékeltem, így lefeküdtem aludni. Nem hiszem, hogy akkora nagy baj lenne, különben nem hagynának magamra. Ezzel a gondolattal sikerült álomba nyugtatni magam.
Másnap reggel a telefonom idegesítő vijjogással szakította félbe az álmomat. Miután felébredtem, nem tudtam már, hogy mit álmodtam, de nem nagyon akartam felébredni. Most már mindegy volt, hiszen visszaaludni nem tudtam, és már nem is igazán akartam, hiszen ma újra találkozhatok Edwarddal. Ez a gondolat rögtön jobbkedvre derített, és nagy boldogan készülődtem az iskolába. A tükör előtt öltözködtem, amikor észrevettem, hogy a sebeim már szinte nem is látszanak. Megrökönyödve álltam meg a mozdulat kellős közepén, és bámultam magam a tükörben.
- Lehetetlen. – suttogtam. Tágra nyílt szemekkel vizsgáltam végig a nyakam, a hasam és az oldalam. Szinte semmi sem látszott a zúzódásokból. Kibújtam a garbóból, és felvettem egy vékonyabb pulcsit. Csodálkoztam ezen a gyors gyógyuláson, de betudtam annak, hogy farkas géneket örököltem.
Felkaptam a cuccomat, és ekkor jutott eszembe, hogy valami nem stimmel. Rögtön beugrott minden tegnapról. Gyorsan elindultam lefelé a lépcsőn. A földszintre érve ínycsiklandó illatok csalogattak a konyha felé. A hasam korgott egy nagyot, jelezve, hogy neki is tetszik az illat kavalkád, és követeli, hogy teletömjem.
Mosolyogva léptem át a küszöböt, hogy Jacobnak is legyen egy jó pillanata, de amint megláttam, hogy ki sürög-forog a konyhában, lehervadt a mosoly az arcomról. Apám az asztalnál ült, és nagyot sóhajtott, ahogy meglátott.
- Jó reggelt, kicsim. – nézett rám bűnbánó arccal.
- Ez meg mit keres itt? – kérdeztem köszönés nélkül. Ha egy nemkívánatos személy van a konyhámban, akkor úgy vélem, jogom van a lehető legellenszenvesebben viselkedni. Nem?
- Kérlek, Lily… - próbált csitítani, de nem ért sokat vele. Ott álltam az ajtóban, és csak néztem őket.
- Nem, semmi baj, Jake. – legyintett Leah, aztán felém fordult. – Bocsánat, hogy a múltkor olyan ellenséges voltam. Gyere, egyél velünk. – mutatott az asztal felé, és akkor vettem csak észre, hogy Tony is ott ül az asztalnál, lehajtott fejjel.
Először jól megnéztem magamnak. Nagyon lestrapáltnak tűnt, de nem tudtam, hogy miért. Összetalálkozott a tekintetünk, de rögtön el is kapta a fejét, és csak akkor láttam, hogy szaggatott a mozdulat. Az egész teste reszketett.
Aztán koncentráltam arra, amit Leah mondott az előbb. Vajon létezik az, hogy először ellenséges, aztán hirtelen megjavul? Ugyan már… nem hiszek a csodákban! Átlátok rajtad, te önző perszóna! – mondtam magamban, de persze ebből a gondolatmenetből nem láthattak semmit, mivel csak álltam az ajtófélfának dőlve, és semleges tekintettel bámultam magam elé.
- Köszönöm, nem vagyok éhes. – vontam meg a vállam. A hasam nagyon nem értett egyet ezzel a hatalmas hazugsággal, de ezt hívom az elme uralmának a test felett. Majd az iskolában eszek valamit, vagy akár útközben…
- Mehetünk, Tony? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Kicsikém, mint látod, Tony nincs ma annyira jól. Ezért arra gondoltunk, hogy… - kezdett bele Apám, de aztán elhallgatott, és idegesen fészkelődni kezdett. Van egy olyan érzésem, hogy a folytatás nagyon, de nagyon nem fog tetszeni..
- Hogy? – kérdeztem vissza, mire Ő először Tonyra, aztán Leah-ra nézett kínjában.
- Hogy ma én viszlek el az iskolába. – fejezte be helyette a nő.
Odasétált Jacobhoz, és a vállára tette a kezét. Ez a mozdulata, mintha égette volna a szememet. Könyörgően néztem Tonyra, hátha megesik rajtam a szíve, de ő nem nézett vissza rám. Mintha ott se lennék. Ja, hogy így állunk?...
- Nem! – mondtam felháborodva. – Légyszi, Tony… vezethetsz te! – léptem egyet felé, de felpattant a székről, és tartotta a távolságot. Valami nagyon nem volt rendben ezzel a sráccal most. De mi?
- Ne! – tartotta maga elé a két kezét, mintha azzal megállíthatna.
- Lily, figyelj rám. – mondta mellettem Apám. Hogy hogyan, és mikor jött közvetlen mellém, azt nem tudom. – Tony most nem tud magán annyira uralkodni. Kérlek, hallgass rám most az egyszer. Tony nincs beszámítható állapotban, így nem mehetsz a közelébe.
- Mi történt vele? – kérdeztem, de a fiú hirtelen felkapta a fejét.
- Semmi közöd hozzá. – mordult rám, és tett felém egy lépést.
Automatikusan hátrálni kezdtem, de Jake gyorsabban mozgott bármelyikünknél. Tony izmai megfeszültek, de Jacob lefogta, és azzal a lendülettel a falhoz szögezte.
- Uralkodj magadon, fiam! Nem bánthatod! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Számomra meglepő volt ez a parancsoló hangnem, mert sose láttam még őt ilyen… dominánsnak. Értetlenül álltam és néztem, ahogy Tony rám emeli a tekintetét, és lassan bólint egyet. Jacob nagyon óvatosan elhátrált, és szembefordult velem.
- Menj Leah-val az iskolába. – nézett rám lágyan, mint ha mi sem történt volna. Tudta, hogy bánt ez a szerelem dolog, és azt is, hogy ki nem állhatom jelen pillanatban azt a nőt. Mégis elvárta tőlem, hogy szépen szót fogadjak, és hagyjam, hogy elvigyen az iskolába. Szerettem Apámat, és általában azon voltam, hogy segítsek neki és ne legyek felelőtlen. Viszont engem nem hatott meg az sem, amit az előbb láttam.
- Nem vagyok dedós! Veszély nem fenyeget. Egyedül megyek. – mondtam, és mielőtt bárki bármit csinálhatott volna, kimentem a házból. Lépteket hallottam a hátam mögött, aztán éreztem, egy erős kéz szorítását a karomon. Ez biztosan nem az Apám…
Hátrafordultam, és Leah szikrázó szemeibe bámultam. Rántottam egyet a karomon, de csak annyit értem el ezzel, hogy még jobban megszorította.
- Te süket vagy? Netán ennyire hülye? – suttogta idegesen.
- Egyik se. És most engedj el, vagy nagyon megbánod. – mondtam neki fenyegetően.
- Ugyan miért? Mit csinálsz? – prüszkölt a visszatartott nevetéstől.
Nem válaszoltam, csak kicsavartam a karom az övéből, és bevonultam a garázsba. Felvettem a bukót és a dzsekimet, és már ott ráültem a motorra, hogy még véletlenül se tudjanak megállítani. A táskámat a hátamra dobtam, és kirontottam a garázsból. Még éppen volt annyi időm, hogy lássam Jacob döbbent arcát, és Leah gyűlölködő tekintetét, aztán kifordultam az útra.
Mondanom sem kell, rekordidő alatt odaértem az iskolába. Nem érdekelt, hogy mit fognak szólni, az se érdekelt, hogy még rengeteg idő van becsöngetésig. A parkolóba érve láttam, hogy a szokásos helyem szabad. Keresztbe beálltam, hogy még véletlenül se tudjanak odaállni. Azaz Jacqueline ne tudjon kitúrni onnan. A bosszú kicsinyes dolog, de nagyon élvezetes. Elegem volt abból, hogy én vagyok a jó kislány, innentől kezdve nem fogom hagyni magam. Ha Apám ezt akarja, hát legyen. Ha Miss Franciaság ezt akarja, állok elébe. Ha Leah meg mégegy szer hozzámér, akkor behúzok neki egyet. Bár az nekem jobban fájna…
Valamennyire sikerült lenyugodnom, amíg átsétáltam a parkolón. Bementem a suliba, és a folyosón lévő szekrényembe bepakoltam a motoros cuccomat. Az érzelmek egymást kergették bennem. A szerelem, a kétségbeesés, az aggódás és a düh egymással fogócskázott. Igazán választhattak volna magunknak egy-egy kis sarkot bennem, de ehelyett tomboltak bennem. Lehunytam a szemem, és próbáltam relaxálni, mert éreztem, hogy nem fogom már sokáig bírni ezt az egész mizériát. Remélem minél hamarabb rendbe fognak jönni a dolgok, mert az a sok dolog, ami az utóbbi pár hónapban történt, elég volt egy évre legalább.
Mélázásomból két forró tenyér simítása zökkentett ki. Nem kellett hátranéznem, hogy tudjam, ki áll mögöttem.
- Szia. – mosolygott rám kedvesen Edward, ahogy felé fordultam. Még mindig ugyan olyan hatással volt rám, mint amikor először találkoztunk. A szívem szaporán verdesett a mellkasomban, és a lábaim majdnem összecsúsztak.
- Szia. – nyögtem ki nagy nehezen, mire a mosolya még szélesebb lett.
- Mit csinálsz itt ilyen korán, és ráadásul egyedül?
- Hát ez… hosszú.
- Még van… - emelte fel a karját, és megnézte az óráját. – fél óra becsöngetésig. Bevallom, reménykedtem benne, hogy korábban jössz. Így van időnk beszélgetni. Gyere, kocsikázzunk egy kicsit.
Fogta meg a kezem, és elsétáltunk a kocsijáig. Nagy boldogan lépkedtem mellette, a kezem az Ő kezében volt. Egy pillanatra minden kiment a fejemből, és igazán boldog voltam, hiszen a világ egyik leghelyesebb pasija mellett ballagtam, most már nyilvánosan a barátnőjeként…
Már éppen nyitotta volna az ajtót, amikor kopogó léptek zaja ütötte meg a fülemet, ezzel beárnyékolva az iménti boldogságomat. Jacqueline tökéletes volt, akár csak tegnap. Fekete kabátja meglibbent minden lépésénél, fekete nadrágja úgy feszült rá, mintha ráöntötték volna, és a kabátja alól tűzpiros szatén inge húzódott végig a mellkasán, akkora V alakot képezve, hogy még nekem is kikerekedtek a szemeim. Ránéztem Edwardra, de ő csak engem bámult. Ez hízelgő volt… nem is kicsit.
- Sziásztok! – köszönt azzal az idegesítő akcentusával, és megölelte Edwardot. Megrökönyödve álltam mellettük és néztem a jelenetet. Nem bírtam megszólalni, de Edward látta rajtam, hogy nagyon nem tetszik a helyzet.
- Jacqueline… volnál szíves? – tolta el magától a lányt, aztán megfogta a kezemet.
- Válámi báj ván? – rebegtette a pilláit ártatlanul. Legszívesebben behúztam volna neki egyet.
- Ne ölelgess, kérlek. – válaszolta udvariasan az én lovagom.
Nem szóltam egy szót sem… ezt a kis csatát megnyertem. Bár az egész úgyse rajtam múlik, hanem Edwardon.
- Hol van Tony? – kérdezte tőlem gonosz vigyorral.
- Fogalmam sincs. – vontam meg a vállamat. Ez végül is igaz volt.

9 megjegyzés:

Victoria írta...

Szia!
Nagyon jó lett ez a fejezet! Imádtam!
De akkor is van függővég! És így már megint furdalja az oldalamat a kíváncsiság. De ehhez még függővég sem kell, mert már a fejezetben is van egy csomó megválaszolatlan kérdés. De nagyon jó feji lett.
Siess a következővel. :D
És BOLDOG SZÜLINAPOT!
Puszi: Vicky

Atyus írta...

Szija!
Először is boldog szülinapot!!!
Már nagyon vártam a frisst. Szuper lett! :)
Tetszenek, az elejtett kis információ-morzsák. Most megint izgulhatok a kövi részig. :D Jól csinálod! :P
De viccet félretéve, Lily-n érezhető a változás. Kíváncsi vagyok mi van Tony-val, meg Lily nagyon gyorsan gyógyuló sérüléseivel?
Edward tök édes volt a végén! <3
Szóval nagyon tetszett az egész! Gratu!
Alig várom a folytatást!
Puszi

Sophie írta...

Szia!!
Nagyon-nagyon boldog születésnapot,Nikki!
Remek lett ez a rész,egyre jobban írsz!
Lily csak nem farkas lesz?! :O Mert hogy ezek az infók erre utal(ná)nak.
Jacqueline nagyon-nagyon un-szimpi,és remek,hogy Edward ilyen nyíltan tudtára hozta,hogy Lily kell neki:]
Várom a folytatást!
pux:Đ

Névtelen írta...

Nikki!! Egyre jobban imádlak!! Ez hihetettlen!!
Alig várom a következöt!! Köszi,hogy irod ezt a történetet!!! :D

Fanni írta...

Szeva Mézem!!:D(L)
Ismét boldog szülinapot néked!!!
Ééés már megint nem tudom hogy ezek után mi lesz!Ez olyan igazságtalanság!!xD
Akkor most farkas vagy nem farkas?
Mi van Tonyval?
Jacqueline -szépen kefejezve-minden hímneműre rá akaszkodó és velük intimkapcsolatot létesítő egyed!Röviden:Ribanc.
Imádtam a fejezeted és már szárnyalok msnre hogy tovább ajnározzalak és persze szórakoztassalak.
Puxxx

Gabriella írta...

Szia!

BOLDOG SZÜLINAPOT, így utólag!
Remélem Lily nem lesz farkas, az elég sok problémát vetne fel! Bár ilyen úton talán Leahoz közelebb kerülne (bár még mindig úgy gondolom Jacobhoz más jobban illene) és jobban meg tudná védeni magát!
Egyébként szerintem vissza kéne költöznie a nagyapjához, többet lehetne Eddel!
Tony viselkedésére nem találok magyarázatot, miért bántaná Lilyt?
A franica tyúk engem is irritál és nem tudom mi a szándékod vele! Szerintem vámpír-kajának éppen megfelelő... :)

Várjuk a kövit!
Puszi: Gabriella

Bloodsucker írta...

Szia!
Nagyon Boldog Szülinapot!
Ez a fejezet is frenetikus.
Gyorsan folytatást:$
Pussz

Any írta...

Szia!

Jaj,nagyon jó rész volt ez(meg amúgy mindegyik!),bár nem értem,mi lehet Tonyval...
Kicsit sajnálom,hogy Leah nem túl szimpatikus karakter itt,legalábbis nekem most még nem.
Várom nagyon a folytatást!
Pussz

A.Kata írta...

Szia Nikki!
Elég régóta követem a sztoridat, de úgy emlékszem, még nem írtam neked kommentet, bocsánat érte.
Nagyon tetszik a történet, nagyon tehetséges vagy! Tök jók a karakterek, a sajátjaid is, a farkasok meg Emmáék, és az eredeti szereplőket is teljesen karakterhűen hozod. Fura Edwardot és Jake-et így apaszerepben látni, de jól áll nekik. :) A kis Edward meg különösen tetszik, főleg, hogy nem egy az egyben az apja, változtattál rajta egy kicsit. Tony nekem mostanában inkább idegesítő, de szerintem itt még lappang valami titok, amire később majd fény derül (pl. hogy mi ez a bevésődés-szerűsége Lily felé, ami valahogy nem jól működik...)
Most elolvastam előlről az egész sztorit, mert a nagyobb szünetek miatt, meg hogy több történetet is olvasok, már nem emlékeztem pontosan, hogy hogy is voltak a dolgok, és olyan jó volt újraolvasni. :) Szóval így tűnt fel, hogy az idősebb Edwardnak már az elején, amikor összejöttek Lilyék volt egy olyan megjegyzése, hogy nem kell Lilynek vámpírrá változni, mert van más lehetőség is... A mostani gyanús jelekkel összevetve ez tényleg azt erősíti, hogy Lily is farkas lesz. :) Ebből pedig szerintem problémák lesznek, a Cullen családdal is, meg attól tartok, hogy ez közelebb viszi majd Tonyhoz, esetleg a Edward is úgy gondolja, hogy a saját éerdekében inkább szakít vele...
Nagyon izgat, hogy mi lehet Tonyval, az tűnt fel, hogy az iskolában csak a nap elején "láttuk", aztán eltűnt. Lehet, hogy attól "kattant be", hogy látta Lilyt Edwarddal? Vagy még egy ötletem van, bár ez lehet, hogy hülyeség: lehet, hogy bevésődött a francia csajba? Aki mellesleg nekem is tök unszimpi, egyetértek a többiekkel, gondolom ez is volt a célod, hogy így állítsd be.
Összegezve: grulálok és köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a sztorit, remélem, hogy hamarosan jön a folytatás!
Puszi:
Kata

Megjegyzés küldése