14. fejezet: A képesség (1. rész)

A bérelt kocsi kényelmes volt. A fekete bőrülés tapadt a bőrömhöz a meleg miatt, és szakadt rólam a víz. Mosolyogva bámultam a tájat. Az utcákon nagy volt a nyüzsgés, mivel péntek délután volt. Az összes tinédzser a partra igyekezett, és engem különösen bosszantott az a tény, hogy a lányokon csak egy falatka nadrág és fürdőruha felső volt, de Edward jelét se adta, hogy ez érdekelné őt. Egyenesen az útra szegezte a tekintetét, és fogta a kezemet. Olykor-olykor rám nézett, és hatalmas mosoly terült szét az arcán. Visszamosolyogtam rá, és olyan boldog voltam, mint még soha, mert végre nem kellett megjátszanom magam.
A repülőúton elaludtam, így nem tudtam megcsodálni a különböző városokat. Edward csak akkor keltett fel, amikor már landolni készültünk. Nem volt valami hosszú repülés, csupán két órás út volt. Sajnáltam, hogy elnyomott az álom, de van egy olyan érzésem, hogy egész hétvégén utálni fogom, hogy alvásra kell pocsékolnom az éjszakákat. Mindent tudni akartam róla. Hol járt, kikkel találkozott, mit szeret, miért... sokat szerettem volna belesűríteni ebbe a három napba, pedig tudtam, hogy lehetetlen mindent megtudnunk egymásról ennyi idő alatt. Szomorúan sóhajtottam egyet, mire rögtön felvonta a szemöldökét.
- Mi a baj, Lily? - kérdezte aggódva.
- Semmi, csak szeretném megállítani az időt. Úgy érzem, hogy mindent tudni szeretnék rólad, de ez a három nap nem lesz elég. Elszomorít, hogy így kell bujdosnunk. Bárcsak apa megenyhülne. - biggyesztettem le az ajkaimat.
- Hát, tényleg sokkal könnyebb lenne, de a múlt miatt ez egyelőre nem lehetséges. Ne csüggedj, lehet, hogy idővel fény derül mindenre, és apád beletörődik abba, hogy szeretjük egymást. - mondta mosolyogva.
- Csak reménykedni tudok... Ó, itt jobbra. - mutattam hirtelen, mert a lámpánál voltunk már.
Edward jobbra rántotta a kormányt, még jó, hogy ilyen gyorsak a reflexei, mert én tuti belementem volna az egyik autóba. Ügyesen manőverezett, és már ott is voltunk a nagyi házánál.
- Szép ház. Jó nagy. - mondta elismerően.
- Nagyi ilyen. Szereti a rendet, a szép és felesleges cuccokat. Azt hiszem az anyagias szó illik rá a legjobban. Ezért is utálja apámat. Mérges, amiért az ő lánya nem ahhoz a gazdag férfihez ment hozzá, akit ő kiszemelt neki, hanem a szegény La pushi indiánhoz. Jacobot ne nagyon emlegesd előtte, kérlek. - Edward némán bólintott, és megnyomtam a csengőt.
- Hallo? - szólt a hangszórón keresztül Helen hangja.
- Szia nagyi! Megjöttünk. Nyisd ki légy szíves az ajtót.
- Sziasztok édeskéim! Már nyitom is.
Abban a pillanatban a fekete vaskapu megindult, és mi visszaszálltunk a kocsiba, hogy behajthassunk a Clifford birtokra. A hatalmas föld nagyi családjáé volt, már évszázadok óta. Hirtelen eszembe jutott, amit Edward kérdezett tőlem a repülőn.
- Mondj el nekem minden fontos információt a nagymamádról. Csak hogy tudjam, mit szabad mondani és mit nem. - mondta kíváncsian.
Mély levegőt vettem, és belefogtam a csöppet se boldog történetbe.
-A Clifford család dúsgazdag volt, rengeteg birtokuk, és ingatlanjuk volt szerte a világon. Egyszer megkérdeztem Helent, hogy nagyapával hogyan találtak egymásra. A válasza meghökkentő volt, ugyanis elrendezett házasság volt az övéké. Előre megegyeztek a szülők, hiszen a Brooks család is hasonló anyagi helyzetben volt, mint ők. Már ha lehet így fogalmazni. Sőt, a Brooks famíliának még több pénze volt. Így hát nagyi nagyon megörült annak, hogy nagyapa lesz a férje. George Brooks fiatal korában szívdöglesztő volt. Viszont a csavar csak az esküvő után jött, amikor kiderült, hogy George köszöni szépen, de nem kér a családi vagyonból. Helen dúlt-fúlt, mindent földhöz vágott, ami a kezébe akadt, de elviselte a helyzetet. Türelmesen várta, hogy férje jelentős vagyonra tegyen szert a munkája által. Nagyapa ügyvéd volt, és hamar milliomos lett belőle. Helen végre boldogan élt, és költötte George pénzét. - elhallgattam egy pillanatra, és szomorú tekintetemet Edward szemébe fúrtam. - Nem valami szimpatikus ember a nagyanyám, tudom. De én igyekszem szeretni őt, mert ő az egyetlen nagymamám.
Ahogy a ház felé mentünk, az arcomra biztosan minden érzésem kivetült, mert Edward megszorította a kezemet.
- Nyugi, jó leszek. Bárcsak apám kölcsönadhatná a képességét, akkor legalább tudnám, hogy mit gondolna Helen Így kicsit nehezebb a dolgom. – mondta vigyorogva. Erről eszembe jutott, amint Edward az apja vállára tette a kezét, és az is, amit amit Jasper mondott. „ Nem mondta el neked…?”. Vajon mit nem mondott el?
- Jó, hogy megemlíted. Mikor tudom meg, hogy mit titkolsz előlem? – kérdeztem kíváncsian.
- Még nem mondom el. Légy türelemmel szerelmem, hamarosan megtudod. - mondta könyörgően. Majd' meghaltam a kíváncsiságtól, de erőt vettem magamon, és inkább meg se szólaltam.
- És hogy folytatódik a történet? Mi történt azután, hogy Helen George pénzét szórta? - kérdezte figyelemelterelésképpen.
- Hát... Helen néha túlzásokba esett, de George szerette, így vele maradt. Aztán jött Lily, az édesanyám. Kiváló volt mindenben. Tehetséges és okos lány volt. New Yorkban járt egyetemre, és ott is találkozott apámmal. A Central Parkban ebédelt, és már éppen indult volna vissza az egyetemre, amikor a sálját elfújta a szél. Apa elkapta, és onnantól kezdve, hogy meglátták egymást, tudták, hogy életük végéig szeretni fogják a másikat. Aztán... anya elment. - az utolsó szavakat alig bírtam kinyögni, és a hangom is elcsuklott.
- Jaj, Lily. Sajnálom.
Közben odaértünk a házhoz. Nem szerettem ezt a hatalmas épületet. Egyáltalán nem volt otthonos, és el sem tudtam képzelni, hogy Helen hogyan képes itt élni egyedül. A fehér falak valósággal felénk tornyosultak, és a hatalmas ajtó se a meleg otthon ígéretével kecsegtetett, hanem inkább a rideg nemesség és az elegancia sugárzott belőle. A következő pillanatban nagyi kirontott a házból, és láttam, ahogy felcsillan a szeme, amint meglátja a BMW-t. Mérgesen fújtattam egyet, és már a kilincs után nyúltam, hogy kinyissam az ajtót, de Edward megfogta a kezem.
- Kérlek... - nézett rám könyörgően, mire odanéztem, már kiszállt a kocsiból, és már nyílt is az ajtóm. Mosolyogva nyújtotta felém a kezét, én pedig meglepődtem, de elfogadtam a segítséget.
- Végre itt vagytok! Már nagyon vártalak! Jaj, Lily. Gyere ide... - ölelt meg Helen, és megszorongatott. Láttam Edward arcán, hogy nem nagyon örül ennek, és alig bírja visszafogni magát, nehogy kitépjen nagyanyám karjai közül. Ez a gondolat megmosolyogtatott.
- És hát te vagy a híres Edward... - nyújtott Helen kezet neki.
- Cullen. A nevem Edward Cullen. - fogta meg gyöngéden a barátom a nagyanyám kezét, és kézcsókot nyomott rá. Helen fülig pirult, és én csak vigyorogtam a háttérben, mert tudtam, hogy a barátom már most belopta magát a nagyi szívébe.
- Khm... Nagyi, bemehetnénk? Hosszú volt az út, és még ma szeretnék lenézni a partra is. - törtem meg a csendet.
- Ma inkább beszélgessünk. Majd holnap menjetek a partra. Nem szalad el... - mondta sokatmondó pillantással. Erre már csak bólintani tudtam, mert tudtam, hogy ma éjszaka be fog hozzám jönni, hogy elbeszélgessen velem a barátomról. De addig is biztos vagyok benne, hogy igyekszik majd mindent megtudni róla, rólam, és rólunk. Jaj, Istenem... segíts!
Bementünk a házba, aztán nagyi felkísért minket az emeletre. Természetesen Edward szobája a folyosó túlvégén volt, a lehető legmesszebb az enyémtől. Váltottunk egy pillantást a barátommal, és elmosolyodtam, mert -nagyival ellentétben - tisztában voltam vele, hogy Edward bármikor észrevétlenül belopózhat a szobámba.
- Hétkor vacsora. Addig pihend ki magad, kedveském. - nyomott egy csókot a homlokomra Helen, és lement a földszintre.
Beléptem az ajtón, az ágyhoz mentem, és elterültem rajta. Csak akkor vettem észre, hogy hatalmas franciaágyon arany színű ágytakaró van, amikor hasra fordultam, és majdnem leestem róla. Forró kezek kaptak el, mielőtt földet értem volna.
- Ahhoz, hogy egy ekkora ágyról leessél, komoly tudás kell ám. - emelt vissza az ágyra óvatosan Edward.
- Úgy néz ki, hogy amíg itt vagy, nem tudom tökéletesíteni a tudásomat. - mondtam neki vigyorogva, mire fejcsóválva elmosolyodott.
- Sajnálom, de nem engedhetem, hogy összetörd magad. Túlságosan is törékeny vagy. Akkor is majd' megőrülök, amikor motorozol. A frászt hozod rám... - mondta halkan.
- Nyugi, amíg apámmal motorozom, nem esik semmi bajom.
- Amikor suliba jöttél, Jacob nem kísért el. Egyedül motoroztál, Lily. Az infarktus kerülgetett. - mondta szemrehányóan.
- Jó, rendben. Bocsánat, megígérem, hogy egyedül nem fogok motorozni. - emeltem esküre a kezemet.
- Köszönöm. Na, mit szeretnél csinálni ma? - kérdezte jókedvűen.
- Hát... van egy olyan érzésem, hogy Helen fejmosást fog tartani. Vagy valami ilyesmi... - mondtam szemlesütve.
- Fejmosást? - vonta fel a szemöldökét.
- Tudod... rólad, meg rólam... izé - fülig elpirultam, és igyekeztem kivenni az aranyszínű ágyterítő mintáit.
- Ja, vagy úgy. Nyugi, az én szüleimnél nem lesz vészesebb. - mondta biztatóan. - Jaj, ne. Jön Helen. Majd később még átnézek. - nyomott egy rövid csókot a számra, és már ott sem volt. A következő pillanatban kopogtattak az ajtómon.
- Gyere be. - mondtam hangosan, és igyekeztem nyugodt arcot vágni.
- Bocsánat, hogy zavarok. Beszélhetnénk egy percet? - kérdezte nagyi, de nem várta meg a választ, rögtön leült mellém.
- Szóval... ki Ő? - bökött a fejével az ajtóm felé.
- Ki lenne? Edward Cullen. - vontam meg a vállamat.
- Jó, de mégis. Milyen családból való például? És válaszolnod kell, különben tőle kérdezem meg. - mondta figyelmeztetően.
- Rendben. Nyilvánvalóan úriember. Csak hát... apám nem nagyon szereti a családját. - mondtam óvatosan, mert nem akartam mindent elárulni neki. Ha kérdezi, akkor maximum elmondom neki a szerelmi szálat, és kész. - De amúgy jó családból való. A szülei is nagyon kedvesek, és a nagyszülei is.
- Hogy érted, hogy apád nem szereti azt a családot? - kérdezte kíváncsian. Én bolond! Tudhattam volna, hogy erre rá fog harapni.
- Edward édesanyja volt a legjobb barátja, és Edward apja "ellopta" tőle...
- Vagy úgy. Hiába... apád mindig is sunyi volt! - mondta elégedetten. Évezte, ha szidhatta apát.
- Nagyi, hagyjuk ezt. Tudod, hogy ebből úgyis csak veszekedés lenne, szóval ne beszéljünk róla.
- Rendben. Úgyse ezt akartam mondani neked. - mondta, és idegességében fel-alá kezdett járkálni előttem, és én nyögve dőltem hanyatt az ágyon.
- Hanem mit? - kérdeztem összeszorított fogakkal, bár tudtam, hogy mi következik.
- Remélem még nem... szóval remélem, hogy tisztességesek a szándékai. Hiába... lehet, hogy úriember, de egy ilyen is lehet... - mondta egyre dühösebben, de félbeszakítottam.
- Edward nem olyan. Ő is tizenhét, mint én. Az osztálytársam. És olyan régimódi az apja, hogy te olyat még nem láttál. Nyugalom, pontosan olyan udvarias és kedves mindig, mint ahogy az előbb láthattad. Nem holmi suhanc, aki csak azt szeretné... - mondtam már én is dühösen.
- Jól van. Csak ezt szerettem volna tudni. Nagyapád se tudja? - kérdezte elbambulva.
- Nem, és szeretném, ha neki se mondanád el. Egyáltalán senkinek se. Megbízom benned. És ha apa fülébe jut ez a dolog, akkor kinyír mindkettőnket.
- Ugyan kérlek. Tudod, hogy tartani fogom a számat. - mondta mosolyogva, és megpaskolta a kezemet. - nem akartok sétálni egyet a kertben? Teljesen átalakítottam.
- De igen. Szólok neki. - felpattantam, és szaladtam Edward szobájához, de mire odaértem, ő már az ajtóban állt.
- Mehetünk? - kérdeztem egyből, mert tudtam, hogy úgyis hallott mindent.
- Természetesen. - mondta kedvesen, és átkarolta a derekamat, hogy még véletlenül se essek el. Bár lehet, hogy csak az udvariasság miatt tette... Én már semmiben sem voltam biztos.
A kert fantasztikusan nézett ki. Mindenhol virágok voltak, szépen elrendezve. Egy keskeny ösvényen haladtunk végig, és egyikünk se szólt semmit, csak gyönyörködtünk a tájban. Végül Edward törte meg a csendet.
- A nagymamád figyel minket. - suttogta, és elég buta arcot vághattam, mert hirtelen kitört belőle a nevetés. - Ha látnád az arcod. A meglepettség és a harag tökéletes keveréke. Akkor is szép vagy, amikor dühös vagy.
- Örüljek tán?
- Igen. Hisz itt vagyunk egymásnak. A többit meg csak kibírjuk valahogy. - mondta, és elővette a legangyalibb mosolyát, amivel tudja, hogy levesz a lábamról.
- Mikor lehetünk kettesben már végre?
- Talán holnap. Elmegyünk a partra. Oda nem fog követni minket.- mondta, és én nem bírtam tovább. Lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam.
- Lily! Edward! - hallottam meg nem is olyan messziről a hangját Helennek. Csalódottan sóhajtottam, és lehunytam a szemem idegességemben. Nem igaz, hogy nincs nyugtunk. Azt hittem, hogy itt legalább békén hagynak majd.
- Itt vagyunk. - mondtam jó hangosan és ingerülten.
- Nyugalom. Holnap... - suttogta a fülembe, és rögtön távolabb is ment tőlem, nehogy nagyi valami rosszra gondoljon.
- Elkészült a vacsora. Gyertek kedveskéim. - harsogta vidáman a nagyi.
Felballagtunk a házhoz, és beültünk az ebédlőbe. Többfogásos menü volt, olyan ételekkel, amiknek a nevét ki se bírtam mondani. Nem csak Edward, de még én is fintorogva néztünk az ételre. Nem ettem sokat. Gyorsan megköszöntem a vacsorát, és felmentem a szobámba. Nem tudom, hogy mit beszélgettek még utána, mert valahogy sikerült elaludnom. Ismerős érzésre keltem fel. Forró kéz simított végig az arcomon, de ezúttal nem apám, hanem Edward volt az, aki felkeltett.
- Szia álomszuszék. Nem volt elég az alvás a repülőn? - suttogta vidáman.
- Úgy néz ki, hogy nem. Hány óra van? - kérdeztem nyűgösen, mert észrevettem, hogy korom sötét van.
- Hajnali egy. Sajnálom, hogy felkeltettelek, de el kell mennem.
- Mi? Hová? Miért? - kipattantak a szemeim-
- Nyugalom, csak vadásznom kell. Nem hittem volna, hogy ilyen pocsék lesz az étel. Bár eddig se nagyon fűlött a fogam az emberi ételhez, de ez egyszerűen borzalmas.
- Tudom. Az én tetszésemet se nyerte el. Hozz nekem is valami finomat. Mondjuk AB pozitív megfelelne. - vicceltem el a dolgot, de az igaz volt, hogy én is éhes vagyok.
- Na persze. Csak szólni akartam, nehogy pánikba ess. Most pedig aludj. Szeretlek. - mondta és aztán megkaptam a jól megérdemelt csókomat. Nem tudtam azt se, hogy mikor lett vége, mert az álom hullámai elsodortak a valóságból, és csak másnap tértem vissza.
Kora reggel ébredtem, és izgatottan rúgtam le magamról a takarót. A mai nap az enyém. Kettesben leszek Edwarddal. ha törik, ha szakad. És bizony addig nyaggatom, amíg el nem mondja, hogy mit titkol előlem. Megcsörrent a telefonom, én pedig majdnem keresztül estem az ágyon, de sikerült felvenni.
- Szia!
- Lily Black! Van fogalmad róla, hogy mióta várom a hívásod? - szólt bele Jacob dühös hangja a telefonba. Ajaj, elfelejtettem felhívni apát...
- Bocsáss meg. Annyira elszaladt az idő. Este meg már nem akartalak zavarni! Sajnálom, Apa. - mondta szomorkás hangon.
- Jól vagy legalább? Nagyanyád nem kergetett még az őrületbe? - kérdezte megkönnyebbülve.
- Igen, minden rendben. Ma nem nagyon lesz nálam a telefonom, mert lemegyünk a partra, és nem szeretném, ha ellopnák. Jó?
- Persze, persze. Örülök, hogy jól érzed magad. Vigyázz magadra.
- Mint mindig. Szeretlek! Szia.
- Szia kicsikém.
Miután letettem, éreztem, ahogy a bűntudat elkezd mardosni belül. Nem volt szép tőlem, hogy ezt teszem vele. El kéne mondanom neki mindent. De akkor meg összetörném a szívét. Ő pedig Edwardot...
Lementem az ebédlőbe, nagyi pedig fülig érő szájjal fogadott.
- Szép jó reggelt kisasszony! Van számodra valamim.
- Micsoda, Nagyi? - kérdeztem meglepődve. A fény még bántotta a szememet, így inkább az ablak helyett a nappali felé néztem, és akkor megláttam Edwardot, amint az ajtófélfának támaszkodik. Lehengerlő látvány volt. Tényleg úgy éreztem, mintha egy görög isten állna az étkezőben. Megigézett, tátott szájjal álltam, és néztem.
- Ez a tiéd. - hallottam valahol a távolban Helen hangját. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon a kép, és ne csak Edwardot lássam, és akkor láttam, hogy egy boríték van előttem a pulton.
- Ez mi? - kérdeztem kíváncsian.
- Ezt tőlem kapod születésnapodra. Tudom, nem sok. De azt veszel belőle, amit akarsz.
Kinyitottam a borítékot, és egy halom pénzt találtam benne. Nehezen vettem a levegőt, és ledöbbenve néztem a nagyanyámra.
- Ez... rengeteg pénz. - nyögtem ki végül.
- Nem olyan sok az. - mondta mosolyogva. - Boldog születésnapot. - ölelt meg, és elindult az ejtó felé. Nekem most mennem kell, mert behívtak ellenőrizni pár dolgot. A kulcsot az akasztón találjátok az ajtó mellett. Jók legyetek.
Meg se bírtam moccanni, csak Edward hangja zökkentett ki a döbbenetből.
- Nem semmi a nagymamád. Ma reggel volt alkalmam elbeszélgetni vele. Furcsa egy nő.
- Te beszélgettél vele?
- Ó, igen.
- És miről? - tettem csípőre a kezem.
- Tudni szeretnéd? - kérdezte vigyorogva.
- Igen.
- Akkor gyere. Elmondom többek között ezt is. - ragadta meg a kezemet, és az ajtó felé húzott. Nem értettem, hogy miért kell elmenni innen, de ha ez az ára, hát legyen. Tudni akartam végre mindent.
Egyenesen a partra vezetett, és úgy láttam, hogy egyre jobb kedve lett. A partnak egy elhagyatottabb szakaszára mentünk, és amikor odaértünk, szembefordult velem, de nem érintett meg.
- Tudni szeretnél hát mindent, igaz? - kérdezte, de már nem tűnt olyan jókedvűnek.
- Igen. Edward mi ez az egész? - kérdeztem aggódva.
- Ne ijedj meg. Nem foglak bántani. - mondta, bár egyáltalán nem értettem, hogy miről beszél. Aztán megérintette az arcomat...