15. fejezet: Veszélyben (1. rész)

- A szüleid se... - próbálkoztam tovább, hátha tud valaki valamilyen magyarázatot erre. Alig tudtam elhinni, hogy ilyen lehetséges. Ha nem érzem, nem hiszem el.
- Nem, ők sem tudják, hogy ez miként lehetséges. A szívem erősebb, mint bárki másé. Mégis... hideg, mint a jég. - válaszolta fojtott hangon. Nem tudtam levenni a mellkasáról a szemem. Külsőre semmi sem látszott, de ahogy hozzáértem, rögtön éreztem, hogy a szíve felett a bőr jéghideg. Pedig Edward bőre forró volt. Elvettem a kezemet, aztán megint vissza. Már vagy ötödjére játszottam ezt el, amikor kezei lefogták az enyémeket.
- Változtat ez valamin? - nézett a szemembe szomorúan. 'Olyan buta vagy' - akartam mondani, de csak egy hatalmas mosoly terült el az arcomon.
- Az égvilágon semmin. - köré fontam a karjaimat, és hosszan megcsókoltam. Az éjszaka további részében nem nagyon beszéltünk. Emlékeket mutogatott azokról a tájakról, ahol járt, én pedig egy idő után elálmosodtam és lehunytam a szemeimet Rio De Janeiro és Mexico városa közben. Álmodtam. Jacob felé nyújtózkodtam, de Edward visszatartott. El sem tudtam képzelni, hogy miért teszi ezt. Egyre jobban erőlködtem, de csak nem jutottam előrébb. Hátrafordultam, hogy ráparancsoljak, engedjen oda Apámhoz, de csak akkor vettem észre, hogy nem Edward fogja a kezemet. Egyenesen egy vámpír vérvörös szemeibe bámultam. Fekete  haja lágy fürtökben omlott a vállára, az arca olyan volt, mint a porcelán. Egyszerre öntött el a csodálat és a félelem. Cseresznyepiros ajkait hátrahúzta a fogairól, és hangos morgás tört fel belőle. Próbáltam elhúzni a kezemet, de vasmarokkal tartotta azt. Fogalmam se volt, hogy mit tegyek. A kétségbeesés újult erővel söpört végig rajtam, amikor megpróbált maga felé húzni. Ide-oda kapkodtam a fejem Jacob és a vérszomjas vámpír között, és amikor már majdnem odahúzott magához, teljes tüdőmből sikítottam.
Forró kezek ráztak fel rémisztő álmomból. Nem sikerült azonnal kinyitnom a szemem sőt, inkább még jobban összeszorítottam. Az álom elillant, de a kép még mindig kristálytisztán látszott a szemhéjamon.
- Mi történt? Miért nem nyitja ki a szemét? - hallottam egy magas női hangot.
- Fogalmam sincs Helen. Várj egy kicsit. - hallottam egy bársonyos férfihangot, és ez segített visszatalálnom a valóságba. Kinyitottam a szemem, és Edward aggódó tekintetével találtam szembe magam. Mögötte Helen kukucskált ki, az ő arca szintén aggodalmas volt.
- Lily... jól vagy? - kérdezte Edward fojtott hangon, és végigsimított az arcomon.
- Aaaa... azt hiszem igen. Csak rosszat álmodtam. - feleltem zavartan. Még mindig nem tisztult ki a fejem. A rémkép beleégett a szemhéjamba, és minden pislogásnál láttam.
- Gyere. igyál egy kis vizet. - mondta Helen, és a kezét nyújtotta felém.
- Köszönöm, de nem kérek. Kimegyek a mosdóba. - mondtam lesütött szemekkel, és botladozva elindultam a fürdőszobába.
Belenéztem a tükörbe, és próbáltam megnyugodni. "Csak egy álom volt." - mondtam magamnak, és megmostam az arcomat. De mégis annyira élethű volt az álom. Tisztán emlékeztem a vámpír fenyegető szemeire és gyönyörű arcára, apám kétségbeesett és dühös arckifejezésére. Elhessegettem a gondolatot, és visszamentem a szobába, ahol Helen és Edward vártak. Nem szóltam hozzájuk, nem néztem a szemükbe, miközben odasétáltam az éjjeliszekrényhez és felkaptam a telefonomat. Ránéztem az órára, reggel öt óra volt. Nem bírtam tovább várni, így felhívtam Jacobot. Remélem nem keltem fel...
- Lily... - hallottam a lihegését a vonal másik végén.
- Szia Apa. Hogy vagy? - kérdeztem fojtott hangon.
- Én jól vagyok. Inkább mesélj, te hogy vagy?
- Megvagyok. Minden rendben odahaza?
- Hát... ott van a nagyanyád?
- Igen.
- Akkor minden rendben van. Úgyis tudom, hogy hallgatózik, szóval majd ha hazajössz, megtudod. Remélem jól érzed magad ott. Várlak haza már nagyon. Bocsáss meg, de rengeteg dolgom van most. Szeretlek kincsem! - mondta, és még mielőtt válaszolhattam volna, a vonal megszakadt.
- Én is. - feleltem kurtán a telefonnak. Tudtam, annyira éreztem, hogy baj van otthon. Haza akartam menni, minél előbb.
- Mennünk kell? - kérdezte Edward felvont szemöldökkel. El kellett gondolkodnom a válaszomon. Annyira szerettem volna még maradni. Láttam az arcán, hogy mennyire szomorú, és úgy éreztem, hogy oda kell mennem hozzá, és meg kell ígérnem neki, hogy nem lesz semmi baj, maradjunk csak. Viszont az agyamban még mindig ott visszhangzott apám mondata: "Akkor minden rendben van." Vagyis semmi sem volt rendben. Két felé pedig nem tudok szakadni. Döntenem kellett: vagy itt maradok Edwarddal vagy pedig hazamegyek apámhoz.
- Nem. Minden rendben. Magamra hagynátok egy kicsit? - kérdeztem, de tudtam, hogy amint kimennek, Edward valahogy vissza fog osonni.
- Hát persze édeském. - mondta Helen, és kitessékelte Edwardot. Jó tíz percig nem történt semmi, csak a kerekek forogtak az agyamban. Halkan nyílt az erkélyajtó, aztán két forró tenyér pihent meg a vállamon.
- Mi történt? - kérdezte Edward aggódó hangon.
- Csak rosszat álmodtam. Viszont La Pushban van valami. Apa nem akarta elmondania telefonban, de ha hazamegyek, akkor megtudom. Nem tudok ketté szakadni. Szeretnék itt maradni veled, de majd' megőrülök a tudattól, hogy valami bajuk eshet. - öleltem át a derekát.
- Hát akkor menjünk haza. Megértem, hogy aggódsz. Én is aggódnék a családomért, akármennyire is halhatatlanok. - mondta halkan, miközben simogatta a hajamat.
- Nem, itt akarok maradni veled. Még van majdnem egy napunk együtt. Szeretném kihasználni. - mondtam csábosan.
- Ó, és hogyan óhajtod kihasználni? - kérdezte vigyorogva, de meg se várta a válaszomat. A karjaiba kapott, és odasétált velem az ágyhoz. Hosszú csókok követték egymást, és az egyik pillanatban arra eszméltem, hogy lábaimat a csípője köré tekertem, és csupasz mellkassal simul hozzám. Kimaradt teljesen az a kis idő a felöltözött Edward és a félmeztelen Edward között. Zavartan elhúzódtam, ő pedig lepattant rólam, és a szoba sarkába húzódott. Elindultam felé, de csak pár lépést tudtam megtenni, mert meghallottam a hangot, amitől annyira rettegtem. Mellkasa megemelkedett, és mély hörgés hagyta el a száját. Csak álltam ott döbbentem, nem értem, hogy mi történhetett.
- Maradj, ahol vagy. - mondta Edward nagyon mély hangon. Dermedten álltam a sötétben, és vártam. Hirtelen megmozdult, és elképesztő gyorsasággal előttem termett, de hátat fordított nekem, és hátráltunk egészen a falig.
- Mi a... - kezdtem, de a döbbenet és a rettegés belém fagyasztotta a kérdésemet.
Egy sötét alak jelent meg az ablakban, és emberi tempóban elkezdett felénk közeledni. Edward morgása egyre hangosabb lett, ahogy az idegen közelebb ért hozzánk.
- Mit akarsz? - kérdezte dühösen a védelmezőm. Az idegen beleszimatolt a levegőbe, és kinyitotta a szemét. Izzó vörös szemei tökéletesen kivehetőek voltak a sötétben. Deja vu érzésem volt. Álmomban pontosan ilyen szemekkel meredt rám a vámpír, aki meg akart támadni. Csak most Edwardot és engem fenyegetett veszély...
- Mi vagy te? - kérdezte rekedt hangon a betolakodó.
- Mit akarsz? - ismételte Edward, és még szorosabban a falhoz préselt engem. Ziháltam a rémültségtől, és úgy éreztem, hogy menten elájulok.
- Szeretném tudni, hogy kik vagytok. Ez az én területem fiúcska. Ti vagytok a betolakodók. - mondta nemes egyszerűséggel, és elegánsan leült az ágyra. Lábait keresztbe tette, és a kezeit összekulcsolta a térdén.
- Én félig ember, félig vámpír vagyok. - mondta Edward megadóan, de a védekező állást még tartotta.
- Oh, ez magyarázattal szolgál az illatodra. Viszont engem inkább a kisasszony érdekelne. - nézett egyenesen rám.
- Őt hagyd békén. Csak ember.
- Akkor miért érzem rajta az én régen halott kedvesem illatát? - szűkültek össze a szemei, és előre dőlt.
- Nem az, aminek gondolod. Egy... egy farkas lánya. - felelte zavartan Edward.
- Vagy úgy... de ez nem magyaráz meg mindent. ÉS tudod, ő annyira ínycsiklandó. Talán ha átváltoztatnám... annyira hasonlít az én Rachelemre.
- Jobb, ha nem próbálod meg. Lehet, hogy félig ember vagyok, de vagyok olyan erős, mint te. - fenyegette meg az ismeretlent, és a karja megtalálta az enyémet. "Bármi is történjen, ahogy rám támad, te rohanj, búcsúzz el a Helentől, és várj meg a kocsiban. Tedd, amit mondok. Ígérem nem lesz semmi baj. Helent békén fogja hagyni." - utasított gondolatban.
- Ugyan már, drága barátom. Csak megkóstolom... - mondta, és már ott is volt előttünk. Felém kapott, de Edward elkapta, és kiestek az ablakon. Szerencsére nem volt bezárva az ablak, és teljes csend honolt a házban, így Helen mit sem sejthetett az egészből. Szívem a torkomban dobogott, amikor odarohantam az ablakhoz. A két férfi egymással szemben állt, és ahogy az egyik tett egy lépést jobbra, a másik az ellentétes irányban mozgott.
- Mondja meg inkább, hogy mi a neve? - suttogta Edward.
- A nevem William.
- Én Richard vagyok. - hazudta Edward.
- És a kis szépség?
- Norah. - felnézett, és rögtön vissza is kapta a fejét William felé, amikor az megmozdult. - Tedd, amire kértelek.
Tudtam, hogy ez nekem szólt, és elkezdtem rohanni. Összeszedtem a holmimat, és bekopogtam Helenhez.
- Szia nagyi. Bocsi, hogy zavarok, de mennünk kell. A barátom már a kocsiban vár. Bocsáss meg, de valami baj történt a szüleivel. Sajnálom, de tényleg. Tartsd a szád, és vigyázz magadra. Szeretlek! - öleltem át, és nem engedtem szóhoz jutni. Ahogy ezt a monológot ledaráltam, már futottam is a kocsihoz. Nem néztem vissza, nem törődtem semmivel. Megbíztam Edwardban. Bepakoltam a cuccomat a csomagtartóba, beültem a kocsiba, és magamra zártam az ajtót. Rettegve vártam, hogy ki jön értem. Vajon ki kerülne ki győztesen, ha összeverekednek? Van olyan erős Edward, mint állítja?
Töprengésem közben szemem a kezeimre tévedt, és meglepődve vizsgálgattam őket. Az első napsugarak áttörtek a házak között, és megvilágították az egész kocsit. A kezeim remegtek, mint a nyárfalevél.
- Engedj be, és ülj a volánhoz. - hallottam Edward hangját, és rögtön engedelmeskedtem.
- Indítsd, és vezess olyan gyorsan, amennyire csak tudsz. - zihálta.
- Mi lett a... - kezdtem, de közbevágott.
- Csak vezess! - mondta komoran, miközben hátra-hátra pillantott.
- Azt legalább megmondanád, hogy hová?
- A reptérre. Azonnal Haza kell mennünk. Alice... - szólt bele a telefonba.