13. fejezet: A csel (1. rész)

Csütörtök. Az utolsó nap. A gyomrom öklömnyi méretűre zsugorodott, ahogy eszembe jutott, hogy holnap mi vár rám. Egyrészt ideges voltam, és reménykedtem benne, hogy sikerül Edwardnak felszállnia a gépre anélkül, hogy apám észrevenné, másrészt pedig izgatott voltam, mert a hétvége nagy részét egyedül töltjük majd. Ijedten villantak szemeim a kikészített fehérneműimre, miközben a hajamat törölgettem a fürdőszobában. Hirtelen szédülni kezdtem, és meg kellett kapaszkodnom a mosdókagyló szélében. Az előbbi eseményeket kiváltó ok pedig nem volt más, mint az a bizonyos dolog. Mi van, ha Edward már szeretné? Butaság, hiszen alig pár napja kezdtünk el "járni". Már ha nevezhető ez annak. Szerintem sokkal több volt ez szimpla járásnál, de akkor is. Mi van, ha Ő arra gondol, hogy ezen a hétvégén... Te jó ég! Én... én még nem készültem fel. Ez túl gyors lenne. Vissza kell mondanom az egészet. Nem mehetek el így LA-be. Tisztában voltam vele, hogy Edward úriember, és soha nem erőszakoskodna, de mégis kényelmetlenül éreztem magam most. Hogy fogok ezek után természetesen viselkedni, és hogy leplezem majd zavaromat? Ez kitűnő kérdés volt. Minden esetre ma sok mindent el kell intéznem. Legfőképpen vele kell majd beszélnem. Nem akartam már menni. Féltem. Féltem attól, hogy csalódást okozok neki, ha elutasítom, és attól is, hogy ha most lemondom, akkor többé már nem akar velem lenni.
Olyan sokáig tűnődtem a dolgon, hogy már csak negyed órám maradt arra, hogy egyek valamit, összeszedjem a cuccomat, és beérjek az iskolába. Kapkodva pakoltam össze a tankönyveimet, és gyorsan bekanalaztam a müzlimet, ami nagyon rossz ötlet volt, mert hányingerem lett tőle. Végre-valahára indulásra készen álltam. Miközben beszálltam a kocsimba, és ráadtam a gyújtást, fohászkodtam, hogy Charlie rendőrfőnök ne járőrözzön azon az útvonalon, ami az iskolába vezet. Rekordidőt produkáltam, csupán öt perc kellett, hogy beérjek az iskolába. Befaroltam a parkolóba, és beálltam a szokásos helyre. Kipattantam az autóból, és csak akkor vettem észre, hogy mindenki engem bámul. Zavartan mosolyogtam rájuk, és a bejárat felé rohantam. Útközben gyorsan körbepillantottam, és megláttam Edwardot, amint tátott szájjal és rémült szemekkel bámul engem. Nem volt időm most foglalkozni vele, csak intettem neki, és már ott sem voltam. Az utolsó pillanatban estem be az ajtón... Megint. A lényeg, hogy beértem.
A reggeli gondolataim miatt teljesen össze voltam zavarodva, így nem is nagyon érdekelt, hogy miről beszél a tanár. Különben is társadalomismeret volt, ami a kutyát se érdekel, de azért szerencsés időben beérni, mert a tanár megjegyzi azt, hogy ki van ott, és azt is, aki késik. Az ott lévőkkel valahogy mindig kedvesebb, és ha kétesre állnak, akkor a jobb jegyet adja meg nekik. Akik meg késnek, rosszalkodnak órán, vagy ne adj isten be se mennek órára, azoknak nincs kegyelem.
Észre se vettem, és már véget is ért az óra. Az egész osztály ráérősen ballagott ki a teremből. Követtem a példájukat, és én is ráérősen sétáltam a következő órámra.
- Lily! Hé, kislány! - hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögött.
- Szia David. Mi újság? - mosolyogtam rá. Már olyan régen nem beszéltünk, pedig nagyon bírtam őt.
- Semmi különös. Figyelj, a hétvégén a szüleim elutaznak. Ara gondoltam, hogy lenne-e kedved átjönni hozzánk? - kérdezte szemlesütve, és rögtön el is vörösödött. - Jaj, nem úgy gondoltam. A többieket is meghívtam. Emmát, meg Nataliet, meg Jasont... - mondta elhaló hangon.
- Köszi David, szívesen mennék, de holnap elutazom. - mondtam szomorkodva, mert tényleg jó lett volna a barátaimmal lenni.
- Oh, értem. Ha szabad kérdeznem, hová mész? - kérdezte szégyenlősen.
- Los Angelesbe. A nagymamámhoz megyek, és egész hétvégén ott leszek.
- Ja, oké. Akkor majd legközelebb.
- Sziasztok. - köszönt Emma, aki a többiekkel együtt közeledett felénk. - Lily, kell a segítséged. Grillezni fogunk a hétvégén, és szeretném, ha elvinnél a boltba, és vásárolnánk mindenfélét a partyra.
- Lily elutazik holnap. - mondta David szomorúan.
- Tessék? És ezt ma kell megtudnunk?! - fordult hozzám csípőre tett kézzel.
- Nem nagyon tudtunk beszélgetni, mert általában Chris-szel és Tyler-rel vagytok. - néztem rájuk szúrósan. Ekkor csilingelő nevetést hallottam, és meglepve pillantottam Alice-Edward párosra, akik felénk közeledtek.
- Sziasztok. Mi a téma? - kérdezték mosolyogva.
A szemeimet Edwardon felejtettem, és úgy bámultam, mint egy idióta. Abban a pillanatban elfelejtettem, hogy fiú vagyok-e vagy lány, és azt se tudtam, hogy hogyan hívnak. Csak a tökéletes arca létezett, mély, örvénylő csokoládébarna szemei, és a bronzvörös haja. Egyből elfelejtettem azt is, hogy beszélnem kéne vele arról a bizonyos dologról. Nem tudtam semmire gondolni, csak magamba fogadtam a látványt.
Hirtelen magamhoz tértem, amikor erős fájdalmat éreztem a bordáim között. Emma volt olyan kedves, és oldalba bökött. Körbenéztem, hogy észrevette-e valaki, hogy őt bámulom, de a többiek egymással beszélgettek. Zavartan pislogtam Emre, és hálám jeléül megszorongattam a kezét.
- ... a hétvégét az unokatestvéreinkkel töltjük. Bocs srácok, de New Yorkból jönnek, és már nagyon régóta nem láttuk őket. - kaptam el Alice mondatának a végét.
- Semmi baj. Lily se lesz ott. - mondta Nat.
- Hogyhogy? - fordult felém Edward meglepődve. Elbűvölő volt, és nem utolsó sorban kiváló színész. Már majdnem én is elhittem, hogy nem tudja, hogy hova megyek.
- Hát.. én Los Angelesbe megyek a nagymamámhoz. - mondtam elpirulva.
- Kellemes hétvégét neked. Mi most megyünk. - mosolygott angyalian, és elindultak az óráikra. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, miközben barátnőim hatalmas vigyorával találtam szembe magam.
- Mivan?! - kérdeztem döbbenten.
- Totálisan belé vagy esve. Ezt a vak is láthatja. - mondta Em hahotázva.
- Nem vagyok belé esve, csak... - feleltem, és megvontam a vállam.
- Ez nagyon nem lesz jó... - csóválta a fejét Nat.
- Mi? - kérdeztem, de tudtam a válaszát.
- Nem eshetsz bele Edward Cullenbe. Apád kinyírja. - húzta el a száját Emma.
- Tudom, nem kell az orrom alá dörgölni. Teljesen tisztában vagyok vele. És ő is tudja, hogy mi a helyzet. Csak ő jobban tartja magát... vagy nem is tetszem neki. Mindegy, menjünk.
- És mit tervezel a hétvégére LA-ben? - kérdezgettek, miközben sétáltunk a folyosón.
- Többnyire nagyival töltöm a napot. Meg persze kint, a tengerparton. Egész nap süttetem a hasamat majd.
- Irigyellek. Kiszabadulsz végre az állandó felhőtakaró alól.
- De nektek ott van La Push. Tényleg, hogy érzitek magatokat ott? - kérdeztem kíváncsian, hiszen még semmit se tudtam az "új életükről".
- Nagyon kellemes. Tyler figyelmes, és imád. A többiek barátságosak, és Colin nagyon humoros. - lelkendezett Em.
- Igen, és Chris holnap mutat be a szüleinek. Kicsit félek, de ők tudják, hogy mi történt, - nézett rám Nat jelentőségteljesen. - és nagyon kíváncsiak már rám.
- Ez remek lányok! Annyira örülök nektek.
- Mi annak örülnénk, ha te is boldog lennél végre. Olyasvalakivel, aki illik hozzád minden szempontból... - motyogta Emma, de nem válaszoltam. Bárcsak elmondhatnám neki, hogy igenis boldog vagyok, méghozzá Edwarddal... Egy másodpercig elfogott a vágy, hogy meg is tegyem, de még időben észbe kaptam, és nem nyitottam ki a számat.
A nap unalmasan telt, és végre elérkezett az utolsó óra vége. Sietve indultam el a parkolóba, miután elköszöntem mindenkitől, és odaadtam a tanárnak az igazolást. Senki se állított meg, így megmaradt a nagy lendület, és hazáig meg se álltam.
Idegesen pakoltam be a ruháimat a bőröndömbe. Hirtelen nem tudtam, hogy mit vigyek. Kell a kék pulcsim? Pulcsi?! Hiszen ott legalább negyven fok van minden nap... A végén már teljesen szétszórt lettem, és inkább felhagytam a pakolással. Lementem enni valamit, de csak egy almát kaptam fel, és mentem tovább. Túl izgatott voltam, nem bírtam egy helyben lenni. A konyhából zajt hallottam, ezért visszarohantam, hátha egy edény esett le a szárítóról. Körbenéztem, de nem történt semmi. Nem nagyon törődtem vele, csak vállat vontam, és elindultam vissza az emeletre, amikor megcsúsztam, és majdnem megfejeltem a földet, de két erős kar elkapott.
- Szerbusz te kis ügyetlen. - hallottam meg azt a bizonyos hangot.
- Jesszus, Edward. A szívbajt hoztad rám. - toltam el magamtól, de a következő pillanatban már meg is bántam.
- Ahogy te is az előbbi kis mutatványoddal. - mosolygott kedvesen. - Felkészültél a holnapra? Apa elmondta, hogy mi a terved a reptéren, és úgy döntöttünk, hogy megvalósítjuk.
- Tényleg? - néztem rá meghökkenve.
- Igen. Már csak az utolsó simítások vannak hátra. Te is izgulsz?
- Hát... igen. Nem sűrűn csinálok ilyet. - motyogtam szemlesütve.
- Én se, elhiheted. Minden esetre szeretném, ha tudnád, hogy semmi tisztességtelen nem jár a fejemben a hétvégével kapcsolatban. - nézett rám komolyan.
- Oh... oké. - pislogtam.
- Régimódi vagyok, persze annyira nem, mint az apám. De sose kényszerítenélek semmire. Persze, ha akarod, az már rögtön más... - sóhajtott, és végighúzta az ujját a karomon, mibe beleborzongtam.
- Izé... én... ööö... - csak habogtam, nem tudtam kinyögni egy szót sem. Fülig elpirultam, és nem tudtam, hogy most mit mondjak neki.
- A francba... - húzódott el tőlem.
- Ne haragudj. Én... sajnálom, de még nem vagyok erre készen.
- Nem, nem erről van szó. George... holnap találkozunk szépségem. Szép álmokat.
- Lily... Merre vagy? - hallottam meg nagyapa hangját.
- Itt vagyok. - futottam elé, hogy üdvözöljem.
- Nahát, azt hittem, hogy pakolsz.
- Igen, azt csináltam, csak lejöttem enni valamit. - mutattam fel az almát, ami még mindig a kezemben volt. - De már megyek is vissza pakolni.
- Rendben. Drágám, holnap korán kelünk, szóval ne húzd sokáig a csomagolást.
- Jó éjt nagyapa. - nyomtam egy puszit az arcára, és felmentem, hogy befejezzem a dolgomat. Viszonylag gyorsan végeztem, és lefeküdtem aludni, hogy ne legyek holnap annyira fáradt.
Sokáig forgolódtam, mert az idegességtől nem bírtam lehunyni a szemem. Egész végig a tervemet csiszolgattam, hogy holnap tökéletes legyen minden.Végül csak elnyomott az álom.
Másnap reggel a vekker hangos csörgésére ébredtem, és úgy éreztem, hogy egy-két órát aludtam csupán. A gyomrom megint görcsölt, és szörnyen ideges voltam. Gyorsan lezuhanyoztam, és már kilenckor ott voltam az ajtóban indulásra készen. Izgatott lennék? Á, dehogy...
- Szia Lily! - köszönt Jake, amikor kiszállt az autójából.
- Szia Apa! - mosolyogtam rá, de már túl türelmetlen voltam megvárni, amíg idesétál hozzám, és elveszi a bőröndömet, hogy berakja a csomagtartóba, ezért én vittem oda.
- Csigavér, kisasszony. A végén még sérvet kapsz. - vette ki a kezemből a csomagomat.
- Ezzel arra akarsz célozni, hogy gyenge vagyok? Bármikor lenyomlak... - vigyorogtam rá.
- Azt szeretném én látni... Na, szálljatok be. - mondta, amikor végre nagyapa is odaért a kocsihoz.
Egész úton csöndben voltunk, ami engem egy cseppet sem zavart. Végre megérkeztünk, és én már vagy három szórólapot összegyűrtem, mire beadhattuk a csomagomat.
Amikor visszamentünk a váróba, elégedetten dőltem hátra, és már csak meg kellett várnom, amíg a többiek meglépik a tervem következő lépését.
- Nem kérsz valamit inni? - kérdezte Jacob, idegesen pislogva rám.
- Nem, köszi. Jaj, apa. Ülj már le. - rántottam egyet a kabátujján.
Nem kellett sokat várnom, végre elérkezett a nagy pillanat. Ismerős hangokat hallottam, és éreztem, ahogy apa mellettem ültében megfeszül.
- Mi a...? - pattant fel, miközben engem szorosan átölelt.
- Szia Jake. - köszönt neki Bella kedvesen.
- Ti mi a frászt kerestek itt?