11. fejezet: Nyugtalanság és titkolózás (1. rész)

Máskor biztosan tövig nyomtam volna a pedált, de most csigalassúsággal haladtam apám házához. Végig attól rettegtem, hogy a farkasok fejlett szaglásukkal rájönnek, hogy hol is jártam ma délután. Az idősebb Edward szerint nem fogják megérezni az illatukat. Nem értettem, hogy miért gondolja így, de bíztam benne, és nagyon reméltem, hogy igaza lesz.
Az utolsó pár méteren már gyorsítottam, hiszen rögtön feltűnt volna apámnak, ha nem a szokásos tempómban haladok. A karkötőmet eltakartam a pulcsimmal, legalább ezzel ne kelljen majd trükköznöm, bár már meg volt a B tervem arra az esetre, ha esetleg valaki meglátná.
Nem kellett arra ügyelnem, hogy elrejtsem a boldogságomat, mert jelen pillanatban inkább az idegesség uralkodott rajtam. Viszont ez se volt valami jó, mert egy békés Port angelesi nap után inkább nyugodtnak kellene lennem. Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de ezúttal sokkal nehezebb dolgom volt, mint bármikor máskor.
Odasétáltam a házhoz, de nem nyitott senki ajtót. Furcsálltam a dolgot, hiszen apa mindig meghallja, ha jövök, és már akkor kirohan a házból, amikor én még csak a kocsimból szállok ki. Kinyitottam az ajtót, és beléptem a házba. Végigjártam a konyhát, a nappalit, az egész felső emeletet, de nem találtam sehol senkit. Bosszúsan vettem elő a mobilomat, és tárcsáztam Jake számát.
- Halló? - szólt bele a telefonba nevetve.
- Merre vagy? Már jó tíz perce itt vagyok nálad... - vágtam rögtön a közepébe szemrehányóan.
- Gyere a partra. - hallottam a rövid választ, és mielőtt válaszolhattam volna, a vonal megszakadt.
Mérgelődve szálltam be a kocsimba, de igazából örültem, hogy kapok még egy kis időt arra, hogy összeszedjem magam.
Mire a partra értem, már besötétedett. Nem volt még annyira hideg, mégis fázósan húztam össze a mellkasomon a pulóveremet. Ráérősen sétáltam a part azon része felé, ahol tábortüzet láttam. Senkit se találtam ott, gondoltam leülök, és várok, amíg idejönnek. A tűz melegénél rögtön feloldódtam, már hideg fejjel tudtam gondolkodni. Pár perc elteltével az erdő fái közül mozgó alakokat láttam közeledni. Beindult bennem a védekező ösztön, és felpattantam a helyemről. A következő pillanatban már mosoly terült szét az arcomon, mert felismertem a felém tartó embereket. Kórusban énekeltek, mint Cullenék, mégis annyira más volt az egész.
- Boldog születésnapot drágám! - ölelt át apám. Visszatartottam a levegőt félelmemben. Csak észre ne vegye. Legyen Mr. Cullennek igaza. Bármit megadok, csak ne bukjak le. - fohászkodtam gondolatban. Mikor elengedett, és széles mosolyt kaptam üdvözlésül, megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Ezután már lehetőségem volt megpillantani a többieket is. Eszméletlen, de mindenki ott volt. Az összes farkas, a barátnőim, és nagyapa is. Mindenkit kellőképpen üdvözöltem, és láttam, ahogy Emily és Sam egy hatalmas tortát egyensúlyozva közelednek felém.
- Te jó ég! Ez egy egész falunak elég lenne... - nyílt tágra a szemem.
- Szerintem el fog fogyni... vigyorgott apám, a falkára sandítva. Mindenki nevetett, és végül jött a hagyományos ceremónia: kívánnom kellett, aztán elfújni a gyertyát. A fényképezőgépek folyamatosan kattogtak, és a tortát is sikerült kiosztani. Apámnak igaza volt, a torta pillanatok alatt elfogyott. A tábortűz körül ültünk, és mindenki beszélgetett a szomszédjával. A lányok  boldognak tűntek, és úgy láttam, hogy ez a bevésődés dolog jobban összehozta őket. Elgondolkodva bámultam a tüzet, amikor nagyapa mellém ült.
- Jó estét kisasszony. Szabad ez a hely? - kérdezte, mire csak mosolyogni tudtam. - Sajnálom, de az ajándékodat nem tudtam elhozni, mert túl nagy...
-  Jaj, nagyapa. Nem kellett volna... - kezdtem bele, de Emma félbeszakított.
- Lily, ne csináld... Boldog szülinapot! - nyújtott felém egy téglalap alakú becsomagolt tárgyat.
- Em...
- Csak nyisd ki...
Engedelmeskedtem neki, és egy gyors mozdulattal letéptem a csomagolópapírt az ajándékról. Mikor észrevettem, hogy mit is tartok a kezemben, az állam a földig zuhant. A Büszkeség és balítélet egyik viharvert régi példánya volt az. Hitetlenkedve pillantottam Emmára.
- Ez...
- Úgy bizony. Tudom, hogy már régóta keresed.
- Annyira... köszönöm! - borultam a karjaiba.
Legjobb barátnőm ajándéka után következett a többi. Nathalietól néhány CD-t kaptam, és a farkasoktól egy szélcsengőt, amin minden egyes figurát a falka egy-egy tagja faragott ki. Volt rajta hold, farkas, virág, szívecske, hal, csillag, és még megannyi ábra. Már csak Jacob ajándéka volt hátra, és én sejtettem, hogy direkt őt hagyták utoljára.
- Isten éltessen sokáig... - nyújtott felém egy hosszúkás ékszerdobozt. A szívem egyre gyorsabban vert, mert már tudtam, hogy mit fogok látni, ha kinyitom. Felpattintottam a dobozka tetejét, de amit elképzeltem az imént, meg se közelítette azt a nyakláncot, ami a dobozban lapult. Színtiszta arany volt az egész, és a vékony láncon lógott egy medál. Kivettem, hogy alaposabban is megnézhessem, és rögtön fel is ismertem a falka jelét. Aprólékosan ki volt dolgozva, egy profi munkája volt. Apa kivette a kezemből, és tágra nyílt szememmel mit sem törődve, mögém sétált és rám adta. Segítettem neki azzal, hogy felemeltem a hajamat, de ez rossz ötlet volt, mert a pulcsin ujja felcsúszott, és a karkötőmet egyből kiszúrta.
- Hát ez meg honnan van? - kérdezte meglepődve.
- A nagyitól érkezett ma egy csomagom, és ez volt benne, meg ruhák, és... - hazudtam, de az utolsó dolgot már nem tudtam kinyögni.
- És? - lépett elém nagyapával együtt. Mély levegőt vettem, mert tudtam, hogy muszáj lesz erről is hazudnom.
- Kaptam még egy repülőjegyet Los Angelesbe. Szeretné, ha meglátogatnám... - mondtam lesütött szemekkel, aztán felnéztem. Nem pont ezt a reakciót vártam...
- Hát.. rendben. Ha el szeretnél menni hozzá, akkor szívesen kikísérünk a reptérre. De csak akkor, ha a holnapi napot velem töltöd, és oda csak majd jövőhét hétvégére mész. - vigyorgott Jake.
- Hát persze. - öleltem magamhoz. - köszönök mindent.
- Jacob, azért ma este otthon aludhat? Szeretném neki odaadni az ajándékomat én is... - húzta el a száját nagyapa.
- Természetesen. Holnap reggel várlak. - adott két puszit, és a többiek felé tolt, hogy menjek elköszönni tőlük is. Mire az egész bandát végigjártam, már csípős hideg volt, így nagyapával gyorsan beszálltunk az autómba, és hazamentünk. Otthon felkísért a lépcsőn, és amikor megálltam a szobám ajtaja előtt, még mindig ott volt mellettem.
- Látni szeretném, hogy örülsz-e az ajándékodnak... - magyarázta kérdő pillantásomat láva. Beléptem a helységbe, és rögtön megláttam a vadi új tárgyat.
- Ez egy...
- Igen, egy fésülködő asztal... - mosolygott a nagy örömöt látva az arcomon.
- Ez annyira gyönyörű... - odamentem a bútorhoz, és végigsimítottam rajta.
- Egyedi. Saját kezűleg készítettem. - mondta büszkén. Meghatódottságomban meg se bírtam szólalni, csak megöleltem, egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
- Magadra is hagylak a tükröddel. Jó éjszakát bogaram.
- Jó  éjt nagyapa! - köszöntem el, még mindig az ajándékot bámulva. Már nagyon álmos voltam, így gyorsan elmentem fürdeni, aztán bebújtam az ágyamba. Végiggondoltam a mai napomat, és akkor jöttem rá, hogy Edwardot fel kéne hívnom a holnapi nap miatt. Pár perc elteltével már ki is csörgött a telefon, de nem vette fel. Bánatosan kezdtem el neki írni egy sms-t. mikor végeztem, jó szorosan magam köré tekertem a takarót, hogy még véletlenül se érjen hideg, és boldogságban úszva merültem álomba.