Érzések és próbálkozások 2. rész Natalie szemszöge

Ezt a remekművet a mi drága Monánk írta a pályázatra! Nagyon köszönöm neki, és mindenkinek, aki írt!
BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDEN DRÁGA OLVASÓMNAK!

Lassan lépkedtem előre a hatalmas mezőn, minden nagyon fényes volt. A fű selymesen tapintotta meztelen lábaimat, és még a föld is csak simogatta azt. Ahogyan haladtam előre, észrevettem, hogy valaki figyel. Szívem gyorsabban kezdett verni, az ösztönös félelem lesújtott rám, de a lábaim nem akartak engedelmeskedni lépkedtek tovább. Egyre közelebb kerültem az idegenhez. Már majdnem ott voltam, mikor felnézett. Ledöbbentem. A barna szempár magával ragadott és fogva tartotta enyéimet. Engem bámult végig, és én is őt. Felemeltem a kezemet, meg akartam érinteni őt.
Tiii. Tiii. Tiii.
Üvölteni kezdett az óra, mire odacsaptam a kezemet.

- Au, a francba! – mondtam kétségbeesve. Betört a körmöm. Mérgesen fújtattam egyet, azután megnyomtam a gombot az órán, ami jelezte, hogy reggel hét óra van. Körbenéztem hunyorogva a szobán, a nap teljesen besütötte az egész szobát, ami meglepő volt itt, Forks városában. Amerika legesősebb helyén, ritkán látni ilyet. Ezt máshol úgy nevezhették, hogy szikkasztó hőség, vagyishogy 25 fokkal megemelkedik hirtelen a hőmérséklet. Sóhajtottam egy utolsót, majd feltápászkodtam. Egyből a fürdőszobám felé vettem az irányt, és lépéseim egyre sietősebbek lettek, ahogy az izgatottság La Push és a srácok iránt növekedni kezdett bennem. Életem leglassabb zuhanyzása mégis a mai. Nem vagyok hozzászokva a hétvégi koránkeléshez, és még kicsit kótyagos volt a tudatom is. A meleg víz alól kimenni, kész kínzás volt számomra, ezért vissza a szobámba már rohantam a kiválasztott ruhámért. Halásznadrágot és egy vékonyka toppot vettem fel a tornacipőmhöz (ezt mind a fürdőruha fölé természetesen), majd a tükrömhöz siettem. Szolid sminket raktam fel magamra, majd a hajamat megigazítottam és bedugtam a hajsütőt.

Letrappoltam a lépcsőn és már éreztem a tojásrántotta hívogató illatát.
- Jó reggelt! – mondtam izgatottan és már alig bírtam magammal.
- Jó reggelt! – mondta anyukám a mindent-tudó mosolyával. – Csak nem… izgatott vagy? – találgatott.
- Nem anyu, csak megártott a reggeli kávé, szerinted?! – egyből mérges lettem, nem szerettem a nekem célzott vicceket. Anyu csak kuncogott majd elém rakta az ételt. Behabzsoltam, megköszöntem és már rohantam is vissza a szobámba. A hajamat rendbe raktam és már készen is álltam az indulásra.
Túl hamar lettem kész, ezért körömreszeléssel foglaltam el magam. Amikor már újra tökéletes volt még mindig volt 10 percem. Nem bírtam tovább magammal ezért jobbnak láttam kimenni. Felvettem a pulcsimat és a táskámat.
- Este jövök! – kiabáltam oda, majd leemeltem a kulcsot a helyéről és az ajtó felé vettem az irányt.

Amikor kin álltam, nem kellett sokat várni, és már fel is tűnt az ismerős fekete autó. Ha lehet még fokozni az izgatottságomat a mai napon, akkor most az ezerszeresére nőtt, ahogy megállt előttem az autó. Lily kinyitotta a csomagtartót beraktam a táskámat és már be is pattantam a hátsó ülésre.
- Sziasztok lányok! – mondtam vigyorogva. Emma majdnem kiugrott a bőréből, Lilyről meg sugárzott, hogy jót szórakozik rajtunk.
- Szia Nat. – mondta Lily, majd szépen ívelt ajkai mosolyra húzódtak. – Látom nagyon be vagytok indulva, de nem akartok boltba menni, vagy…
- Lily, induljunk már! – förmedtem rá, mire beletaposott a gázpedálba. Hátrahőköltem az ülésbe és meglepetten figyeltünk Lilyre.
- Most mi van? Azt kértétek, hogy siessek… és amúgy is így szoktam vezetni, amikor nem vagytok a kocsiban. – Ettől megijedtem. Lilynek bármikor baja eshet, ha így vezet, és nekünk is. Bekapcsoltam az övemet gyorsan.
- Azért remélem egyben maradunk. – mondtam csendesen, még mindig a sokk kerülgetett.

Pár percig csöndben üldögéltünk, amikor Lily hirtelen lehajtott az útról, majd hátrafordult hozzám.
- Nat… van valami, amit nem mondtam még el a La Pushi srácokkal kapcsolatban. – itt kis szünetet tartott, ránézett Emmára, akinek szemében a felismerés csillant meg. Miről nem tudok? Fogalmazódott meg bennem az első kérdés. Lily rám emelte zöld szemeit. – Tudsz titkot tartani? – mondta.
- Hát persze! – vágtam rá azonnal. Szeretek pletykálni, de a titok az titok. Szent és sérthetetlen szabály nálunk a titoktartás.
- Nat, ígérd meg, hogy soha senkinek nem említed meg, amit most mondani fogok neked! – komolyan nézett a szemembe, valami nagy titokról lehet szó. A szívemre tettem a kezemet és eldaloltam az esküszöveget.
- Megígérem Lily, hogy senkinek nem fogok szólni egy árva szót se!
- Tudod, a mi törzsünk a legenda szerint a farkasoktól származik. – Az csak egy mese! Mondtam volna rögtön, de csendre intett. - Hadd mondjam végig. Nos, úgy néz ki, hogy a legenda igaz, ugyanis az én apám is indián, és ez által alakot tud váltani. – Szemeim elkerekedtek valószínűleg, mert nagyon meglepett az egész történet-história. Hallottam róla, de ugyanakkor azt is, hogy ez nem igaz. De akkor ez azt jelenti, hogy… át tud változni Lily édesapja?  - Igen, át tud alakulni farkassá. – mondta a kimondatlan kérdésemre. - Viszont ne azt gondold, hogy vérfarkas, mint a hollywoodi filmekben, hanem alakváltó. Akkor vált általában alakot, amikor nagyon erős érzelmi hatás éri, vagy amikor kedve tartja. Érted? – Átgondoltam pár másodperc alatt a helyzetet. Lily apját, nem szabad feldühíteni.
- Hát... ez... durva. És én ezt eddig nem vettem észre? – Tűnődtem még mindig.
- Apám remek színész. Még jó, hogy nem vetted észre. De nem tűnt fel, hogy nem ér egyikőtökhöz se? Még az első találkozásotokon se nyújtotta a jobbját.
- Hát... furcsálltam, de úgy gondoltam, hogy távolságtartó. – vontam meg a vállamat, ami eddig hihető magyarázat volt számomra.
- Még szép, hiszen az ő testhőmérséklete magasabb, mint az embereké. – magyarázta szakszerűen. - Aztán van még valami. Van a farkasoknak ellenségük. Igazából azért változnak át, hogy megvédjék a többieket a... vámpíroktól. – Vámpírok ismételtem magamban. Köpni, nyelni nem tudtam, amikor ezt kimondta. Annyi mindent nem tudtunk még a világban, lehet, hogy nem csak ezek léteznek? Hirtelen fájdalom csillant Lily szemeiben, amit nem értettem. - Emma, ez még neked is új lesz. Nem nagyon beszéltünk Cullenékról, mert mostanában eléggé kész voltam a dolgok alakulása miatt. Természetesen megkaptam az engedélyt, nagyon kedvesek voltak, de van egy kis gond... – Beharapta alsó ajkait, majd folytatta. Önkéntelenül közelebb hajoltunk, itt szívprobléma lesz, állapítottam meg. Valószínűleg már elég régóta tartotta magában, mert mint egy vulkán, úgy tört ki belőle. – Tudjátok, van az új srác... – Hevesen bólogatni kezdtünk. Az a helyes vöröses hajú, mély barna szemű félisten. Ábrándozni kezdtem, de gyorsan elhessegettem, mert folytatta. - Nos, a helyzet az, hogy a teljes neve Ifj. Edward Cullen... – Könny csillant a szemeiben, és én egyre értetlenebbül bámultam rá.
- Jaj, Lily. Annyira sajnálom. - tette a vállára Emma a kezét.
- És akkor mi van? – kérdeztem értetlenül.
- Mint már mondtam a farkasok és a vámpírok ellenségek. Kedden apa megígértette velem, hogy többé nem beszélek Edwarddal. - mondta lehajtott fejjel.
- Te képes voltál megígérni?!... - hüledezett Emma.
- Igen, mert elmesélte, hogy mi történt régen. Annyira szomorú volt, és csak azért csinálja, mert nem akar elveszíteni. Értsétek meg, már csak én maradtam neki... - védte az apját.
- Akkor azért koslatott utánad Edward egész héten. - vigyorgott Emma.
- De te mindig leráztad. Ez nem volt szép tőled... – vágtam rá. A szívem mélyén féltékeny voltam rá, mert a fél istennek Lily kellett. De belenyugodtam, mert éreztem, hogy rám nem ő vár. Azért jobban belegondolva… Örültem neki, hogy Lily végre talált valakit. Tetszettek egymásnak és most ezt eldobná?
- Megtartom az ígéretem. - indította el ismét a motort, és visszakormányozta a kocsit az útra.
- Lily, a vak is látja, hogy beléd van esve. És azt is, hogy te is úgy érzel iránta. Nem fogod kibírni... - csóváltam a fejem. Ebben a percben eldöntöttem, hogy muszáj valahogy rávenni Lily-t erre, ezt nem hagyhatjuk. Ahogy Edward ránézett… bárcsak rám nézne valaki úgy.
- Eddig is kibírtam, és ezután is betartom majd az ígéretemet. - makacsolta meg magát.
Amikor átértünk a határon az egész hely megváltozott körülöttünk. Lecsendesült táj, szép házak sorakoztak egymás mellett. Az úton többet nem beszéltünk és egy jó idő múlva Lily megállt egy ház előtt. Gondolom ez volt az apja háza. Intett, hogy mi maradjunk itt, és én közelebb hajoltam Emmához.
- Most mi lesz? Ezt nem hagyhatjuk! – mondtam kétségbeesetten.
- Nem szólhatunk bele, Lily életébe! Ezt neki kell magában elintéznie, és biztos vagyok benne, hogy végül jól fog dönteni.
- Hát nem tudom. – sóhajtottam majd visszadőltem az ülésre. Emma a tükörben kezdte a sminkjét igazítani én meg a tájat figyeltem. Emmának igaza volt, hagynom kell őket, nem szólhatok bele ebbe is…

Lily jött ki és mi kiszálltunk az autóból én neki dőltem.
- Jacob Black! – üvöltötte hangosan Lily. Nem jött válasz. Vállat vont és beült a kocsiba, mi is ezt tettük.
Elmentünk a partra kipakoltunk, és letáboroztunk egy farönk mellé. Lily felhívta az apját, majd tájékoztatott minket, hogy Ő mindjárt itt lesz.

Az ígéret teljesült, mert pár perc múlva Jacob Black elősétált félmeztelenül a fák közül. Hihetetlen teste volt, ez tény. Elkaptam a fejemet, hirtelen érdekelni kezdett a homok meg a kövek és kagyló után nézelődtem.
- Sziasztok lányok! - fogott kezet velünk. Ámulva néztem a forró hatalmas tenyeret, és kicsit el is kábultam tőle, Lily szavai törték meg a csendet.
- A többiek hol vannak?
- Hát, Tylerrel, Embryvel és Leah-val járőrözni voltunk. Ők most elmentek pihenni egy kicsit. Tyler nagyon szépen fejlődik. - mesélte büszkén.
- Azt meghiszem. Pár hete még normális 17 éves srácnak tűnt, most meg úgy néz ki, mint egy kigyúrt 25 éves férfi. – bólogatott Lily.
- Én is hirtelen változtam meg az elején. Ebben nincs semmi különös... legalábbis számunkra.
- És a többiek? – kérdezte Lily, jól megnyomva az utolsó szót, Emma már majdnem ugrándozott, látszott rajta. Én csak mosolyogva néztem rá.
- Most váltott le minket Quil, Chris és Colin. De nemsokára ők is itt lesznek. - vigyorgott Emmára, aki pirulva sütötte le a szemét, hogy ne kelljen Jacob szemébe néznie. - Fél óra múlva jönnek vissza. Akartok itt várni rájuk?
- Igen, itt jó lesz Mr. Black. - motyogtam illedelmesen.
- Jaj, kérlek. - tört ki a nevetés belőle. - Hívjatok Jakenek. Nem vagyok én vénember...

A délelőtt hamar elment. Egy pokrócon nap sütkéreztünk és kártyáztunk. Nagyon sokat nevettünk, főleg, hogy Jake folyton veszített. Vagy hagyott minket nyerni, vagy tényleg ilyen szerencsétlen volt. A lényeg, hogy nagyon vicces volt.
- Mindjárt jövök! – pattantam fel, még mindig nevetgélve az előbbi poénokra visszagondolva. Kinyitottam a csomagtartót, majd levettem a pólómat. Elővettem a könyvemet, amiből ma még olvasni akartam és azután a pólómat begyömöszöltem a táskámba. A vállamra tettem és már siettem is vissza. A könyvem most egy nagyon érdekes résznél tartott, csak este már le kellett feküdnöm, aludni. A hős szerelmes most készült megcsókolni élete szerelmét…

A helyünkön már többen is álltak, hatalmasak voltak és nagyon jóképűek,  mosolyra húzódtak ajkaim. Ahogy közelebb értem láttam, amint Emma valakit megölel. Biztos ő Chris.
- Sziasztok! – köszöntem még mindig mosolyogva és körbenéztem a fiúkon.

A könyv hirtelen esett ki a kezemből, amikor Rápillantottam. A kezeim erőtlenné váltak és remegni kezdtek. Ahogy rám nézett elolvasztotta még a csontjaimat is. Olyan szeretetet láttam a sötét szempárban, amit még sohasem ez előtt. És ez engem illett? Biztos engem néz? Hátra akartam nézni, hátha van ott valaki de nem bírtam elszakítani a tekintetemet Róla. Féltem, hogy eltűnhet… A fiú arcáról, meg az enyémről is lehervadt a mosoly. Ez a szempár volt a leggyönyörűbb a világon, és az álmomban is ő volt. – Jöttem rá. Mindenki elhallgatott, vagy csak számomra záródott ki a világ, de most csak egyetlen vágyam volt. Megérinteni azt az arcot, azt a testet, azt a szájat… A lábaim önkéntelenül indultak meg felé. Mintha egy kötél húzott volna oda, a legerősebb kötél a világon. Nem tudom mennyi idő telt el, arra eszméltem fel, hogy a könyv nem hallatott semmilyen puffanó hangot. Chris előttem állt és felém nyújtotta a könyvemet. Én elvettem, de ujjaink véletlenül (vagy nem is igazán véletlenül) egymáshoz értek és szikrázni kezdett minden körülöttünk, csak Őt láttam, senki, de senki mást. Megrázkódtam, ahogy ujjaink összefonódtak egymással. Ezt valaki megszakította és ellökött engem, amire egyből harag lángja gyulladt fel bennem. De ekkor megláttam, hogy Emma volt.

Jaj, Emma! Mi lesz vele? Utána kaptam a kezemet rögtön és visszarántottam, de az arcomba kezdett kiabálni.
- Soha többé nem akarlak látni! A barátságodat pedig tartsd meg magadnak! - üvöltötte sírva és hozzám vágta a karkötőt, amit alig egy hete kapott tőlem. Lily utána futott. Én meg megrökönyödve álltam ott. Felvettem a földről a karkötőt és rázni kezdett a sírás. Emma a legjobb barátnőm és én elárultam őt. Ez csak az én hibám. Két meleg kar fonódott körém és a hajamat cirógatta.
- Ne.. kérlek ne… - mondtam akadozva a sírásomtól, de ő nem engedett el csak csitítgatott, ami jól jött nekem. Igazából nem akartam soha, hogy elengedjen. Erre a mondatra a fejemben újra elárasztott a bűntudat és még jobban sírni kezdtem. Percek, órák, vagy napok múlva, már elcsendesedtem és csukott szemmel álltam még mindig a forróságban. Egyszer csak elengedett és kétségbeesetten kaptam utána. Megfogta a kezemet.
- Gyere, sétáljunk. – mondta, majd rám mosolygott, amitől szívem kihagyott egy ütemet. Hallgattam rá és sétálni mentünk. Nagyon sokáig nem szólaltam meg. Kellett most egy kis csönd, és ezt ő is tudta. Mellette még így sem éreztem magam kínosan, jó érzéssel töltött el engem, minden perc.

Végül megálltunk és én felé fordultam, majd felnéztem rá. Engem bámult. Eltakartam kezeimmel az arcomat.
- Jaj, ne nézz rám így! Szörnyen nézek ki! – panaszkodtam. Nem hallottam semmit, csak hirtelen éreztem, ahogy a meleg kezek lefeszítik az enyéimet az arcomról.
- Miért akarsz megfosztani a legszebb arctól a világon? – ellenállhatatlanul mosolygott rám.
- Emmának kéne ilyeneket mondanod. – suttogtam. Szívem belesajdult ebbe a mondatba, de tudtam, hogy ez így helyes.
- Akkor én miért nem így érzem? – mondta.
- Nem tudom. – válaszoltam még mindig elmerülve azokba a szemekbe.
- Nagyon sajnálom Emmát. – mondta és a fájdalom látszódott a szemeiben. Én nem törődtem vele, csak magamat sajnáltattam. Nem lehetek ennyire önző! A bűntudat már majdnem fölemésztett, amikor egyszerre hajoltunk a másokhoz. Mindkettőnknek szüksége volt erre, ajkaimat szinte kínozta a vágy, hogy megérintse legalább, a forróakat. Karjaimat a nyakára kulcsoltam az ő kezei meg a derekamra fonódtak. Percek után sem tudtunk elszakadni a másiktól, csak levegőért, de az gyors volt és sok ziháló levegő felvétel. Már szégyellhettem is volna magam emiatt, de senki nem volt itt és még az sem érdekelne, ha lett volna. Kezeim a hajába túrtak és nyelveink gyors táncot járva mozogtak a másikat kényeztetve ezzel is. Zihálva támaszkodtam a mellkasán levegőért kapkodva.
- Amúgy Natalie vagyok! – mondtam percekkel később, nevetni kezdtünk mind a ketten.
- Tudom! – hallottam rólad, láttalak is Jacob fejében. Szerintem eltorzította a látomást, sokkal szebb vagy, mint valaha is álmodtam volna! – szívem dörömbölni kezdett a szavaktól majdnem elolvadtam, de ekkor jött hideg vízként az belső ébresztőórám, ami csörögni kezdett, ha nem gondoltam rá.
- Emmával mi lesz? – mondtam elszomorodva.
- Meg fog bocsátani. Kiengeszteljük. A végén ő is velünk fog bulizni a parton, lesz más neki, nem csak én vagyok a világon! – kuncogott.
- De te nagyon fontos voltál neki. És én is. És elárultam őt. – Elhúzódtam.  – A barátnője vagyok. Nem tehetek ilyet vele. – mellém ült és átkarolt.
- Nem tehetsz róla. Ez az én hibám. – ekkor betelt a pohár.
- Christian! Nem hibáztathatod magad! Erről igazán nem tehetsz! Ezt most hagyd abba! – mondtam mérgesen.
- De te is ezt teszed! – kontrázott. Erre nem tudtam mit mondani. Igaza volt. Ez senkinek sem a hibája. Majd csak megoldódik valahogy. Fáradtan nekidöntöttem a fejemet.
- Vissza kéne mennünk…
- Igazad van. – felkeltünk és Chris a vállamra tette az egyik kezét és úgy mentünk vissza.

A hangulat este helyre jött, csak két ember hiányzott. Lily és Emma. De ők nagyon. Remélem sikerült Emmával kibékülnöm és minden visszaáll a régi kerékvágásba. Már el is képzeltem, ahogy ülünk itt a tűznél, Emma az egyik sráccal, én Chrissel, Lily Edwarddal… de jó is lenne. Szép álomnak tűnt innen. El kell érnünk, hogy Lily Edwarddal legyen, vele boldog lenne, érzem… Mindenesetre az első fontos dolog az életemben most Chris volt. A második, hogy Emmával kibéküljek.  A többi már csak részletkérdés volt.
Chris ölében feküdtem és az eget bámultam, a hogy a tűz lángjai feltörekedtek és néhány parázs feljebb jutott, de aztán rögtön hullott vissza a földre. Én lebegtem akárhányszor ránéztem Chrisre. Néha már nem bírtam visszafogni magamat és odahajoltam hozzá, de legtöbbször igazi kínzás volt. Chris hazavitt Jacob autójával és megálltam a kapuban.
- Hát akkor, szia… - mondtam elszomorodva. – Hiányozni fogsz.
- Te még annál is jobban. – szemeiben elmélyedtem és el is estem volna, ha nem tart meg. Nem segített, amikor hozzám hajolt és hosszan megcsókolt. Amikor elment még mindig szédelegtem. Benyitottam a lakásba és egyből letámadott anyu.
- Ki ez? Hogy jöttetek össze? Mesélj el mindent! – követelte.
- Hát az úgy volt…