Lily és Edward karácsonya by Vicky

 Köszönöm Vickynek ezt a szép sztorit, bár a Nikki-féle Lily-Edward karácsony kissé más lesz! Örülök nagyon, hogy megírtad! Szerintem mind a két pályázatos nagyon szépet írt, érdemes elolvasni, és komikat írni! Holnapra nem ígérek semmit, de megeshet, hogy még hoz valamit a Jézuska!
És akkor most következzék Lily és Edward karácsonya!


 

Lily szemszöge:

Az idei karácsonyt nagyon szerettem volna Edwarddal tölteni, de mivel állandó megfigyelés alatt voltunk tartva Jacob vagy a falka valamelyik tagja által, esélyünk sem volt rá. Hiába engedte meg végre apám, hogy találkozzak Edwarddal, mindig előre szólnom kellett neki, ha vele megyek el valahova, és csak nagyapa házában vagy valamilyen nyilvános helyen lehettünk együtt, ahol mindig figyelni tudott. Még a suliban is állandóan úgy éreztem, mintha figyelni valaki, de lehet, hogy már üldözési mániám van.
Mivel a Cullen házba szigorúan tilos volt belépnem, ez még jobban megnehezítette a dolgunkat. Ráadásul ez lehetett volna az egyetlen hely, ahol mindenki békén hagy minket, és senki nem tart szemmel, de mivel nem tehettem be a lábam a házba, a karácsony tervezgetése is nehezebbé vált. De azért nem adtuk fel, főleg Alice-szel az oldalunkon.
Bella szerint az lenne a legjobb megoldás, ha Jacob elé állnék és őszintén elmondanám neki, mit szeretnék. De én biztos vagyok benne, hogy apu azonnal elutasítaná az ajánlatom, és azt mondaná, hogy a karácsony családi ünnep, ezért vele és a nagyapával kell töltenem. Ám ahogy arra Mr. Cullen felhívta a figyelmemet már annak is örültünk, hogy legalább találkozhatunk egymással.  Ráadásul Jacobnak igaza van, és én is nagyon szeretném vele tölteni a karácsonyt, de most már Edward is a családom tagja, és nem tudtam, hogy apa miért nem képes ezt belátni.
Töprengésemből nagyapa kopogtatása szakított ki.
- Lily, itt van a te Edwardod. Azt mondta, hogy most nem jön be, de kint vár.
- Köszi, hogy szóltál. Máris megyek – ugrottam fel azonnal az ágyból.
Gyorsan kikapcsoltam a zenelejátszómat, amin karácsonyi dalokat hallgattam, hogy legalább egy kicsit ünnepi hangulatom legyen, majd leszaladtam a lépcsőn, felvettem a csizmámat és a kabátomat, és már rohantam is ki a szerelmemhez. Amikor azonban kiléptem az ajtón nem Edwardot láttam meg először, hanem egy hógolyót, ami éppen felém tartott. Annyit időm már nem maradt, hogy kitérjek a hógolyó útjából, ezért csak vártam, hogy eltaláljon, és a háttérből hallottam Edward vidám nevetését. Nem sokat foglalkoztam azzal, hogy csupa hó lettem, inkább gyorsan felvettem a kesztyűmet és én is hógolyókkal kezdtem bombázni őt. Mindketten nagyon élveztük a hógolyócsatát, azonban míg én fél óra múlva már tetőtől talpig havas és vizes voltam, addig Edward még mindig úgy nézett ki, mint egy görög félisten, aki csak nézőként vett rész a csatában. Ám én nem sokszor tudtam eltalálni fürgesége miatt, viszont én még a saját lábamban is kétszer annyit estem, mint általában.
De amikor már úgy is elcsúsztam, hogy előtte meg sem mozdultam, hanem csak egy helyben álltam, úgy döntöttem, feladom.
- Jól van, rendben, megadom magam, te nyertél! – emeltem magasra a kezeimet is.
- Tudom, hogy nyertem, de ezt már jó ideje tudtam is – mondta, miközben közelebb jött hozzám és átkarolta a derekamat.
- Szóval akkor te biztos voltál benne, hogy meg fogsz verni – mondtam tettetett duzzogással.
- Én nem a hógolyózásra gondoltam – csóválta meg a fejét.
- Hanem akkor mire? – kérdeztem meglepődve.
- Hanem arra, hogy én már akkor nyertem, mikor Jacob végre beleegyezett, vagy legalábbis megpróbált beletörődni a kapcsolatunkba. Sőt, már akkor, mikor az első találkozásunknál majdnem összekoccantunk. Lily, én nem legyőztelek téged, hanem megnyertelek – válaszolta, miközben mélyen a szemembe nézett. Mire feleszméltem volna, arca már csak néhány centire volt az enyémtől, és folyamatosan közeledett felém, amikor egy, a hátam mögül érkező hógolyó pont képen találta.
Mérgesen fordultam hátra, hogy megtudjam, ki volt a „jótevőnk”, de volt egy nagyon biztos tippem.
- Hé, srácok! Nincs kedvetek hógolyózni egy kicsit? – kérdezte apám, én meg úgy éreztem, hogy lottóznom kéne.
- Nem, kösz, most nem érünk rá – kiáltottam vissza morcosan, majd visszafordultam Edwardhoz, aki azonban csak mosolygott, és a havat szedegette ki a hajából.
- Szerintem nekem indulnom kéne. Majd holnap találkozunk. Szia – adott egy gyors búcsúcsókot. – Szeretlek.
És már ott sem volt. Még hallottam a ház előtt elindulni a Mazdát, de azután mérgesen berohantam a házba és jól bevágtam magam mögött az ajtót. Hallottam, hogy nagyapa kérdez valamit, de olyan mérges voltam Jake-re, hogy nem érdekelt semmi, hanem csak felmentem a szobámba és ott is jól meglendítettem az ajtót. Ám amikor néhány másodperccel később sem hallottam becsapódni, megfordultam. Láttam, hogy apám már utol is ért, én bambán bámult rám.
- Hagyj békén! Menj ki a szobámból! – kiabáltam rá.
- Mi a baj? Mi rosszat tettem? – kérdezte, mintha mit sem sejtene az egészről.
- Nagyon jól tudod, hogy mit tettél. Ne játszd az ártatlant.
- Nem, nem tudom, úgyhogy kérlek, magyarázd meg – mondta még mindig ugyanazon az ártatlan hangon.
- Most örülhetsz, hogy elüldözted Edwardot. De miért nem bírod elviselni? Mit ártott ő neked? – kérdeztem, pedig tudtam a választ és azt is, hogy ezzel most nagyon megbántom őt, de már nem tudtam meg nem történté változtatni a dolgot.
Jacob hátat fordított és kiment a szobából minden szó nélkül. Jobbnak láttam nem utána menni azonnal, ezért inkább vártam egy kicsit. Sejtettem, hogy most valahol az erdőt járja farkas alakban, úgyhogy hiába is keresném.

Bella szemszöge:  

Miután Edward hazaért Lilytől azonnal a szobájába ment, de láttam rajta, hogy valami gond van. Mikor felmentem hozzá, hogy beszéljek vele, észre sem vett, annyira elmerült a gondolataiban.
- Szia kicsim! Mi a baj? – kérdeztem, és leültem mellé az ágyra.
- Semmi, csak sok a tanulnivalóm – mondta, és el is indult az íróasztala felé, de én átláttam rajta.
- Edward! Kérlek, mondd el az igazat! Látom rajtad, hogy bánt valami, úgyhogy ki vele – biztattam. – Ja és legközelebb valami hihetőbb mesét találj ki.
- Na jó, tényleg bánt valami – bökte ki végül. – Igazából aggódom Lily miatt. Nagyon szeretne velünk lenni karácsonykor, de az apjával is. Ráadásul nem is mer beszélni erről Jacobbal.
- Szóval még mindig ez a probléma. Tudom, hogy Lily nagyon szereti az apját, és biztos vagyok benne, hogy ez fordítva is igaz. Szerintem csak le kéne ülniük, megbeszélni a dolgot. De ha ők nem teszik, akkor majd én – mondtam és egy hirtelen ötlettől vezérelve már rohantam is a határhoz, hogy beszéljek Jacobbal.
A házban senki sem próbált megállítani, nem is nagyot értették, hogy mi történik, csak fiam jött utánam, de egy idő után ő sem próbált tovább lebeszélni, mert tudta, hogy úgysem sikerülne.
Amikor a határhoz értem megálltam, és elkiáltottam magam:
- Jacob Black! A határnál várlak! Gyorsan told ide a képed, mert a lányod boldogságáról van szó!
Ahogy sejtettem szavaim meg is tették a hatásukat, mert Jake tíz perc múlva már ott is volt a határnál.
- Nos, miről van szó? – kérdezte azonnal.
- Beszélnünk kell a fiamról és a lányodról – válaszoltam tömören.
- Hallgatlak.
- Valószínűleg nem tudsz még róla, hogy Lily és Edward együtt szeretné tölteni a karácsonyt – vágtam egyből a közepébe.
- Szó sem lehet róla! Lily velem tölti az ünnepeket!  - ordította az arcomba régi barátom.
- Ide figyelj, Jacob! Lily nagyon szenved, és mert nagyon szeret nem is, mert eddig erről beszélni veled. De az senkinek sem jó, ha szenvednek a gyerekek.
- Már miért szenvednének? Megengedtem nekik, hogy találkoznak – akadékoskodott tovább.
- Igen, tényleg megengedte. De mindketten jól tudjuk, hogy állandóan figyeltetted őket. Miért nem bízol Edwardban? Miért nem bízol bennünk?
- Nagyon jó okom van ré, és nem akarom, hogy Lily is így járjon!
- Edward sohasem bántaná meg Lilyt! Ők nem mi vagyunk! És nem engedd, hogy a haragod vezessen, mert abból semmi jó nem lesz. A gyerekeink szeretik egymást, ne bántsd őket a múltunk miatt. Ők nem tehetnek arról, ami velünk történt. Szerintem gondolkozz el ezen, Jacob! Szia! – mondtam, majd kicsit önelégülten, mégis szomorúan indultam haza.

Lily szemszöge

Apa távozása óta már majdnem két óra telt el. Úgy gondoltam, hogy ennyit idő alatt már volt ideje egy kicsit lenyugodni, és gondolkodni. Ez alatt az idő alatt én is újra átgondoltam mindent, és arra jutottam, hogy inkább mégsem hozom fel a „Cullen - karácsony” témát. Beláttam, hogy nagyon csúnya dolgokat vágtam apám fejéhez, pedig tudtam, hogy ő csak védeni akar. Ezért is döntöttem úgy, hogy inkább vele töltöm az ünnepeket, Edwarddal meg majd lesz alkalmunk máskor is találkozni.
Mialatt La Push-ba tartottam rájöttem, hogy így majd valószínűleg szerelmem lesz rám dühös, de meg fogja érteni, ugyanúgy, ahogy a családja is. Már csak abban kellet reménykednem, hogy Jacob nem haragudott meg rám annyira, hogy már nem is akar majd velem ünnepelni.
Amikor megérkeztem a házhoz és bementem, apát kezdtem el szólongatni, de mivel nem kaptam választ, úgy döntöttem, megvárom. Bementem a nappaliba tévét nézni, de mivel nem találtam olyan műsort, ami érdekelt volna, felmentem a régi szobámba. Azonban itt sem tudott semmi lekötni, ezért visszamentem a konyhába. Találtam néhány koszos tányért a mosogatóban, amiket el is mostam, de sajnos ezzel is hamar végeztem. Jobb dolgom híján újra visszamentem tévézni, és egy régi, fekete- fehér filmet kezdtem el nézni.
Nem éreztem magam fáradtnak, mégis arra ébredtem, hogy valaki a vállamat rázza.
- Oh, szia apa! Ne haragudj, hogy elaludtam! – tértem egyből magamhoz, amint megláttam Jacobot.
- Semmi gond, de beszélnünk kéne! – mondta apa nagyon komolyan.
- Én is azért jöttem, és hogy bocsánatot kérjek.
- Nem kell bocsánatot kérned, mert igazad volt, és nem is haragszom rád. Azonban kérdeznem kell valamit. – folytatta kicsit feszülten.
- Kérdezz nyugodtan bármit.
- Lily, igaz az, hogy te Edwarddal szeretnéd tölteni a karácsonyt?
Nem értettem apám honnan tudhat erről, de mivel elhatároztam, hogy nem fogom újra megbántani, ezzel a tudattal válaszoltam.
- Igen, de mivel nem szeretnék veled veszekedni, és mert téged is nagyon szeretlek, inkább veled töltöm.
Jacob meglepett arcot vágott, majd fel-alá kezdett sétálni a szobában. Elképzelni sem tudtam, miért teszi ezt, mert én azt hittem, hogy majd ki fog ugrani a bőréből, ehelyett most itt sétálgat körbe-körbe.
- Lily, én sokat gondolkoztam azon, amit te mondtál, és a kapcsolatodon Edwarddal is, és rájöttem, hogy rosszul tettem, hogy nem bíztam bennetek eléggé. Az igazat bevallva, attól féltem, hogy Edward téged is úgy el fog hagyni, mint Bella engem. De tudom, hogy tévedtem, és hogy lásd komolyan is gondolom, elengedlek Cullenékhez – mondta apám őszintén – de csak egy feltétellel.
Tátott szájjal bámultam, és mikor végzett a beszédével, még akkor sem tudtam szóhoz jutni, amire Jake hangosan felnevetett.
- Na, mi történt? Elvitte a cica a nyelved?
- Nem… nem csak nagyon megleptél. De honnan… honnan szereztél tudomást erről?
- Ma délután, miután eljöttem tőled, beszéltem Bellával, és ő mondta, és azt is, hogy nem szabad nektek fizetni a mi hibánkért.
 - Köszönöm apa! Nagyon szeretlek – mondtam, és gyorsan megöleltem. – De azt mondtad, hogy van egy feltételed. Mi lenne az? – kérdeztem, bár bármire boldogan igent mondtam volna.
- Szóval… abba belemegyek, hogy a Cullenekkel legyél akár egész nap, de a vacsorát szeretném, ha velem töltenéd. A vérszívók úgysem esznek – indokolta a válaszát.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit tőled kaphattam.
Karácsony reggel boldogan keltem fel az ágyból. Tegnap este megbeszéltük Edwarddal, hogy majd csak ebédre megyek át hozzájuk. Azt mondta, Alice mellett egyébként sem jut senkinek feladat a díszítésben, ezért itthon maradtam, hogy én is feldíszítsem a lakást és a fát. Jacobhoz is át akartam menni még délelőtt, de ő valamilyen meglepetéssel készült nekem, ezért megkért, hogy csak később menjek át.
Nagyapa nem sok díszt tartott otthon, így tegnap délután elmentem Bellával, Alice-szel, Rosalie-val és Esmével vásárolni.
A délelőtt gyorsan eltelt a díszítéssel és az ajándékcsomagolással, így nem tűnt olyan hosszú időnek, míg Edward értem nem jött. Mikor megérkezett bepakoltuk az ajándékokat, amiket a Culleneknek szántam, és indultunk is.
Amikor ráfordultunk a Cullen házhoz vezető útra, tátva maradt a szám a csodálattól. Az egész út karácsonyi fényekben úszott, ami még fényes nappal is látszott, és az út menti fákon kis karácsonyi díszek lógtak.
- Alice? – kérdeztem, bár biztos voltam a válaszban.
- Igen, de a házat még nem is láttad – mondta, és éreztem a hangján, hogy vigyorog, pedig rá sem néztem.
És Edwardnak tényleg igaza volt. A ház még gyönyörűbb volt, mint gondoltam. Az egészen égősor futott körbe, egyszerűen, mégis szépen. El sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet ez az egész sötétben.
De a legnagyobb meglepetés bent a házban fogadott. A nappaliban egy hatalmas fa állt, rengeteg dísszel, és a fa alatt halomban álltak a kisebb és nagyobb ajándékok.
- Lily, végre ideértetek – szalad felém Alice mosolyogva. – Azt hittem, hogy már meggondoltad magad.
- Nem, csak volt még egy kis dolgom – mondtam, miközben megöleltem. – De ne csinálj úgy, mintha nem tudnád.
Mire Alice elengedett, már az egész Cullen család a nappaliban volt.
- Örülünk, hogy eljöttél – mondta Mr. Cullen.
- Én örülök, hogy itt lehetek – hálálkodtam. – Köszönöm a meghívást.
- Ugyan nincs mit, de most már ideje ebédelni, ha nem akartok hideg kaját enni – mondta Bella, miközben az ebédlő felé terelt minket.
És ha eddig bármi is meglepett volna, akkor ami az étkezőben fogadott, felülmúlta mindazt. Az egész asztal roskadásig volt mindenféle étellel.
- Ez rengetek, ennyi soha nem volt elfogyni – mondtam álmélkodva.
- Az nem olyan nagy gond, ha nem fogy el mind. Ami megmarad, majd elviszem az árvaházba – mondta Esme, ami nagyon meghatott.
- Na, de most már tényleg együnk, mert éhen halok – mondta Edward és le is ült az asztalhoz.
Mindnyájan követtük a példáját, és az ebéd jó hangulatban telt el, még úgy is, hogy a többiek semmit sem ettek. Edward is csak néha-néha evett egy falatot, és látszott rajt, hogy nem nagyon ízlik neki.
Egész idő alatt sokat beszélgettünk és nevettünk, még el nem kezdett sötétedni, ami az én indulásom közeledtét jelezte. Ekkor ajánlotta fel Carlisle, hogy nyissuk ki az ajándékokat. Mindenki boldogan beleegyezett, ezért átvonultunk a nappaliba. Itt mindenki átadta egymásnak az ajándékát, és vártuk a másik reakcióját. Nem tudtam, hogy mit fognak szólni a lányok a karkötőknek, amit Edwarddal választottunk, de szerencsére nagyon tetszett nekik, még Rosalie-nak is. A fiúk is nagyon örültek az ajándéknak, különösen Carlisle az orvosi enciklopédiának. Én már mindenkinek átadtam az ajándékát, kivéve Edwardnak, aki még mielőtt átadhattam volna neki a szobája felé kezdett húzni.
- Szeretnék neked mutatni valamit – magyarázta, értetlen arcom láttán, majd mikor felértünk a szobájába megérintette az arcom, és szebbnél szebb képeket kezdett mutatni nekem.
Az elsőkön még a kisebb Edward szerepelt, majd az egyre idősebb. Jó volt látni, hogy hogyan ünnepelte eddig a karácsonyokat, és hogy milyen helyeken járt. A képek gyorsan változtak, és mikor Edward a végéhez ért, én megbabonázva néztem rá.
- Szerettem volna, ha tudod milyen volt az életem nélküled. És azt is szeretném, ha tudnád, mennyit jelentsz nekem, még akkor is ha ez csak a töredékét mutatja be annak, amit érzek – mondta és egy kis dobozt vett elő a zsebéből.
Amikor kinyitottam azt, egy gyönyörű nyakláncot pillantottam meg a dobozban egy kis szív alakú medállal. Edward segített feltenni a nyakláncot, én pedig hálásan megcsókoltam, majd átadtam én is az ajándékomat.
- Ez nem olyan értékes ajándék, mint a nyaklánc, és mivel nekem nincs ilyen képességem sem, mint neked, gondoltam örülnél neki – magyaráztam, mialatt ő kicsomagolta a képet, amin én voltam még kislányként.
- Köszönöm szépen, ez sokkal többet jelent nekem, mint gondolod – mondta és most ő csókolt meg engem.
Sajnos miután visszatértünk a többiekhez nekem indulnom kellett, így összeszedtük az ajándékokat, amit kaptam, és Edward visszavitt nagyapa házához, ahol már Jacob várt.
Amikor Edward elment és én bementem a házba, apa és nagyapa a konyhában beszélgettek, indulásra készen.
- Szia, Lily! Indulhatunk? – kérdezte Jake.
- Igen, persze.
Az autóban nem sokat beszélgettünk, pedig azt hittem, mindent tudni akar majd a Cullenekkel töltött időről. Mikor megállt a ház előtt, rögtön látszott, hogy nem vitte túlzásba a készülődést, de már kintről látszottak a karácsonyfa fényei.
Azt még mindig nem értettem, miért nem jöhettem át délelőtt, de ahogy beléptem a házba rögtön rájöttem.
- Nagyi! Hát te meg hogy kerülsz ide? – kérdeztem meglepődve, mialatt megöleltem őt.
- Apád úgy gondolta, hogy örülnél nekem, ezért meghívott, hogy töltsem veletek az ünnepeket. Remélem örülsz nekem?
- Persze nagyi! Nagyon örülök, hogy itt vagy.
Nagyon boldog voltam, hogy az egész családom együtt tölti ezt a karácsonyt, és hogy még a nagyi is iderepült Los Angelesből. A vacsora itt is remek hangulatban telt, ugyanúgy ahogy a Cullen házban az ebéd.
Vacsi után itt is kibontottuk az ajándékokat, amelyek közül Jacobé tetszett legjobban. Egy hó gömböt kaptam tőle, amiben egy farkas állt. Ahogy kibontottam a doboz, és megláttam mi van benne, azonnal eldöntöttem, hogy ezt ezentúl a fésülködő asztalomon fogom tartani, amit még nagyapától kaptam szülinapomra.
Este mikor lefeküdtem az ágyamba, úgy éreztem ennél már nem is lehetnék boldogabb.
Ez volt életem legszebb karácsonya.