10. fejezet: Boldogság és félelem (1. rész)

- Bocsánat a zavarásért... - rontott be Alice türelmetlenül a szobába. Megragadta a karomat, és értetlen fejemmel mit sem törődve kivonszolt az én kis mennyországomból. Bosszúsan trappoltam mellette, Edward pedig szorosan átkarolt, és mosolygott morcosságomon.
- Alice? - kérdeztem felvont szemöldökkel, amikor leértünk a földszintre, és hirtelen eltűnt Edwarddal együtt mellőlem. - Edward?...
Ott maradtam egyedül abban a hatalmas házban, és fogalmam sem volt róla, hogy vajon merre induljak el megkeresni őket. Gondoltam egyet és elindultam a konyhába. Nem találtam ott senkit, így visszamentem a lépcsőhöz.
- Hát ez remek, most biztos jót mulattok rajtam. Na de megállj Edward Cullen, rajtam nem fogsz ki! - mondtam elszántan.
Végül úgy döntöttem, hogy még benézek a nappaliba, és ha ott sem találok senkit, akkor kimegyek az erdőbe.
Beléptem a tágas helységbe, és azt hittem, hogy rögtön összeesek. Alice mesteri ügyességgel díszítette fel a szobát. Mindenhol virágok voltak, főleg fehér liliom, ami a kedvencem. Hmm... vajon honnan tudta? Mélyet lélegeztem, szerettem volna minél jobban magamba szívni ezt a csodás illatot. Ekkor hallottam meg a sarokban lévő fekete zongora dallamait, aztán a földöntúli hangokat. Mintha nem is "emberek", hanem angyalok éneke lett volna.
- Boldog szülinapot... - énekelte kórusban az egész Cullen család. Alice jött elől, kezében egy álomszép tortával, amin egy hatalmas gyertya jelezte, hogy immáron 17 éves vagyok. Jasper fogta a másik oldalán a tortát. Nem hittem, hogy azért segít neki, mert a szerelme nem bírná el egyedül, hanem mert kedves gesztus volt. Tátott szájjal bámultam, annyira megilletődtem határtalan kedvességüktől. Edward szülei kedvesen mosolyogtak rám, és még Rosalie és Emmett is énekelt nekem. Esme meghatódott tekintettel közeledett felém, és csakis azért nem sírt, mert nem volt rá képes. Carlisle pedig felesége vállaira tette a kezét, és boldogságtól sugárzó arccal nézett rám. Véget ért a dal, és a zongora is elhallgatott. A következő pillanatban Edward rögtön mellettem termett, átkarolt, és közben a többiek is már csak pár lépésnyire voltak.
- Jaj, igazán nem kellett volna... De tényleg. - hebegtem.
- Nem tetszik? - görbült le Alice szája.
- De igen, ez.. gyönyörű. Csak... - hogy is mondhatnám el nekik, hogy erre egyáltalán nem számítottam.
- Csak nem hitte, hogy ilyen kedvesek leszünk. - fejezte be a félbehagyott mondatomat Edward apukája. - De hidd el, Lily. Nekünk Edward a legfontosabb a világon, neki pedig te.
- Na, elég a fecsegésből. Kívánj valamit, és fújd el a gyertyát! - sürgetett Alice.
Tudtam, hogy a kívánságom nem fog teljesülni, mivel az idősebbik Edward úgyis hallani fogja, hogy mit kívánok majd. Ezt a gondolatomat is meghallotta, és mosolyogva szorította füleire a kezeit.
"Azt kívánom, hogy sose hagyjon el az én mennyországom." - gondoltam magamban, és elfújtam a gyertyát. Mindenki megtapsolt, aztán Bella két nagy szeletet vágott a tortából.
- Tessék drágáim. - nyújtotta nekem és Edwardnak a tányérokat.
- Megkóstolod? - szúrt a villájára egy tortadarabot Edward.
- De hát ugyanaz mind a kettő... - kacagtam önfeledten.
- Honnan tudod te azt? Lehet, hogy nem... - mosolygott, és kitartóan tolta a szám felé a villát.
Kitátottam a számat, és a falat célba ért. A torta fantasztikusan krémes volt, csokoládé ízű. Elismerően bólintottam Alice felé, de ő kuncogva Bellára mutatott. Hálásan köszöntem meg neki a finomságot, aztán én is a villámra szúrtam egy darabot, és Edward felé nyújtottam. Vonakodva fogadta el, de nem értettem, hogy miért fintorog.
- Csak a te kedvedért... a húson kívül nem nagyon eszek emberi ételt. - felelte érdeklődő arckifejezésemet látva.
- Sajnálom... - sütöttem le a szemeimet, mire kikapta a kezemből a tányért, és ismét tortával kínált.
- Most kóstold meg ezt... - nyújtotta ismét a villát. Habozás nélkül elfogadtam, és a döbbenettől tágra nyílt szemekkel néztem rá.
- Ez... ez epres.
- Mondtam, hogy nem egyforma mindegyik. - nevetett hangosan, aztán hirtelen elkomolyodott. - Itt kell hagynom téged egy órára. Ígérem, sietek vissza. Addig is vigyázz magadra, és... - közelebb hajolt hozzám, és a fülembe suttogta a többit. - ne akadj ki nagyon. Alice néha túlzásokba esik.
Könnyed csókot nyomott a számra, és már ott sem volt. Szomorúan faltam magamba a torta maradékát, de aztán egy perc szabadidőm sem volt, mert Alice rögtön ott termett, és előállt a legváratlanabbal.
- Gyere Lily. Bontsd ki az ajándékokat! - mutatott a kanapén lévő dobozhalomra.
- Ajándékok? - ismételtem el, csak a hangnem volt más. Pánikomban két oktávval magasabb lett a hangom, de Alicet ez abszolút nem érdekelte.
- Hát persze! Milyen szülinap az, ahol nincsenek ajándékok? - méltatlankodott rémült arccal.
- Alice, talán majd én. - kérlelte Bella, és neki engedett nagy nehezen. - Kérlek Lily. Ne akard tudni, hogy mit levágott az én szülinapom előtt, amikor megtudta, hogy meg se akarom ünnepelni.
Bólintottam, mert tudtam, hogy ez a legegyszerűbb megoldás, és így nem bántom meg őket. Rosalie felkapta az egyik kis zacskót, és felém nyújtotta.
- Ezt tőlem, és Emmettől kapod. Azaz kapjátok... - mosolygott kedvesen, és én remegő kézzel elfogadtam az ajándékát. Körbenéztem gyorsan, aztán kibontottam. Majdnem felsikítottam örömömben, mert ami benne volt, az nem más, mint két The Veronicas koncertjegy volt. Imádom őket, de még sose volt alkalmam elmenni a koncertjükre.
- Rosalie... Emmett... annyira, de annyira köszönöm! - öleltem meg mind a kettőjüket. Egy pillanatra mindenki lefagyott, amikor Rosalie egy puszit nyomott a homlokomra. Síri csend lett, egy pisszenést se lehetett hallani, csak az én szapora lélegzetemet. Kifejezetten hangosnak éreztem magam, de annyira boldog voltam, hogy ennyire szeretnek.
- Nyugi srácok, nem eszem meg... - nevetett Rosalie. Az idősebb Edward megkönnyebbülten fújta ki a visszatartott levegőt tüdejéből.
- Még egyszer boldog születésnapot! - táncolt elém Alice és Jasper felém nyújtotta a hatalmas zacskókat. Hálásan mosolyogtam rájuk, miközben belekukucskáltam a szatyrokba. Elkerekedett szemmel vettem ki a ruhákat a táskákból. A legújabb, legdrágább cuccok voltak.
- Alice... ez egy vagyon lehetett. - hüledeztem.
- De tetszik? - kérdezte bizonytalanul.
- Még szép! Ezek az egyik legújabb kollekcióból vannak... Köszönöm nektek is! - öleltem meg őket is.
Carlisle és Esme következett, az én fejemben pedig folyton Edward járt. Vajon hol lehet? Mit csinál?
- Nyugalom, Edward mindjárt itt lesz. - súgta a fülembe az idősebbik Edward. bólintottam, és igyekeztem a többiekre és az ajándékokra koncentrálni.
- Egy kis apróság... - mondta Esme, és a kezembe adott egy kis dobozt. Kinyitottam, és egy üvegcsét találtam benne, amiben folyadék volt.
- Ezt Esme, Edward és jómagam készítettük. Remélem számodra is kellemes az illata. - mosolygott Carlisle. Kivettem az üvegcsét, és kinyitottam. Az illat másodpercek alatt eljutott az orromig, és az egész helységet belengte. Virágillatok kellemes keveréke volt, nem túl erős, és nem orrfacsaró. Tökéletes kombináció.
- Annyira, de annyira köszönöm nektek! El sem tudjátok képzelni, hogy milyen boldog vagyok... - mondtam hálásan.
- Hát még fél perc múlva milyen boldog leszel... - vigyorgott az idősebbik Edward. Értetlenül néztem rá, aztán hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó, és a következő pillanatban csóközön árasztja el az arcomat.
- Khm... Ezt talán későbbre hagyhatnád Edward, használható állapotban könnyebb elfogadni a szüleid ajándékát is. - kuncogott Emmett.
Majdnem elájultam a hirtelen jött csóközön mellékhatásaként. Nagy nehezen sikerült fegyelmeznie magát, és mögém lépett, hogy átkarolhasson és ne legyen útban, amikor megkapom az ajándékom.
- Alice homályos látomásaira alapoztunk, szóval nem muszáj felhasználnod. De szerintem igénybe fogjátok venni, mert el tudom képzelni, hogy milyen nehéz lesz titkolózni. - adta meg a magyarázatot Bella az ajándékukhoz. A kezembe adott egy borítékot, és én gyanakodva fordultam Edwardhoz.
- Te tudod, hogy mit kapTUNK? - kérdeztem jól megnyomva a szó végét.
- Fogalmam sincs, apám a gondolatolvasó. - vigyorgott.
- Hát rendben... - sóhajtottam, és kinyitottam a borítékot. A lélegzetem elállt, a szívem kihagyott egy pár dobbanást, aztán rá egy pillanatra be is hozta, amit kihagyott. A kezemben két Los Angelesbe szóló repülőjegyet találtam. Bambán néztem őket egy fél percig, aztán Edwardra pillantottam, de ő is ugyanolyan fejet vágott, mint én. A nappaliban mindenki hangos hahotában tört ki.
- Már ezért az arcokért megérte. - nevetett Emmett.
- Ezt most miért? Hogy? Mi? - kérdeztem össze-vissza. Fogalmam sem volt, hogy vajon miért kéne nekem két repülőjegy. Te jó ég... Remélem nem a nászutamat tervezik, és nem gyűrűt kapok Edwardtól. Teljesen padlót fogtam erre a gondolatra. Én még fiatal vagyok ehhez...
Gondolataimat hallva Edward apja még jobban nevetett, de Bellának megenyhült a szíve, és folytatta a magyarázatot.
- Nos, Alice látta, hogy Edward szomorú lesz, és kiderítette, hogy miért. A nagymamád LA-ben meghív elvileg majd magához, és örülne neki, ha ketten mennétek... - mondta bizonytalanul. Hát ilyet is csak Alice találhat ki... Kérdőn felvontam a szemöldököm és az említettre szegeztem a tekintetemet.
- És ha elmondja valakinek? - kérdeztem, de szerintem mindenki tudja, hogy az a valaki vagy nagyapa lenne vagy apám.
- Nyugi. Azt is láttam, hogy megbeszélitek ezt. Örülni fog neki, hogy van valaki, aki mellett boldog vagy. Nem fog szólni senkinek se. - vigyorgott Alice.
Elfogytak az érveim, és lassan kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy Edwarddal meglátogatjuk a nagyit.
- Akkor? Elmentek? - kérdezte az idősebbik Edward, mivel össze-vissza kavarogtak a fejemben a dolgok. Bólintottam, és Edward csillogó szemekkel ölelt magához.
- Már csak egy dolog van hátra... - húzódott el tőlem.
- Mi lenne az? - kérdeztem érdeklődve.
- Az én ajándékom... Bocsássatok meg. - mondta, és felkapott, hogy felvihessen az emeletre.