10. fejezet: Boldogság és félelem (2. rész) Id. Edward Cullen szemszögéből:

Hallottam, ahogy becsukódik a szobaajtó, és érdeklődve fordítottam felfelé a szemeimet, miközben füleltem.
- Nem mondták még neked egyszer sem hosszú életed során, hogy illetlen dolog hallgatózni? - mondta szemrehányóan az én szépséges feleségem, és csúnyán nézett rám. Gyönyörű volt,  még így, mérgesen is. Hallottam Lily gondolatait, és úgy véltem, hogy érdekes rész fog következni.
- Csss... hallgasd... - tettem a szájára a mutatóujjamat. Most már ő is fülelt, annak ellenére, hogy nem helyeselte, amit teszünk. Hallottuk, ahogy a lány szíve nekilódul, és oly őrült iramot kezd el diktálni, mint Edwardnak.
- Hé, ez nem ér! Nem varázsolhatsz el mindig. Nem játszol tisztességesen Edward Cullen... - vigyorogva néztem életem értelmére, hiszen nekünk is hasonló szituációink voltak, amikor még ember volt. Mennyi hasonlóság, és mégis mennyire mások...
Az egész család jóízűen kuncogott a hallottakon.
- Hát igen Bella, te is sokszor voltál már ilyen helyzetben. Te tudod csak igazán, hogy milyen is "elbűvölve" lenni. - hahotázott Emmett, és én se bírtam már visszatartani a nevetésemet. Milyen büszke voltam magamra, hogy ezeket a reakciókat csak én tudtam kicsalni belőle. Még az az átkozott kutya se tudott utolérni, amikor nem voltam itt... Hirtelen ismét felszínre törtek a régi emlékek, és lehervadt a mosoly a képemről. Legszívesebben a fejem vertem volna a falba (ha nem tudom azt, hogy a falnak nagyobb baja esne ettől), hogy elhagytam. Voltam olyan gyáva és felelőtlen, hogy még nagyobb veszélybe sodortam. Sose fogom megbocsájtani magamnak...
Bella rögtön észrevette, hogy valami nem stimmel, és már kezdtem azon gondolkodni, hogy átvette a képességemet, mert a kezei közé fogta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett.
- Ami volt, elmúlt. Ne rágódj ezen többé. Örökké együtt. Rendben? - suttogta, és én csak bólintani tudtam. - Figyelj... - nézett felfelé ő is most már, és még időben elkaptam a legfontosabb részét a beszélgetésüknek.
- Ez nem vicces! Mindig ezt csinálod... - hallottam Lily bosszankodását.
- Ugyan. Te minden egyes másodpercben százszor jobban elvarázsolsz engem. - mondta nevetve gyermekem, aztán komoly hangnemre váltott. - Figyelj... - hallottuk, ahogy odamennek a zongorához, és leültek. - Úgy éreztem egész eddigi... létezésem során, hogy különleges, és főleg kívülálló vagyok. Persze nagyon boldog voltam, hiszen a családomtól mindent megkaptam, amire csak szükségem volt, de éreztem, hogy hiányzik valami, amit sose tudnak megadni. Amikor legelőször megláttalak, nagyon furcsa érzések kavarogtak bennem. Nem is tudom, hogy miként magyarázhatnám el neked. Sose éreztem így senki iránt ezelőtt. Értetlenül vizsgálgattam az iskolában a belsőmet. Valójában úgy éreztem magam, mintha a testemen kívül lebegnék. Aztán hazajöttem, és Jasper és apám rögtön tudták, hogy mi a helyzet, és elmagyarázták a dolgokat. Amióta megértettem, hogy mik ezek a különös hatások és érzelmek, azóta nem érzem magam kívülállónak. Boldogabb vagyok, mint valaha, és nem érzem, hogy bármi is hiányozna az életemből. Átlagos, boldog és szerencsés... lénynek érzem magam. Nem zavar, hogy nem szeretem annyira az emberi ételeket, mint az állati vért. Nem zavar az sem már, hogy 5-6 év alatt teljesen felnőttem, és annyi idősnek nézek ki, mint a szüleim, sőt, az összes többi családtagom. Az összes eddigi aggodalmam elszállt, és addig nem is fognak visszajönni, amíg te itt vagy velem. Létezésem végre értelmet nyert általad. Te vagy az, aki teljessé teszi az életemet, akitől színes a világ, aki miatt minden reggel felkel a nap. Rengeteg megmagyarázhatatlan és bonyolult érzés kavarog bennem, de van egy, ami kiemelkedik a masszából, és uralkodik a többi jelentéktelen felett. A világom középpontjába kerültél. - mondta csendesen.
A nappaliban mindenki lefagyott. Elképedve néztünk egymásra a feleségemmel. Ezeket nekünk sose mondta el a fiúnk. Sokkal fejlettebb érzelmekkel rendelkezett mindig is? Hiányzott neki a szerelem? Mióta? Hogyan? Úgy érzi, hogy kívülálló? Beleláttam a fejébe, de ezeket a gondolatokat még sose hallottam....
- Úgy néz ki, hogy valakinek van egy másik képessége... - mondta Jasper, látva megrökönyödött arcomat.
- Tessék? - kaptam felé a fejemet.
- Edward... a fiad elrejtette ezeket a gondolatokat előled, és mellesleg előlem is elrejtette az érzelmeit. - mondta halvány mosollyal az arcán.
Nem tudtam neki válaszolni, mert hallottam, ahogy Lily szíve minden eddiginél gyorsabban vert.
- Valami rosszat mondtam? - kérdezte Edward aggódva szerelmétől.
- Semmi baj, csak ezt nem vártam. Meglepődtem.
- Oh, vagy úgy. Nos, akkor most remélem ez is ilyen reakciót vált majd ki belőled, mint a monológom... - szólt a válasz, és hallottam, ahogy feláll, és előhúz valamit a zsebéből. Nem volt nehéz kiolvasni a gondolataiból, hogy mi van a kezében. Egy fekete dobozt szorongatott, amiben egy gyémánt karkötő volt, smaragdkövekkel. Büszkén vigyorogtam, hiszen ebben is rám hasonlított. Ő is mindent meg akart adni annak, akit szeret. Remélem Lily nem utasítja majd vissza. Az én Bellám megtiltotta nekem anno, hogy bármiféle ajándékot vegyek neki. Meg is kérdeztem, hogy ugyan miért, de csak azt a választ kaptam, hogy ő nem tud nekem semmit adni, és én már azzal többet adok neki, hogy szeretem. Nem értettem, hogy tulajdonképpen mit is képzelt. Nem én voltam a főnyeremény, hanem Ő. Bár neki pont az ellenkezője volt a véleménye.
Megint egyre gyorsabban vert a lány szíve, én meg már kezdtem aggódni, hogy a végén még megáll.
- Az isten szerelmére Edward, szívrohamot fog kapni... - mondtam szemrehányóan fiacskámnak, mert tisztában voltam vele, hogy hallja.
Tudom apám, de gondold végig... Emmett bácsitól hallottam, hogy anno miket műveltél anyám szívével... - hallottam Edward gondolatait. Hirtelen elfogott a harag, és legszívesebben kivágtam volna drága fivéremet a nappali egyik falán. Igyekeztem uralkodni magamon, hiszen azzal hatalmas zajt csapnánk, és azt biztos nem köszöntem volna meg fiacskámnak, amit akkor kapok, ha elrontom az ő tökéletes pillanatát.
- Emmett... ha megkérhetlek, többé ne ecseteld a fiamnak, hogy milyen hatással voltam az édesanyjára, mikor még ember volt. - sziszegtem, miközben remegtem az indulattól.
- Ó... bocsánat. - mondta megjátszott szomorúsággal, de a gondolataiból rögtön tudtam, hogy egyáltalán nem sajnálja.
Nem tudtam neki válaszolni, mert Lily meg-megálló szíve a frászt hozta rám.
- Nem tetszik? Másik jobb lenne? Csak egy szavadba kerül, és... - hadarta Edward, de a lány felállt, és megcsókolta. Úgy véltem, hogy ennyi éppen elég volt, sőt még sok is. Nem akartam mindent tudni.
Kivezettem szépséges feleségemet a házból, és átmentünk a saját kis kuckónkba. Az ajtónál járt már, amikor hirtelen felkaptam, és beléptem a mi kis birodalmunkba.
- A küszöbnél még mindig vannak kötelességeim... - villantottam rá a legszebb mosolyomat. Nem szólt semmit, csak bólintott, halvány mosollyal az arcán. Mélyen beszívtam a levegőt, és nem bírtam tovább, meg kellett kérdeznem...
- Észrevetted a hasonlóságokat? - tettem le a földre.
- Mármint köztünk és köztük? - kérdezte meglepődve.
- Igen...
- És mi a baj ezzel?
- Semmi, csak...
- Csak nem félsz Jacob Blacktől? - nevetett vidáman.
- Dehogyis félek, Bella. Inkább attól félek, hogy bántani fogja mindkettőjüket.Úgy értem, érzelmileg.
- Nem engedem, hogy Edwardnak baja essen. Ha kell, elbeszélgetek Jakekel. - igyekezett megnyugtatni, de ez nekem nem volt elég.
- Rendben. Csak nem akarom megint úgy látni, mint az elmúlt egy hónapban... - hajtottam le a fejem, és megannyi emlék árasztotta el elmémet. Edward az ablakban ül, és csak bámul maga elé, nem hajlandó vadászni, tör-zúz mindent, ami a kezébe akad, és utálja magát azért, ami.
- Ne gondolj a múltra. Most már mindenki boldog. Lily végre rájött, hogy nem tud nélküle élni. Ahogy én is beláttam, hogy az életem mit sem ér nélküled.
- És értem jöttél, az életedet kockáztatva Olaszországba... én kis buta bárányom...
- Ha te nem létezel, én se.
- Ez fordítva is igaz. Ezért mentem el a Volturihoz.
- És én ezért mentem utánad. - hajtotta a mellkasomra a fejét. Hirtelen eszembe jutott, hogy mit akartam kérdezni tőle már napok óra, csak sose volt még rá alkalmam.
- Szeretném, ha őszintén elárulnál nekem valamit. Számodra milyen Lily illata? - hadartam, és mohón vártam a választ. Reméltem, hogy a sejtésem beigazolódik.
- Hát... nekem... - sütötte le a szemeit, és tudtam, hogy ha még ember lenne, akkor most biztosan elpirulna.
- Szóval? - sürgettem.
- Olyasmi mint a tiéd. Mármint most sokkal jobban érzem az illatodat, de sokkal másabb, mint amit akkor éreztem, amikor ember voltam.
- Értem... - mondtam elgondolkodva.
- Miért kérdezted? - kíváncsiskodott.
- Csak mert érdekes jelenség a kis hölgy. Elvileg farkas illata kéne, hogy legyen, de mindenki számára más. Hogy is mondjam el... Mindenki a legcsábítóbb, legfinomabb illatot érzi, ha a közelében van. Én például a véred csodás aromáját érzem rajta, amikor tudom, hogy az már nem énekelhet nekem. Te pedig az én illatomat érzed ugyanúgy, mint amikor ember voltál. Jasper Alice aromáját érzi, mint amikor először találkoztak. Pontosan ugyan úgy. Nem tudom, hogy ez miként lehetséges, de nekünk ez nagyon jól jön.
- Ezt hogy érted? - kérdezte meghökkenve.
- Éreztél rajta valaha is farkas szagot? Amikor Jacob nem bírta tovább itt, és Lily egyedül maradt? - világítottam rá a lényegre.
- Nem...
- Pontosan. Mert Lily semlegesít minden illatot. Edward illatát se fogja megérezni a kutya.
- Hmm... Alice! - forgatta meg a szemeit, mikor hugicám mellé szökkent.
- Lily telefonja csörög... - mondta, és abban a pillanatban el is hallgatott a telefon. Az utolsó pillanatban még épp el tudtam olvasni, hogy az apja hívja. Ennyi elég is volt, nem akartam, hogy bajba kerüljön, így bármennyire is mérgesek lesznek ránk, muszáj lesz megzavarnunk őket.
Egy szempillantás alatt visszafutottunk a házhoz, és már a szoba ajtaja előtt voltunk, amikor ismét megcsörrent a telefon. Alice bekopogott, hogy ne legyen illetlen, de a fejében láttam, hogy legszívesebben berontana hozzájuk.
- Menj el Alice. - morogta Edward, és továbbra is kitartóan közelített ajkaival a lányéhoz.
- Lilynek telefonja van. Jakob Black az... - próbálkozott Alice, és ezúttal sikerrel járt.
Edward gyorsan az ajtónál termett, és a következő pillanatban már Lily előtt volt a csörgő telefon.
- Nyugi. Vedd fel. Addig csöndben leszünk. - nyomta a lány kezébe a mobilt.
- Hello? - szólt bele rekedt hangon.
- Szia drágám! Merre jársz? Nincs kedved átugrani édesapádhoz? - kérdezte Jake.
- Szia apa! Hát, még Port Angelesben vagyok, de ha gondolod, akkor beugrok, mielőtt hazamegyek.
- Rendben, akkor várlak téged. Vigyázz magadra. - mondta a kutya, és letette, mielőtt lánya válaszolhatott volna neki. Aztán Lilynek váratlanul eszébe jutott, amiről az imént beszéltünk Bellával.
- Te jó ég! - döbbenten fordult felénk.
- Mi a baj? - kérdezték kórusban tőle.
- Ha én most átmegyek La Pushba, akkor meg fogják érezni rajtam az illatotokat a farkasok... - mondta rémülten.
- Ha az elméletem helyes, akkor nem fogják. De ehhez oda kell menned, szóval javaslom, hogy indulj el, mert gyanús lesz, hogy ennyi idő alatt nem érsz oda. - mondtam mosolyogva.
Bocsánatkérően nézett a fiamra, aztán gyorsan felhúzta a cipőjét, és az ajtóhoz sétált.
- Köszönöm szépen az egész napot. Nagyon kedves tőletek, hogy megünnepeltétek ti is a szülinapomat. Meg az ajándékok.... Csodásak! - mondta hálásan az egész családnak.
- Igazán nincs mit, ez a legkevesebb. - mondta Esme.
Edward kikísérte az autójához, mi pedig a bejárati ajtóból integettünk, aztán magunkra hagytuk őket.