6. fejezet: Érzések és próbálkozások (2. rész)

Reggel vidáman pattantam ki az ágyból. Szörnyen izgatott voltam a mai nap miatt, és az időjárás is nekünk kedvezett. A nap fénylő sugarai áttörtek a makacs felhőrétegen, és megvilágították a szobámat. Gyorsan felöltöztem, és már lent is voltam a konyhában.
Nagyapa még aludt, hiszen szombat volt. Már tegnap este megbeszéltünk mindent, és apa úgyis ott lesz velünk, így nem volt miért aggódnia. Néha túlságosan is féltett, ami persze érthető, de már néha az agyamra ment a túlzott aggódásával.
Elővettem a kakaós és a tejes dobozt, és csináltam magamnak kakaót. Tegnapról volt még egy kis kalács, így meg is volt a reggelim. Beültem a TV elé, és elkezdtem majszolni a kalácsot. Ment egy jó műsor, de nem nézhettem végig, mert mire megettem a reggelimet, már indulnom is kellett.
Boldogan bukdácsoltam a kocsimhoz. Beültem és leengedtem az ablakokat. Miután kikanyarodtam a főútra, bekapcsoltam a CD lejátszót, és jó hangosra tekertem a hangerőt. Élveztem a száguldást, és a dübörgő zene is segített ellazulnom. Emma nem messze lakott az iskolától. Leparkoltam a házuk elé, és gyorsan a bejárai ajtó elé siettem. Kopogtattam, mire azonnal kinyílt az ajtó, és Emma izgatott tekintettel üdvözölt, ami megmosolyogtatott.
- Szia Lily! Na, mehetünk végre? - kérdezte idegesen. Mintha fél órát vett volna igénybe a köszönés. Hiába, ha Em egyszer be van zsongva...
- Mehetünk is. Pakolj be mindent a csomagtartóba. - mentem a kocsihoz, és kinyitottam neki a kocsi ajtaját.
Nevetve huppantam be az ülésbe, és egy fél perc alatt már mellettem ült.
- Ejha, te tényleg be vagy zsongva Emma... - kuncogtam.
- Ne dumálj. Irány Natalie. - mondta türelmetlenül.
- Csak akkor vagyok hajlandó elindulni, ha bekapcsolod az öved. - mutattam a biztonsági övére.
- Ez nem ér! Te se kapcsolod be soha! - tette keresztbe a karjait a mellén.
- Igen, de én csak örököltem valamit apám génjeiből... - vontam meg a vállam.
Ezek után ő is rájött, hogy kár vitatkoznia velem, és amúgy is csak az időt húzza ezzel. Bekötötte az övét, és már indultunk is Natalie házához. Nat északon lakott, fél úton a suli és La Push között. Pontosan érkeztünk, de ő már a házuk előtt várt minket. Kinyitottam a csomagtartót, bedobta a táskáját, és már be is vágódott a hátsó ülésre.
- Sziasztok lányok. - üdvözölt minket vigyorogva.
- Szia Nat. - mondtam, majd vigyorogva hozzátettem. - Látom nagyon be vagytok indulva, de nem akartok boltba menni, vagy....
- Lily! Induljunk már! - sürgetett Natalie.
Tudtam, hogy gonosz vagyok, de olyan jó volt látni, hogy a lányok ennyire odavannak a családomért.
Beletapostam a gázpedálba, mire meglepetten pislogtak rám.
- Most mi van? Azt kértétek, hogy siessek... És amúgy is így szoktam vezetni, amikor nem vagytok a kocsiban. - mosolyogtam meglepődöttségükön.
- Azért remélem egyben maradunk. - pislogott továbbra is Natalie.
Hirtelen beugrott, hogy Nat még nem is tud a falkáról és a többi dologról. El kellett neki mondanom, mielőtt odaérünk, mert ebből még baj is lehet.
Lehúzódtam az útról, és hátrafordultam Nataliehoz.
- Nat... van valami, amit nem mondtam még el a La pushi srácokkal kapcsolatban. - kezdtem bele, és láttam, hogy Emmának leesik, hogy mit szeretnék közölni Natalieval.
- Tudsz titkot tartani? - kérdeztem tőle. Gyerekes, tudom... De csak így vehettem szavát, hogy senkinek se árulja el.
- Hát persze! - vágta rá meglepődve a kérdésemen.
- Nat, ígérd meg, hogy soha senkinek nem említed meg, amit most mondani fogok neked! - néztem komolyan a szemébe. Emmának ismerős volt a szöveg, hiszen fél éve vele is eljátszottam ezt.
- Megígérem Lily, hogy senkinek nem fogok szólni egy árva szót se! - tette a szívére a kezét. Elhittem neki, hogy tényleg nem kotyogja el a titkot. Mély levegőt vettem, aztán lassan kifújtam.
- Tudod, a mi törzsünk a legenda szerint a farkasoktól származik. - kezdtem bele, és láttam, hogy már közbe akar szólni, de csendre intettem. - Hadd mondjam végig. Nos, úgy néz ki, hogy a legenda igaz, ugyanis az én apám is indián, és ezáltal alakot tud váltani. - elkerekedtek a szemei, és megválaszoltam a kimondatlan kérdést. - Igen, át tud alakulni farkassá. Viszont ne azt gondold, hogy vérfarkas, mint a hollywoodi filmekben, hanem alakváltó. Akkor vált általában alakot, amikor nagyon erős érzelmi hatás éri, vagy amikor kedve tartja. Érted? - kérdeztem bizonytalanul.
- Hát... ez... durva. És én ezt eddig nem vettem észre? - hüledezett, hiszen már párszor találkozott nálunk apámmal.
- Apám remek színész. Még jó, hogy nem vetted észre. De nem tűnt fel, hogy nem ér egyikőtökhöz se? Még az első találkozásotokon se nyújtotta a jobbját. - kérdeztem kíváncsian, mert tényleg érdekelt, hogy feltűnt-e neki.
- Hát... furcsálltam, de úgy gondoltam, hogy távolságtartó. - vonta meg a vállát Natalie.
- Még szép, hiszen az ő testhőmérséklete magasabb, mint az embereké. - magyaráztam, mintha valami szakértő lennék. Bizonyos fokig az is voltam...
- Aztán van még valami. Van a farkasoknak ellenségük. Igazából azért változnak át, hogy megvédjék a többieket a... vámpíroktól. - ez a szó úgy hasított a szívembe, mintha valaki egy tőrt nyomna belé. Edward... Tudni, hogy soha nem lehetek vele, hogy mindig el kell utasítanom, pedig a leghőbb vágyam, hogy a karjaiban tarthasson. De álljon meg a menet, ezt még Emma se tudja...
- Emma, ez még neked is új lesz. Nem nagyon beszéltünk Cullenékról, mert mostanában eléggé kész voltam a dolgok alakulása miatt. Természetesen megkaptam az engedélyt, nagyon kedvesek voltak, de van egy kis gond... - haraptam bele az alsó ajkamba.
Mind a két lány közelebb hajolt hozzám, hogy minden szavamat hallják. Nem bírtam tovább, muszáj volt végre kiadni magamból, ami már majd' egy hete kínoz.
- Tudjátok van az új srác... - hevesen bólogattak, így muszáj volt folytatnom. - Nos, a helyzet az, hogy a teljes neve Ifj. Edward Cullen... - könnybe borult a szemem, ahogy leperegtek lelki szemeim előtt a hétfői események képei.
- Jaj, Lily. Annyira sajnálom. - tette a vállamra együtt érzően Emma a kezét.
- És akkor mi van? - kérdezte értetlenül Natalie.
- Mint már mondtam a farkasok és a vámpírok ellenségek. Kedden apa megígértette velem, hogy többé nem beszélek Edwarddal. - mondtam lehajtott fejjel.
- Te képes voltál megígérni?!... - hüledezett Emma.
- Igen, mert elmesélte, hogy mi történt régen. Annyira szomorú volt, és csak azért csinálja, mert nem akar elveszíteni. Értsétek meg, már csak én maradtam neki... - védtem apát.
- Akkor azért koslatott utánad Edward egész héten. - vigyorgott Emma.
- De te mindig leráztad. Ez nem volt szép tőled... - kontrázott Natalie.
- Megtartom az ígéretem. - indítottam el ismét a motort, és visszakormányoztam a kocsit az útra.
- Lily, a vak is látja, hogy beléd van esve. És azt is, hogy te is úgy érzel iránta. Nem fogod kibírni... - csóválta a fejét Natalie.
Boldogsággal töltött el, hogy úgy véli, Edward belém van esve, viszont attól majd fel robbantam, hogy nem hitt a kitartásomban. Eddig is sikerült megúsznom, ezután is befogom tartani az ígéretemet. Edward Cullen nem foghat ki rajtam.
- Eddig is kibírtam, és ezután is betartom majd az ígéretemet. - makacsoltam meg magam.
Közben odaértük apám házához. A környék csendes volt, egy pisszenést se hallottunk, miközben az ajtóhoz sétáltunk. Intettem a lányoknak, hogy várjanak meg kint, aztán beléptem a házba. Óvatosan sétáltam fel az emeletre. Nem hittem, hogy bármi baj lenne, de azért jobb félni, mint megijedni. Apát sehol se találtam a házban. Kimentem a lányokhoz, és az erdő felé fordultam.
- Jacooooobbb Blaaaccckkk!!!! - ordítottam teli tüdőből. Szerencse, hogy a környéken nem lakott senki, mert tuti leütöttek volna, amiért kora délelőtt itt ordibálok. Türelmesen figyeltem, hátha hallok valamit egyszerű emberi füleimmel, de semmi válasz nem jött. Vállat vontam, és visszaültem a kocsiba. A lányok követték a példámat, és elindultunk a part felé. Kiszedtük a cuccunkat, és letáboroztunk az egyik farönk mellé. Remegő kézzel vettem elő a telefonomat, mert féltem felhívni apát. Nem tudom, hogy merre járhat, és félek, hogy baja esik. Kicsöngött, és vártam, hogy felvegye. Már éppen lerakni készültem, amikor egy lihegő hang beleszólt a telefonba.
- Hallo?
- Apa! Hol a fenében vagy? Megbeszéltük, hogy ma jövünk a lányokkal a partra. - méltatlankodtam.
- Jaj, sajnálom drágám. Máris megyek, csak járőröznünk kellett a srácokkal. Mindjárt jön a váltás. Tíz perc, és ott vagyok.
Fejcsóválva tettem el a telefont, és szóltam a lányoknak, hogy mindjárt itt van apám. Nem kellett sokat várnunk arra, hogy megérkezzen. Félmeztelenül ballagott ki az erdőből, a lányok nem kis meglepetésére. Pirulva kapták el a fejüket, mire én kuncogva sétáltam felé.
- Tudnak mindent? - ölelt meg és súgta a fülembe, hogy a lányok ne hallják.
- Igen, elmondtam nekik. Remélem nem haragszol... - mondtam bűnbánó arccal.
- Dehogyis! Tudom, hogy milyen nehéz magadban tartani. Amúgy meg Emma úgyis megtudná Christől... - mosolygott mindent tudóan.
- Sziasztok lányok! - fogott kezet velük. Mind a két barátnőm ámulva nézte a tenyerét a kézfogás után. Apa mosolyogva várta meg, hogy magukhoz térjenek.
- A többiek hol vannak? - törtem meg a csendet.
- Hát, Tylerrel, Embryvel és Leah-val járőrözni voltunk. Ők most elmentek pihenni egy kicsit. Tyler nagyon szépen fejlődik. - mesélte büszkén.
- Azt meghiszem. Pár hete még normális 17 éves srácnak tűnt, most meg úgy néz ki, mint egy kigyúrt 25 éves férfi. - bólintottam nagyokat.
- Én is hirtelen változtam meg az elején. Ebben nincs semmi különös... legalábbis számunkra.
- És a többiek? - kérdeztem, jól megnyomva az utolsó szót, mert már láttam Emmán, hogy nagyon türelmetlen.
- Most váltott le minket Quil, Chris és Colin. De nemsokára ők is itt lesznek. - vigyorgott Emmára, aki pirulva sütötte le a szemét, hogy ne kelljen apám szemébe néznie. - Fél óra múlva jönnek vissza. Akartok itt várni rájuk?
- Igen, itt jó lesz Mr. Black. - motyogta Natalie.
- Jaj, kérlek. - tört ki a nevetés apámból. - Hívjatok Jakenek. Nem vagyok én vénember...
Nevetgélve vettük elő a cuccainkat, kiterítettük a pokrócokat, és apa hozott ennivalót. Kártyáztunk, beszélgettünk, így hamar elment a délelőtt. Kora délután végre megérkeztek a farkasok. Quil és Embry bácsi sem vitte túlzásba az öltözködést, mert rajtuk is csak egy rövidnadrág volt, mint Jacobon. Aztán megérkezett Emma várva-várt pillanata. Végre csatlakozott hozzánk Chris is. Mosolyogva köszönt Emmának, és én örömmel néztem, ahogy megölelik egymást. Mind a kettőnek csillogott a szeme, így tudtam, hogy ez már szerelem. Mélyet sóhajtottam, amikor eszembe jutott, hogy apa sose nézne rám és Edwardra úgy, mint Emmára és Chrisre. Ők lehettek egy pár, Edward pedig a tiltott gyümölcs volt számomra.
Natalie éppen a kocsinál tevékenykedett, de amikor visszajött, rögtön lehervadt Chris arcáról a mosoly.
Ahogy Natalie szeme találkozott Chris szemével, egyből tudtam, hogy mi történik. Chris arca ellágyult, mintha a szívszerelmét pillantotta volna meg. Nem, ez nem lehet. Emma... jaj, Emmel mi lesz?
Mindenki néma csendben állt, és figyelte, ahogy Chris és Natalie közeledik egymáshoz. Olyan volt, mintha egy kifeszített zsinóron húznák össze őket. Nem néztek semerre, csakis egymás szemét kémlelték. Natalie kezéből kiesett a könyve, amit elképesztő gyorsasággal kapott el Chris, pedig vagy két méterre állt tőle. Kinyújtotta a lány felé a könyvet, és ahogy egymáshoz értek az ujjaik, szinte szikrázott a levegő. Bizsergés futott végig a hátamon, és szerintem mindenki másnak is, mert láttam, ahogy megrázkódnak. A pillantásomat nagy nehezen elszakítottam róluk, és fájdalmasan néztem Emma reakcióját. Először nem esett le neki, de amikor Chris és Natalie összefonták az ujjaikat, olyan képet vágott, mint akit képen töröltek. Rám nézett, szemei megteltek könnyel. Megrázta a fejét, és Nataliet félrelökve elszaladt a kocsim felé.
- Ne! Em, várj! - kapott a keze után Natalie, és visszarántotta Emmát.
- Soha többé nem akarlak látni! A barátságodat pedig tartsd meg magadnak! - üvöltötte sírva a lány arcába, és hozzávágta a karkötőt, amit alig egy hete kapott tőle.
Megrökönyödve néztem apámra, aki intett a fejével, hogy menjek Em után. Több nem is kellett, futásnak eredtem, és addig meg se álltam, amíg utol nem értem őt. Megpróbált ellökni magától, de még szorosabban megöleltem és a fülébe suttogtam.
- Gyere, hazaviszlek. - mondtam neki, és amikor odaértünk apa házához, kitoltam a motoromat a garázsból. Ráadtam a sisakot, és segítettem neki felülni mögém, a motorra. Fogalmam se volt róla, hogy mit mondok majd neki, hiszen nem minden nap fordul elő az ember lányával, hogy a barátnőjét ejtik, méghozzá egy bevésődés miatt. Szörnyen éreztem magam, és átkoztam a hülye fejemet, amiért elvittem őket La Pushba.